The Sandman #19: Szentivánéji álom

A Sandman csodálatos sorozat. Van benne valami olyan révületbe ejtő határtalanság, szabadság, ami csak a mese varázslatának tudható be. Az egyik, talán „a” legjobb része az Eisner-díjat is nyert 19-es, a Szentivánéji álom parafrázisa. Több is ez, mint parafrázis, hiszen maga a darab jelenik meg a füzetben, ahogy a Királynő Társulata, Richard Burbage vezetésével, előadta azt, 1593-ban, közvetlenül a dráma megírását követően. Theseus szerepében William Shakespeare.

Nem olvastam az összes Shakespeare-művet, és csak néhányat láttam színházban, de a Szentivánéji álom egyértelmű kedvencem. Sőt, a legkedvesebb drámám, úgy általában. Valóság és fantázia, álom és ébrenlét, szerelem és gyűlölet csúszik benne egymásba olyan mesteri könnyedséggel, ahogy drámában csak a Bárd tudta ábrázolni az ilyesmit. Képregényben pedig Neil Gaiman. Valódi posztmodern szerző: a legnagyobb angol segítségét kéri. Nála Shakespeare Álom ihletésére írta meg darabját, hogy előadhassák azt Tündérvilág lakóinak: Oberonnak, Titániának, Robin pajtásnak – vagyis a darab szereplőinek. Gaimannél a történelem életre kel, a fikció valósággá válik, a színdarab pedig egy tágabb keretben értelmeződik újra. Most Shakespeare és társai kerülnek Zuboly és a többi botcsinálta színjátszó szerepébe, akik a tündéreknek játszanak a darabon belül – és azon kívül is. Gaiman elegánsan, magától értetődően csavarint egyet a Szentivánéji álom történetén, új jelentésréteggel gazdagítva az eredetit is. Mert mi van akkor, ha nem mi, emberek képzeljük el, teremtjük meg fantáziánkban a Tündérvilágot, hanem ők azok, akik sokkal korábban itt voltak, mint mi, és akik csak figyelnek minket, ahogy kiszorítjuk őket a realitásból és a képzelet világába száműzzük őket?

Álom búcsúzik a tündérektől – ennek a búcsúnak a gesztusa a tiszteletükre írt darab előadása. Alkuja Shakespeare-rel két műre szólt: az egyik elkészült, a másikat a költő karrierje – és élete – vége felé fogja megírni. Ez lesz A vihar, ami egyébként a Sandman utolsó történetének címe is. De Gaiman más módon is reflektál elődjének életművére: a 19. részben szerepel Shakespeare fia, Hamnet, akit az igazi Titánia Faerie birodalmába csábít (ahogy darabbeli megfelelője az indiai kisfiút). Az apja által teljesen elhanyagolt fiú nem tud szabadulni a Tündérvilág képzetétől, és néhány évvel később meghal. Emlékét egy másik dráma őrzi. Ő is, ahogy Shakespeare maga, a mesében, a történetekben él tovább, akárcsak a tündérek. A gonoszkodó Puckot („Kit a nép Robin pajtásnak nevez”), a csínytevő koboldot kivéve, aki itt sem fér a bőrébe: egy ügyes trükkel a mi világunkban marad. Ő és a tündérek emberi húsra éhes, ám a színdarab szépségében elvesző szolgái, valamint a női szerepeket játszó fiatal színészek adják a történet humorát.

Ám Gaiman mást is tud, ami egy Shakespeare-drámából elengedhetetlen: a régies és mégis élő, lágyan hullámzó, ércesen fennkölt vagy épp póriasan köznapi nyelvet. A Sandman nyelve mindig csodaszép, de ebben a részben különösen. Nem lesz könnyű fordítani, de öröm, hogy egyáltalán megjelenhet itthon (az amerikai kiadásban a 3. tpb tartalmazza). A sorozat rajzolói posztján itt mutatkozott be Charles Vess, akivel közösen az író a Csillagport is jegyzi. Légiesen könnyed alakjai, halvány színekkel operáló képei tünékenynek, finomnak hatnak – Vess különlegesen tehetséges művész.
Ez a három alkotó, Gaiman, Shakespeare és Vess mágikus erejű történetet hoztak létre 24 oldalon. A magam részéről csodálattal olvasom újra és újra közös művüket, de talán nincs mindenkire ekkora hatással ez a rész. Ezért is (meg azért, mert gyönyörű) idekívánkozik Puck zárszava a Szentivánéji álomból, Arany János gyönyörű fordításában:

    „Ha mi árnyak nem tetszettünk,
    Gondoljátok, s mentve tettünk:
    Hogy az álom meglepett,
    S tükrözé e képeket.
    E csekély, meddő mesét,
    Mely csak álom, semmiség,
    Nézze most el úri kegy,
    Másszor aztán jobban megy.
    S amint emberséges Puck
    A nevem! ha megkapjuk,
    Hogy most kímél a fulánk,
    Jóvátesszük e hibánk.
    Máskint a nevem ne Puck,
    Legyen inkább egy hazug.
    Most uraim, jó’tszakát.
    Fel, tapsra hát, ki jó barát,
    S Robin megjavítja magát.”

Kránicz Bence, 2009. október 8.


A #19 a hazai megjelenésben várhatóan a 3. kötetben szerepel majd! Az első kötet SANDMAN, Az Álmok Fejedelme – első kötet – PRELŰDÖK ÉS NOKTÜRNÖK címmel a 18. Képregény Börzén debütál, és hamarosan országosan is kapható lesz a könyvesboltok többségében!

Facebook Hozzászólások