A magyar képregény háza

A magyar képregény háza

Örömmel jelenthetjük be, hogy ma már a magyar képregénynek is van háza: a Dalszínház utcában megnyílt az Eduárd képregénybolt, amely a hazai képregénykiadók termékeit kívánja árusítani, ugyanakkor kiállítóhellyé és műhellyé is szeretne válni. Az üzlet már látogatható, de szeptember 12-én egész napos rendezvénnyel is felhívják majd a szélesebb közönség figyelmét a nyitásra.

A képregény Magyarországon a szocialista érában mostohán kezelt műfajnak számított. A Füles rejtvényújság ugyan közölt folytatásos munkákat, illetve megjelent néhány antológia jellegű kiadvány, azonban ezeken kívül a magyar rajongóknak a legkülönbözőbb módokon csempészett, lopott és seftelt dán és svéd nyelvű füzetekkel kellett beérniük, ha nem akartak kimaradni a műfaj nemzetközi vérkeringéséből.
A rendszerváltás után hamar bekerültek hozzánk is – méghozzá elérhető áron – a nagy nemzetközi sikerek, de egészen az ezredfordulóig kellett arra várni, hogy a magyar szerzők is igazi, profi szakmai hátteret kapjanak. A néhány éve létrejött Képes Kiadó, amelynek Korcsmáros Gábor az ügyvezető igazgatója, arra vállalkozott, hogy az egykor nagy sikernek örvendő Korcsmáros Pál-féle fekete-fehér Rejtő-adaptációkat a kor igényeinek megfelelően, színesben adja ki.
A folyamatosan fejlődő kiadó később gondozni kezdte más szerzők egykor sikeres, folytatásokban megjelent munkáit is, sorozatot adtak ki például a kötelező olvasmányokat adaptáló képregényekből. A kiadó nevéhez fűződik az első magyar “fapados”, vagyis fekete-fehér képregényúság, az Eduárd elindítása, amely tavalyi bemutatkozása óta nyolc számot ért meg. Most pedig megnyílt az Eduárd képregénybolt, amely a cégbejegyzést tekintve nem a kiadó alá tartozik, de tematikailag igen, hiszen elsősorban a Képes Kiadó termékeit árusítja, és vele együtt a többi magyar kiadóét.

– Másfél évvel ezelőtt tudtam meg, hogy ez a helyiség eladó – mondta el Korcsmáros Péter (a népszerű rajzoló, Korcsmáros Pál fia, és a kiadót vezető Gábor édesapja) tulajdonos azon a beszélgetésen, amelyet július 26-án rendeztek az üzlet pincéjében kialakított klubhelyiségben, és amelyen több kiadó képviseltette magát. – A legjobb helyen van, az Operaház mellett, a belvárosban. Egy év telt el a papírügyek intézésével, aztán hozzáláttunk a felújításhoz. Azt szeretnénk, ha ez nemcsak egy bolt lenne, hanem olyan pont, ahol találkozhatnának egymással a képregény kedvelői és művelői. Szívesen adunk helyet sajtótájékoztatóknak, vetítéseknek, beszélgetéseknek, klubesteknek, műhelyfoglalkozásoknak.
A helyiséget az uborkaszezon után, szeptember 12-én egész napos rendezvénysorozattal mutatják be a szélesebb közönség számára. Erre az alkalomra a kiadó két meglepetést is előkészít.

– Ekkor jelenik meg a Rejtő-sorozat új darabja, amit a rajongók már nagyon várnak: a Piszkos Fred, a kapitány – tájékoztatott Korcsmáros Gábor. Ezenkívül némi szünet után végre megjelenik az Eduárd kilencedik száma, a korábbiakhoz képest megújult formában. Hamarosan beindul az eduard.hu internetes oldal is.
Az Eduárddal ugyanaz volt a gond, mint oly sok színvonalas, de nem tőkeerős kiadvánnyal: a terjesztés komoly összegeket vitt el, ezért a szerkesztőknek le kellett mondaniuk a havi megjelenésről, sőt egy időre jegelték a kiadást, noha a lap közben csinosodott: a borítója már színes volt.

– A formátuma kisebb lesz – árulta el Bayer Antal, a Képes Kiadó szerkesztője. Három ritkaságot tartalmaz majd, mindegyik magyar szerző műve. Emellett stripeket is, ugyancsak hazai rajzolóktól. Terveink szerint az Eduárd ezentúl alkalmanként, egy-egy nagyobb eseményhez kötődve jelenik meg, és a tematikája is arra az eseményre, esetleg a megjelenés időszakára, az évszakra reflektál majd. Igényes, szórakoztató lapot tervezünk.

Kerékgyártó György
kultura.hu
2007. július 27.