Szenvedélyes skandinávok

Szenvedélyes skandinávok

Svéd és finn képregényekből rendez Passion címmel kiállítást a kArton Galéria, mely kevésbé jeles napokon karikatúra- és képregénymúzeumként is funkcionál néhány méterre a Nyugati pályaudvartól.

Kicsit távolinak tűnik már az az idő, amikor 1896-ban színre lépett Yellow Kid, az alig egy méter magas, elálló fülű Sárga Kölyök, új műfajt teremtve ezzel, a képregényt. Az előzmények persze még ennél is messzebbre nyúlnak. Jó ötezer éve a sumérok és az asszírok is készítettek kőbe faragott vadászjeleneteket, igaz, ezeken a képeken nem jött még ki a manapság szinte szériatartozéknak számító szóbuborék a szereplők szájából. “Saanko kuulia”, mondja például a kArtonban az egyik finn képregényhős, “No nyt on karvoihin katsomista” válaszol rá egy másik buborékban valaki, ezzel is érzékeltetve, mekkorát lépett előre a műfaj az ókortól napjainkig.

Persze nem is annyira a finnekről kellene beszélni a mostani kiállítás kapcsán, hanem a svédekről, akik egy ideje meg akarják mutatni a világnak, tudnak ők is annyit, mint a képregény-nagyhatalomnak számító Belgium, Franciaország vagy Amerika rajzolói. Első lépésként 2002-ben Passion (Szenvedély) címmel Párizsban rendeztek egy bemutatót, melynek az volt a célja, hogy a műfaj új svéd remekműveit ismertesse meg a közönséggel. Mellesleg érdemes megemlíteni, hogy a svéd képregénynek azért volt már aranykora: a múlt század húszas-harmincas években Oscar Jacobson szöveg nélküli, humoros történeteinek komoly rajongótábora alakult ki, ami csupán a hatvanas évek második felére fogyatkozott meg.

A kArtonban látható kiállítás megtartotta a párizsi bemutatkozás címét. A svéd kurátor, Kristiina Kolehmainen így akart rácáfolni a sztereotípiára, miszerint a skandináv habitust nem lehet a szenvedély szóval közös nevezőre hozni. Aki persze látott már Bergman-filmet, esetleg olvasta Selma Lagerlöftől A halál kocsisát, azt valószínűleg könnyű meggyőzni arról, hogy a sarkkörhöz közel is dúlnak érzések, még ha nem abban a latinos formában is, amit Armand Assante szokott végtelenül bravúrosan ábrázolni fontosabb szerepeiben.

A Passion plus mindazonáltal némi csalódást okozhat azoknak, akik a Pókember, a Tintin, esetleg a Pif skandináv klónjait szeretnék viszontlátni. A kiállított képregények sokszor inkább a művészi víziókhoz, mint a lineáris történetmeséléshez állnak közelebb. Az alkotók szabadon kezelik a tematikát, a klasszikus értelemben vett képregénytől a festményekig, a kollázstól az animációig különféle technikákat és műfajokat alkalmaznak.

Meg rajzolnak egy csomó buborékot is.

F. Zs.
Népszabadság
2004. január 16.