Feltámadt a kilencedik művészet?

Feltámadt a kilencedik művészet?

Fordulat következett be a hazai képregénypiacon az elmúlt évben. A fiataloknak szóló képregények mellett ismét megjelentek hazánkban a felnőtteknek szánt kiadványok is. Télen két kötet is a könyvesboltok polcaira került, a XIII című belga, noir hangulatot árasztó krimi első kötete, Fekete Nap címmel, valamint a Maus, amely a holokausztot tárta elénk képregény formában. Emellett megalakult a Magyar Képregénykiadók Szövetsége, amely az április 9-i I. Magyar Képregény Fesztivált is szervezte.

Hőség, tömeg, jó hangulat – ezzel a három szóval jellemezhetnénk leginkább az április 9-én Budapesten, az Almássy téri Szabadidőközpontban megrendezett 1. Magyar Képregény Fesztivált.

Forma

Van-e igény Magyarországon képregény fesztiválra? Jogos kérdés, nekem is voltak kétségeim. A szervezőknek szintén. Általános volt a megdöbbenés, amikor alig fél órával a tíz órai kezdés után akkora tömeg gyűlt össze, hogy alig lehetett megmozdulni a kosárlabdapálya-méretűnél kicsivel nagyobb teremben. Volt olyan stand, amelyikhez délután háromig oda sem fértem, mert a látogatók folyamatosan tapadtak rá, mint hangyák a leejtett vajasmézes-kenyérre. Az emberáradattal együtt járó hőség és páratartalom hamar „kellemes” trópusi klímát varázsolt a terembe. Lehetett vagy negyven fok, és levegőt csak az kapott, aki otthonról hozott magával. Délutánra valamelyest mérséklődött a zsúfoltság, és eddigre az is kiderült, hogy az eseményre előre legyártott 1500 jegy kevésnek bizonyult, és újabb jegytömböket kellett kibontani a később érkezőknek. Szóval a kérdést inkább így tehetnénk fel: hogyan lehetséges az, hogy eddig nem ismerték fel ezt az igényt?
A fesztiválra belépve mindenütt standok fogadtak, bal oldalon a képregénykiadók, jobb oldalon és középen pedig különböző képregényboltok, klubok és lelkes underground alkotók pultjai helyezkedtek el. A Francia Intézet könyvesboltja állította fel a legszebb standot, és ott kiállított albumok miatt életemben először sajnáltam, hogy nem tudok franciául. A vásárlási lehetőségen kívül volt képregényiskola, dedikálási lehetőség, ki lehetett próbálni az új Marvel-DC kártyajátékot, vagy el lehetett beszélgetni a kiadók képviselőivel, alkotókkal és egymással. A bejárattal szemben elhelyezkedő színpadon egész nap előadásokat tartottak, valamint három kerekasztal-beszélgetés és három kvíz is lezajlott. Minden megnyilatkozást bizakodás jellemzett, valamennyien úgy érezték, hogy valami történik. Úgy tűnik, új erőre kapott hazánkban a Franciaországban kilencedik művészetnek tekintett képregény.

…és tartalom

Délelőtt főként a fiatalabb korosztályt érdeklő előadások hangzottak el többek közt a Mozaikról, Pókemberről vagy a mangáról. Úgy éreztem, hogy ezek eléggé célt tévesztettek, mivel valamennyi előadás főként azokhoz szólt, akiknek fogalmuk sincs az adott témáról, de ők ezen a fesztiválon feltehetően kisebbségben voltak. Mindenestre kellemes hangulatot teremtettek, és legalább volt időm körbenézni és vásárolgatni.
A fesztivált délben nyitotta meg Réz András filmesztéta. Beszédében kitért arra, hogy az irodalom és a film esetében mindenki természetesnek tartja, hogy beszélnek, vitáznak ezekről, vagy hogy írások, kritikák jelennek meg róluk. A képregényről kevesebbet beszélnek. A képregénykritikusok kevesen vannak, és általában nem is teszik közzé nagy nyilvános felületeken a véleményüket, mivel abból indulnak ki, hogy képregényolvasók sincsenek sokan. „Az, hogy most ilyen rohadtul sokan vagytok, és ilyen elképesztően meleg van, arról tanúskodik, hogy talán lehetne nagyobb publicitást adni a képregénynek” – mondta. Emellett beszélt arról, hogy az ő szemében mi legitimálja a képregényt. „A mai képregény elfogadottságának nem abból kell táplálkoznia, hogy elmeséli, hogy ő már ott volt Madách Imre mellett, amikor a Tragédiát írta, hanem sokkal inkább abból, amiről viszonylag keveset dumálunk, hogy a képregény gyorsan reagál arra, hogy a világ őrületei merre fejlődnek.” Véleménye szerint jóval gyorsabban, mint a film. „A képregény értékeit ne abban keressétek, hogy öreg, hanem pontosan abban, hogy fiatal!”

Képregény, ha magyar

A megnyitóbeszédet egy kerekasztal-beszélgetés követte A magyar képregény esélyei itthon és külföldön címmel. A beszélgetés moderátora Réz András volt, beszélgetőtársai pedig Kiss Ferenc forgatókönyvíró és képregénygyűjtő, Fazekas Attila képregénykészítő, valamint Fehér Zoltán a Magyar Képregényakadémia és Láng István a Semic kiadó képviseletében. Röviden ismertetném, miről is volt szó.
A magyar képregény alapvetően két csoportra osztható. Az egyik a hagyományos értelemben vett comics, a másik az irodalmi adaptációs magyar képregény, 1990-ig ez utóbbiak voltak körülbelül 95 százalékos túlsúlyban az eredeti alkotásokhoz képest. Miért alakult ez így? Az előző rendszerben a képregényt imperialista csökevénynek, kultúrmocsoknak tartották. Ez ellen tett Cs. Horváth Tibor, akinek az irodalmi adaptációs képregényt úgy sikerült elfogadtatnia a fennálló rendszerrel, hogy azt állította róla, hogy ez nem a mű, hanem csak a műnek a reklámja. A hatalom az adaptációk mellett azonban szinte semmilyen más képregény kiadását nem engedélyezte. Félt az olyan művektől, amelyek kibújhattak volna a védőszárnyai alól. Bár Cs. Horváth Tibor képregény-forgatókönyvei mai szemmel nézve kissé elavultnak tűnhetnek, hiszen rendszeresen a kelleténél több szöveggel töltötte meg a képeket, túlírt szövegei a külföldi képregények többségében találhatóakhoz képest mégis veretes irodalmi alkotások.
A helyzet a nyolcvanas évek végén változott meg, ekkor indult útjára többek között a Botond képregénymagazin is. A magyar képregénynek azonban hirtelen két ellenfele is akadt. Az egyik a külföldi comicsok terjedése, amelyek szintén ekkor jelentek meg a magyar piacon, és ezáltal konkurenciát jelentettek a magyar lapoknak, a másik pedig a rendszerváltás, amely után lassan eltűnt a lapokat megfizetni képes olvasóközönség. A Botond például 50 000 példánnyal indult, és 1993-ban 5000 példánnyal fejezte be pályáját. Ma Magyarországon a piac még nem tudja eltartani azokat, akik kizárólag a képregénykészítésnek szentelnék az életüket, így viszont nem sok mű születhet.

Kik olvasnak képregényt?

A magyar felnőtt képregényolvasók két csoportra oszlanak. Az egyik egy fiatalabb korosztály, akik gyerek- és szuperhős-történeteken nőttek fel. Egy ideig falták a comicsokat, aztán eljött az idő, amikor felhagytak vele, mert nekik szóló képregény híján nem volt hova továbblépniük – esetleg nosztalgiából kitartottak egy-egy addig olvasott cím mellett. A másik egy idősebb korosztály, akik az irodalmi adaptációkon nőttek fel, ők olyanok, akik, ha egy regény hőséről van szó, azonnal kapcsolni tudnak hozzá egy Zórád Ernő, Sebők Imre vagy Korcsmáros Pál által megrajzolt arcot. Ahhoz, hogy ezt a két csoportot összehozzák, és ezáltal szélesebb olvasóközönséget biztosítsanak Magyarországon a képregényeknek, igényes munkák kiadására van szükség. Ha ez megtörténik, akkor „előbb-utóbb találkozni fognak” – vélekedtek a beszélgetők.
Réz András az art mozik látogatóiban és az értelmiségi fiatalokban látja a jövőt (amiben minden bizonnyal igaza is volt, bár délelőtt sok gyerek vett részt a fesztiválon, összességében mégis elenyésző kisebbségben voltak a látogatók között), tapasztalatai alapján azonban nem túl rózsás a helyzet. Véleménye szerint sok értelmiségi bizonytalan a képregénnyel kapcsolatban, nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá, mert hazánkban „egyrészről ott van az adaptációk világa, ami nem igazán érdekli őket, másrészről pedig ott vannak a gyerekhősök és a populáris mítoszok, amik viszont túl gyermekdedek számukra.” Ezért inkább azt mondják, hogy inkább átugornák ezt a művészeti ágat, és nem foglalkoznak vele. Pedig a képregény ugyanolyan árnyalt és sokszínű, mint az irodalom vagy a film – csak nem nálunk. A kiadók eddig – mivel a felnőtt képregények közönségét nem tudták felmérni – inkább biztosra mentek, és csak gyermekeknek szóló comicsokat jelentettek meg.
Ma már akad, aki mer kockáztatni. Délután három új kiadványt is bemutattak a rendezvényen, a Krak kiadó a XIII második, Kövesd az indiánt című kötetét, a Míves Céh a Fekete-Fehér Képregényantológia első részét Sin City és más történetek címmel, valamint a Képes Kiadó a Beszterce ostromát.

A Maus és más „felnőtt” képregények

A délutáni előadásokat követően egy újabb kerekasztal-beszélgetés következett: A Maus és más „felnőtt” képregények szerepe Magyarországon és világszerte, melynek moderátora Nagy Gergely, a HVG Online munkatársa volt, beszélgetőpartnerei Gál Szilvia (Dragon Rouge Kiadó), Kertész Sándor (Mobius-Print), Bayer Antal (Míves Céh) és Pascal Merucci (Krak) voltak.
Az, hogy a képregény gyermekműfaj, szerintük túlhaladott és kártékony nézet. A Maus, a Fekete-Fehér és a XIII egyike sem gyerekeknek készült. Nagy körülöttük a sajtóvisszhang, de főként a Maus körül, mivel ez a graphic novel (könyv terjedelmű képregény) változást hozott a befogadásban. Témája miatt (a holokauszt) olyanok is kézbe vették, akik azelőtt a fenti nézet áldozatai voltak, és így sokat tett a képregényekkel szemben kialakult előítéleteik leküzdéséért.
Miért most jelentek meg ezek a művek? A kiadók úgy számoltak, hogy mostanra nőtt fel az a korosztály, amelyik a nyolcvanas évek végétől a képregények mellett cseperedett fel, és ma már ösztöndíjából, keresetéből szívesen venne képregényeket – ha lenne mit. Kereslet akad, de a terjesztés akadozik – hiszen eleve nem mindegyik könyvesbolt forgalmaz képregényeket, és így kérdéses a siker. Az emberek egy részének már az is furcsa lehet, hogy ezeket a műveket a könyvesboltok polcain keresse. Sokan hajlamosak a képregényt sajtótermékként kezelni, nem pedig művészeti albumként. Ráadásul a mostani fordulat az olvasói szokásokban is változást igényel, hiszen természetes, hogy a könyvesboltokba nem kerülnek olyan gyakorisággal új kötetek, mint a hírlapárusok kirakataiba.
Bayer Antal szerint a rendszerváltás óta médiaváltás ment végbe Magyarországon. Míg korábban a képregényt az irodalommal vetették össze, gyors és könnyen fogyasztható műfajnak tekintették. Mára a TV-csatornák, az internet és a videójátékok terjedése miatt a comics szerinte a „nyugalom szigetévé vált”. A képregénynek újra kell definiálnia saját szerepét ebben az új, felgyorsult környezetben. Mivel az előbb említett médiumokkal szemben nem tudja felvenni a versenyt, ezért az esztétikailag igényesebb és tartalmilag mélyebb köteteket kiadása, és ezáltal a képregény presztízsének megteremtése tűnik az egyetlen – bár nehezen – járható útnak. A képregény médiaszempontból éppen jól áll, de a könyvforgalmazóknak eddig nem volt sikerük vele, és ezért nehéz őket rávenni ezen kötetek forgalmazására. Probléma emellett a kiadók anyagi helyzete is, mivel gyakran az előző kiadvány bevételeit kell visszaforgatniuk ahhoz, hogy egy újabb kötetet jelentessenek meg.
A hazai helyzetjelentések után én is részt vettem a fesztivál programsorozatát záró utolsó kvízen, amelyen két albumot is zsákmányoltam, majd elindultam a Nyugatiba. Most látom, hogy a nyolc kellemes órának, amit a rendezvényen töltöttem, töredékét sem tudtam visszaadni. Egy dolog azonban biztos: van valami abban, hogy mindenki fordulatról beszélt, hiszen pár éve egy ilyen fesztivál megrendezése még elképzelhetetlen lett volna. Sikere és visszhangja jól jelzi a most zajló változásokat. Az is tagadhatatlan, hogy a kiadványok tematikájában fordulat következett be. Az azonban, hogy a felnőtt képregénynek sikerül-e hazánkban kitörnie az undergroundból, szerintem ma még megjósolhatatlan. Mindenki a franciákkal példálózott, ám azt a fajta népszerűséget nem lesz könnyű itthon elérnie a – nevére lassan nálunk is rászolgáló – kilencedik művészetnek.

Dunai Tamás
SZEGY (Szegedi Tudomány Egyetem hivatalos hetilapja)
2005. április 17.