A Marvel ma

Pulse
Vajon Bendis Fenegyereke, vagy az Ultimate Spider-Man adta az ötletet ennek a címnek a létrehozásához, nem lehet tudni, de a Marvel egyszer csak kitalálta, hogy legyen egy olyan címük is, ami sokkal inkább a Marvel Univerzum „belső” világával foglalkozik, azaz az átlagemberekkel. A sorozat magja a Hírharsona, és alkotói az Ultimate Spider-Mannél már jól bevált páros: Bendis és Mark Bagley. A 2004-ben kezdődött sorozat sztorijai nem feltétlenül kötődnek egymáshoz szorosan, sokkal inkább a Marvel Univerzumon belüli nagy eseményekhez, úgymint az új Titkos Háborúhoz vagy a House of M-hez. Minden nagyobb sztorit láthatunk a „kisemberek” szemszögéből is (akit legtöbbször Ben Urich személyesít meg), illetve a nagyobb események olyan kihatásait olvashatjuk benne, amire nem tértek ki a fő címeken. Természetesen azért itt se maradhatnak ki a szuperhősök a történetekből: megjelenik Pókember, a New Avengers, akárcsak a terhes Jessica Jones, aki Luke Cage gyermekét igyekszik éppen világra hozni.
Hogy ebben a sorozatban is történjenek nagyobb dolgok, itt árulta el Ben Urich Pókembernek, hogy tudja, hogy ő Peter Parker, hogy a sok feltűnő jelen kívül akkor bizonyosodott meg róla, mikor megtudta, hogy Peter is tudja ki a Fenegyerek

Incredible Hulk
Egyszer volt a '60-as évek és a Szürke Hulk. Aztán néhány szám után bezöldült. Eltelt néhány évtized, és jött Peter David. A Hulk újra szürke lett néhány évig, és más személyiséget kapott. Majd visszazöldült újra. Peter David Hulkja volt a legszámottevőbb, legjobb a karakter negyven éves történetében. Több, mint száz számon át írta egyhuzamban 1998 végéig, mégse fáradt el soha a történet. Peter David kihozott mindent belőle, amit csak ki lehetett. Aztán jött Onslaught és egy újrakezdés.
David távozott, majd néhány jelentéktelen szám után Paul Jenkins vette át a Hulkot, és egy ideig elég jól is kezelte, amikor 2002-ben Bruce Jones, az egykori horror író kapta meg Bruce Banner sorsának irányítását. Nem lehetett azt mondani, hogy rossz sztorikat írt volna, de kiemelkedőket sem. A sorozatnak határozottan jót tett egy idő után, hogy Mike Deodatót szerződtették a rajzoláshoz, de ő se maradt sokáig, átigazolt az Amazing Spider-Man (magyarul Hihetetlen Pókember címen fut) sorozatra. A fény akkor kezdett határozottan tündökölni, amikor híreket kaptunk, hogy Peter David visszatér. De sajnos csak egyetlen sztori erejéig jött vissza tavaly év végén, és máris továbblépett. Hulkunk most egy még újabb író kezére van bízva, reméljük, nem csinál hülyeséget vele.

Spider-Girl
A What If sorozatot talán senkinek se kell bemutatni: alternatív univerzumokban történő eseményeket jelenít meg. Amikor Pókembernek végül mégse született meg a kislánya, egy ilyen What If-ben eljátszadoztak a gondolattal, hogy mi lett volna, ha mégis megszületik?
A történet annyira népszerű lett, hogy folytatásért kiáltott. 1998 őszén meg is kapták a rajongók, amit akartak. A sorozat a már kamasz May Parker kalandjait meséli el, miközben a háttérben mindig ott láthatjuk Peter Parkert és Mary Jane-t is már kissé idősebb korban. A történetek erősen emlékeztetnek Pókember legelső időszakára, a '60-as évekre, amikor még Steve Ditko volt a rajzoló – May iskolába jár, és igyekszik időt találni a szuperhősködés mellett a tanulásra és a barátaira is, miközben azért a fiúkat se szeretné elhanyagolni. A történetek bájosan kedvesek, semmi eget rengető nem történik bennük, mégis jó olvasni. Talán mert emlékeztet minket arra a korra, amikor a Marvel Univerzum még nem állt nap mint nap a pusztulás szélén, amikor még nem volt minden második ember szuperhős vagy mutáns, vagy amikor még elszórakoztattak minket azok a történetek is, amik nagy részben közönséges emberek között játszódtak. Érdekességképpen a Marvel Univerzumból rég eltűnt tagok azért itt megjelennek, úgymint a Vészmanó, Kaine, a Vörös Pók, a Fekete Tarantulla, a (jó) Zöld Manó, Thunderstrike, Venom vagy éppen Kristy, Mary Jane unokahúga. Már csak miattuk is kíváncsi az ember a folytatásra. Viszontláthatunk benne más ismerősöket is, mint Felicia Hardy, aki már nem Fekete Macska többé, ellenben merőben változott az ízlése, mert épp egy nővel él együtt, vagy a lánya, Felicity Hardy, aki megpróbál az anyja nyomába lépni.
A Póklány sorozat indította el a Marvel MC2-es sorozatát, melyekben minden nagyjából 15-20 évvel a jelenlegi történések után játszódik, amikor már a mai szuperhősök inkább visszavonultak. De minden más MC2-es sorozat megszűnt, már csak a Póklány bírja, és nagyon jó esélyei vannak rá, hogy ő legyen a legelső olyan képregény, amiben női főhős van és eléri a 100. számot, ehhez már csak öt szám hiányzik. Érdekessége, hogy a legelső számtól kezdve végig Tom DeFalco írta May Parker történeteit.

Deadpool
Deadpool, a nagyszájú zsoldos, mint az X-Men ellensége tűnt fel a színen majdnem egy évtizeddel ezelőtt. Aztán jól kidumálta magát, mert két mini után kapott egy saját sorozatot is 1996 legvégén. Sajnos Deadpool saját sorozata sosem volt annyira népszerű, hogy nagy tömegeket vonzzon (többször állt a megszűnés határán), de akik szerették, mindig kibulizták maguknak, hogy ne szűnjön meg ez a cím.
Amikor még Joe Kelly volt az írója az első számtól kezdve, viszonylag egységes történeteket olvashattunk állandó szereplőkkel. Amikor viszont Christopher Priest vette át a stafétabotot bő két évvel később, mindannyian rettegtünk, hogy elrontja nekünk Deadpoolt. Szerencsére nem tette, viszont az állandó mellékszereplők eltűntek. Deadpool mintha külön életet élt volna a Marvel Univerzumon belül: mindig egyéni történetei voltak. Néha ugyan találkozott ezzel-azzal, de semmire nem volt hatással a későbbiekben. Bár Joe Kelly idejében volt egy példátlan eset, amikor az általa írt Fenegyerek visszatérő kutyaszereplője a Deadpoolba került át.
Deadpool történeteire semmi sem jellemző jobban, mint a humor. Mindegy miről szól a történet, mindegy mi történik és kivel, a lényeg, hogy mi közben akkorákat röhögjünk, mint még soha, és úgy tegyük le a Deadpool újságokat, hogy „hol a következő?”.
Végül öt év elteltével Deadpool is eljutott a visszavonhatatlan pusztuláshoz: megszűnt a sorozata. De azonnal a helyébe lépett az Agent-X, mely valamilyen szinten ugyanolyan volt, talán kicsit visszafogottabb poénokkal. Végül az is megszűnt a 15. rész után, ám majdnem azonnal elindult a Cable-Deadpool sorozat, mely fut még ma is. A poénok ebben is jók, talán csak az zavar, hogy néha nem Wade Wilson uralja a képkockákat.
New Avengers
Brian Michael Bendis legújabb, 2005-ös sorozata. Amikor az Avengers (Bosszú Angyalai) sorozat eljutott az 500. Részhez 2004 végén, szétdúlták az egész csapatot, megöltek néhány tagot belőle, végül feloszlatták. Nem feltétlenül jó döntés volt, de tagadhatatlan, hogy legalább valami maradandó esemény történt a jubileumi számban (ellentétben más sorozatokéval). Emellett a rajza is kifejezetten jó volt.
Egy nem várt esemény összehoz néhány olyan hőst, akik nemigen szoktak együtt dolgozni, és belőlük alakul meg a New Avengers csapat. Amerika Kapitány és Vasember alkotják a „kemény magot”, hozzájuk csapódik Pókember, Luke Cage, Rozsomák és az első Póknő is. Első közös történetük tulajdonképpen fele részben arról szól, hogyan jönnek össze, a másik felében pedig első közös bevetésüket láthatjuk. Bizonyára nem véletlen, hogy a Marvel két legerősebb húzókaraktere is bekerült a csapatba.
Fenegyerek állandó mellékszereplőjévé vált a sorozatnak – úgy látszik Bendis nem akarja teljesen kiengedni a kezéből. Pókember végre olyan, mint régen: könnyed, laza, poénkodó, aki még mindig nem érti teljesen, mit keres egy olyan csapatban, mint a Bosszú Angyalai, és érezhetően kicsit idegenül is érzi magát közöttük. Ellentétben a fő címeivel, ahol többnyire gondterhelt és letargikus, itt végre olyannak láthatjuk őt, mint a megboldogult Marvel Extránk első számában, ahol szintén ezzel a csapattal volt közös kalandja. A Póknőt még soha nem írták ilyen érdekesen, mint most, és végre Amerika Kapitány se az a rendíthetetlen szuperkatona, akihez még a többiek is csak félve mernek közeledni. A második történet egy nemrég felfedezett szuperhősről, Sentry-ről szól, mely már nem annyira érdekes mint az első, de egy csapat összemelegedése mindig sokkal érdekesebb téma, mint bármilyen misszió. A harmadik történet, Ronin, nagyjából ugyanazt a szintet hozza, mint az előző. Az egész sorozat kifejezetten friss érzést kelt az emberben, mert hiába vannak benne sémák, mégis olyan a cselekmény vezetése és főleg a párbeszédek (Stan Lee óta tudjuk, hogy a képregények népszerűsége elsősorban a párbeszédektől függnek), hogy úgy érezzük, valami teljesen mást olvasunk, mint eddig. Bizonyára nem véletlen, hogy ez a sorozat vezeti magasan a Marvel eladási listáit, majdnem kétszeresét verve rá az utána következőkre.

Harza Tamás
Panel
1. szám 10.-13. o.
2006. március

Oldalak: 1 2