A mulatságos Hercule Poirot képregényfiguraként is hódít

„Ez a Poirot mulatságos, kerek kis emberkének tűnt számomra: egy borbélyműhely fodrászára hasonlított” – mondja el Agatha Christie Gyilkosság Mezopotámiában című regényének narrátora, Amy Leatheran, a fiatal ápolónő a világhírű mesterdetektívről. François Riviére francia rendező és regényíró a brit írónő több regényéből készített képregényes adaptációt, amelyek közül a Partvonal Kiadó nemrég négyet adott ki magyar fordításban.

A regény főhőse Hercule Poirot, akinek megjelenését, fizikumát és alakját a filmsorozat elkészülése óta az olvasók többnyire David Suchet-vel azonosítják. A külcsín, az öltözködés, a termet és a viselkedés természetesen a szépirodalmi alapból következik, tehát eleve adott, mégis nagyon fontos, hogy a Gyilkosság Mezopotámiában című képregényben Poirot figurája nem emlékeztet David Suchet-re. A Chandre néven jegyzett lotharingiai rajzoló ügyesen kerülte ki a buktatókat. Egy közismert filmre alapozva átdolgozni irodalmi művet a képregény nyelvezetére katasztrofális lehetett volna, nem lett. Nagy pozitívuma François Riviére és Chandre munkájának, hogy ügyesen távol tartották magukat ettől a kísértéstől.

A Gyilkosság Mezopotámiában azonban olyan regény, amelyet nem lehet kevés szöveggel adaptálni, hosszú kihallgatások és beszélgetések teljesítik ki történetét, a végső, nagy leleplező jelentben pedig a belga magándetektív tart kiselőadást. Annak ellenére, hogy még véletlenül sem mondhatjuk fintorogva, hogy a szerzők nem használják ki vagy megkerülik a képregény műfaji eszközeit, sok esetben egyszerűen lehetetlen lett volna megoldani az adaptációt a szöveges részek mellőzésével. Pedig a képregényes műfaji eszközök a helyükön vannak, többségükben működnek is: felesleges és szájbarágó magyarázatok nélkül látjuk, amit látnunk kell, amit a regény szerint Poirot is lát. Mindebből pedig olyan tartalmi részletekről értesülhetünk, amelyek fontosak a cselekmény megértéséhez.

François Riviére biztos kézzel irányítja az adaptációt, s talán éppen ezért furcsa, hogy a végén, a nagy lelepleződés után azonnal, mintha ollóval vágná el a történetet, a narrátor veszi kalapját, és elutazik Skóciába. Ezzel súlytalanná teszi a történet megoldását és lezárását, ami a szépirodalmi alapban Agatha Christie-nél különleges súllyal bír. Kár, mert a mindvégig frappáns megoldásokkal dolgozó adaptáció valóban jól sikerült, a Közel-Keleten zajló régészeti feltárások ábrázolása is sikeres, tehát annyi még egészen biztosan belefért volna, hogy megfelelő hangsúlyt kapjon a gyilkos leleplezése. Ami egy izgalmas krimiben, akárhogy is vesszük, kulcskérdés.

SZPA
Magyar Hírlap
2008. július 29.