Lelkesedés és profizmus

Lelkesedés és profizmus

Az elmúlt évek hazai sajtójában már megszokott a képregény témája. Egy-egy kiadvány vagy rendezvény kapcsán egymást érik a beszámolók. Ezek alapján a gyanútlan médiafogyasztóban kialakulhatott az a kép, hogy a képregény hazai története sikertörténet. Majd egy évtizedes hallgatás után valóban feltámadt ez a multimediális forma, de látnunk kell, hogy e feltámadás oka kizárólag a képregényszakma alkotóinak lelkesedése.

Kik ezek az alkotók? Réz Anna Képregények reneszánsza című írásában ezt olvashatjuk: „A változás igazi letéteményesei ők maguk. Azzal, hogy sikerült megtalálniuk saját intézményeiket (Magyar Képregénykiadók Szövetsége, Magyar Képregény Akadémia), helyszíneiket (kArton Galéria, Retorta) és fórumaikat, már most többet tettek, mint a kultúra más szféráiban dolgozók jelentős része.” Ez a cikk másfél évvel ezelőtt, a képregény-újhullám. hajnalán íródott, mégis jól jellemzi a szereplők eltökéltségét, hogy mára ezek a szervezetek – némileg átalakult formában – nem forgácsolódtak szét. Ez igaz azokra is, amelyek jellegüknél fogva kívül maradnak a médián. Érdemes ezek közül megemlíteni a Kepregeny.net portált és a fórumát. Ez az a hely, ahol a meghatározó szereplők egymásra találtak, és ahol tapasztalni lehet, hogy mennyire átjárhatók az alkotó-kiadó-befogadó szerepei. A több mint húszezer regisztrált tagot számláló portál szilárd hátteret nyújt az érdeklődőknek. Ez különösen azért fontos, mert itt – sok más kulturális területtel ellentétben – nincsenek még kiépítve az információs csatornák. A kiadványokat alig reklámozzák, és a terjesztés sem oldódott meg. Az újságárusi és könyvesbolti terjesztés jól ismert problémái érvényesek a képregényekre is. A nemzetközi trendnek megfelelően itthon is egyre inkább jellemző, hogy a kiadók a könyvesbolti terjesztést választják. Ezt nem csupán a kiválasztott képregénykötetek “komolysága” indokolja, hanem olyan tényezők is, mint az alacsony – néhány ezres – példányszám és a mára szinte alapkövetelménynek számító igényes nyomdai kivitel okozta viszonylagosan magas ár. Itthon még egyáltalán nem egyértelmű – még a rajongók körében sem, hogy képregényt könyvesboltban érdemes keresni. A könyvesboltok is nehezen fogadják a képregényeket. A helyzet megkönnyítésére létrejött a Képregény-nagyker, amely vállalja az üzletek és kiadók közötti közvetítést.
A terjesztés kapcsán meg kell említeni, hogy a 2006-ban kiadott, nem újságosoknál kapható képregények 42 százalékát semmilyen módon nem terjesztették. Ezek a néhány száz példányos kiadványok általában közvetlenül a kiadóktóI rendelhetők, illetve nagyobb képregényes rendezvényeken kaphatók. Szintén a terjesztési problémákra világít rá az. a hagyománynak is tekinthető gyakorlat, hogy a képregénykiadók kifejezetten a rendezvényekre időzítik megielenéseik döntő többségét. Jelenleg évi négy nagyobb képregényes rendezvénnyel lehet számolni: tavasszal egy képregényfesztivál és egy börze, ősszel még egy börze, télen pedig egy vásár. (Ezeken túl több kisebb-nagyobb találkozó, konferencia, kiállítás, aukció stb. szerepel a programnaptárban, ezekból egyre több vidéken kap helyet.)
Így áll elő az a helyzet, hogy a képregényolvasók az év négy hónapjában azt se tudják, hova bújjanak az újdonságok elől, az év többi részében pedig vagy beszerzik, amire annak idején nem volt pénzük, vagy kivárják a következő szezont. Az utóbbi hónapokban berobbanó mangák kivételek. Leginkább talán azért, mert ezek könnyebben, gyorsabban fogyaszthatók, és sorozat jellegük is erősebb. Ezek nem engedhetik meg maguknak, hogy a megjelenések között túl sok idő teljen el (mint például a francia albumsorozatok esetében, ezek folytatásaira néha egy-két évet is várni kell).
Ha valamelyík könyvesboltban vagy fesztiválon átböngésszük a bőséges kínálatot, joggal tehetjük fel a kérdést: miért van ennyíre kevés magyar képregény? Ennek oka prózai, de összetett. A kicsiny felvevőpiac a kiadónak nem teszi lehetővé a külföldi művek jogdíjainál magasabb költségekkel járó alkotások megjelentetését. És ha mégis meg tud egyezni egy magyar alkotóval vagy alkotócsoporttal, még mindig nagyobb kockázatot vállal, mint egy külföldi mű esetében, ugyanis annak minőségét már előre ismeri, így jobban meg tudja becsülni hazai fogadtatását.
Az alkotók szinte kivétel nélkül másból élnek, így nincs akkora tapasztalatuk, mint külföldi kollégáiknak, ezért az itthon kiadott művek színvonala is változó.
Mindennek az a vége, hogy az olvasó elveszíti a magyar művek iránti bizalmát. Az ördögi kör bezárúl. Vagyis zárulna, ha néhány kiadó nem tekintené célnak az eredeti magyar képregények kiadását. És szerencsére léteznek olyan alkotócsoportok is, amelyek kézbe vették saját műveik kiadását.
Vannak olyan tapasztalt szakmabeliek, akik a kilencvenes évek elejének képregényes felfutásához hasonlatos lufinak nevezik ezt a mostanit is, csak arra várva, hogy kidurranjon. Nincs igazuk. Ezúttal ugyanis a lelkesedés mellé profizmus társul.

Szabó Zoltán Ádám
Magyar Hírlap
Ahogy tetszik rovat
23. o.
2007. június 23.

    Szólj hozzá te is!

    Facebook Hozzászólás