X-Men: Az elsők – Filmkritikák

Hír6.hu

(Zoo_Lee) Matthew Vaughn egyike azon rendezőknek, akik eddigi pályafutásuk során gyakorlatilag csak remek filmeket készítettek, a közönség mégsem fedezte fel őket azonnal. A Csillagpor számomra az elmúlt évek legjobb fantasyja volt, magasan a Harry Potter és Gyűrűk Ura klónok fölött, a tavalyi Ha/Verrel pedig bebizonyította, ért “valamicskét” a képregényekhez is. Most pedig itt van az X-Men, amire eredetileg a Farkas lebőgése miatt be sem akartam menni, semmi kedvem nem volt látni, hogy a Bryan Singer által megkezdett trilógia színvonalát hogyan temetik még mélyebbre. De a rendező úr neve miatt adtam egy esélyt a filmnek, és milyen meglepő, ezúttal sem kellett csalódnom benne.

Az X-Men filmekben ugyanis egyensúlynak kell fennállnia. Nem állhatnak csak drámázásból (mint az első Hulk) és nem is lehetnek agyatlan, rágógumival összetapasztott látványfilmek (mint a Farkas). Vaughn tökéletesen eltalálta azt az arany mértéket, amit az X-Men csapat eredete megkívánt.

A film Eric Lensherr (Magneto) és Charles Xavier (Professor X) gyerekkorával indít, majd külön-külön mutatja be életüket (Magneto a családját kiirtó nácikra vadászik, míg Xavier Mystiquel a mutánsok fejlődését kutatja), míg végül egy közös ellenség révén végre találkoznak. Eric megtalálja az édesanyját megölő, és vele kísérleteket végző Sebastian Shawt, Xaviert pedig a szövetségiek kérik fel segítségként, miután szemtanúi voltak, mire képes az energiaelnyelő Shaw, és mutáns csapata, a Pokoltűz Klub. Xavier és Eric egyesítik erőiket, hogy összerakjanak egy saját, mutánsokból álló csapatot, és leszámoljanak Shawwal, mielőtt az a hidegháborús konfliktust kihasználva kiirtja az emberiséget, hogy ő és a mutánsai uralkodhassanak a világon.

Erről a sztoriról könnyen megállapítható, hogy Oscart nem fog kapni, de ahhoz képest, hogy mi volt az alapanyag, a végeredmény zseniális. Átlagosan egy effektekben gazdagabb, intenzívebb jelenetsort követ ugyanannyi remekül megírt párbeszéd, amelyek tökéletesen éreztetik a nézővel a két főszereplő elhivatottságát, barátságukat, majd a finálé felé haladva széthúzásukat, amely végül elvezet az első X-Men film kiinduló állapotához. A színészi játék remek, a szereplők tudták, hogy nem Shakespeare drámát adnak elő, mégis beleadtak apait-anyait, és tökéletesen életre keltették a rájuk írt karaktereket. A hangulati elemek remekül vannak megvariálva a humorosabb, akciódúsabb, és drámásabb jelenetek nagyjából egyforma arányban vannak jelen. A kontinuitással azért vannak problémák, például Moira MacTaggert karaktere az X-Men 3-ban is szerepelt (nagyjából ugyanennyi idősen), míg az X-Men 3 kezdete, Jean keresése kimaradt a filmből, holott annak ekkor kellett volna megtörténnie, de valószínűleg nem a csapat szervezése közben látogatták meg a kislányt. Maga az első generációs X-Men toborzása és kiképzése amúgy remekül eltalált jelenet. Nem szaporítom a szót, ha szereted az X-Ment, a jó képregényfilmeket, akkor garantáltan nem fogsz csalódni benne. A Thort, de még a tavalyi Vasember 2-t is alaposan felülmúlja, talán az idei év legjobb adaptációja. (hir6.hu)

Lapozáshoz használhatod a ← → billentyûket is!  Előző oldal4 / 12Következő oldal

    2 Hozzászólás

    1. Pit

      2012. június 3. at 12:28

      Nagyon jól összerakott film. Odaszegezett a vászon elé. S kép, se hang …

    2. slipknot96

      2012. június 4. at 10:18

      az a poén hogy az elsőkben Xavier még fiatalom bénult le de a 3. részben meg a saját lábán mert Magnetoval Jinért joval idősebben. akkor most miről is beszélünk? :D

    Szólj hozzá te is!

    Facebook Hozzászólás