Watchmen filmkritikák

[toc]

sg.hu

(Szekeres Viktor) Megjött A szuperhősös képregényfilm, ami fityiszt mutat a műfajnak és azoknak, akik szerint szuperhősök köré nem lehet igényes sztorit írni.

Essünk túl gyorsan a Watchmen – Az őrzők esetében kötelezőnek mondható tiszteletkörökön, hiszen sokan nem ismerik a képregényt, s így nem tudhatják, hogy az elmúlt évek egyik legelismertebb szuperhős-comicjáról van szó. Akiknek herótja van a szuperhősökkel telített filmektől, azoknak sem kell sikítófrászt színlelve menekülniük, hogy hetekig ne menjenek a mozik közelébe, hiszen a Watchmen – Az őrzők nem tipikus szuperhősökkel operál, a hangvétele is más, sokkal komolyabb, a kikacsintásokban sem szenvedünk hiányt.

A szerző, a szárnyaló fantáziájú Alan Moore, nevét többek között a Szövetséggel kapcsolatos filmfeldolgozásnál hallhattuk (az, hogy a végeredmény milyen lett, más kérdés), míg Zack Snyder a 300 sikerét követően lett igazán trendi, keresett rendező -olyannyira, hogy a Watchmen kampánya során már igazi vizionáriusként aposztrofálták. A víziókra pedig nagyon is szükség volt, hiszen mind Moore, mind a rajongók állandó mantrája volt, hogy a képregény megfilmesíthetetlen.

A történetről legyen elég annyi, hogy egy alternatív idősíkon játszódik, a ’80-as években, amikor is tombol a szuperhatalmak közti hidegháború, miközben Richard Nixon harmadjára is megválasztatja magát elnöknek. Ebben a világban jelen vannak a szuperhősök, s mint azt a kampány során érthetően elmondták, a fő konfliktus az, hogy valaki öldösi őket. Vagyis, ha a több évtizedes múltra visszatekintő Őrzők ránk vigyáznak, vajon ki vigyáz az Őrzőkre. Az Őrzőkre, akik már túl vannak zenitjükön, van, aki visszavonult közülük, van, aki elmegyógyintézetbe került, más cégvezető lett, de szerencsére akad olyan is, aki megszállottan az igazságot keresi, s így be is indul a nyomozás.

A Watchmen-filmnek két hibája van. Az egyik, hogy a rendező túlságosan is ragaszkodott az alapanyaghoz, a másik pedig, hogy nem ragaszkodott hozzá annyira, mint azt a rajongók elvárták volna. Megnéztük a forgatáson készült fényképeket, s való igaz, a rendezőn hol volt sapka, hol nem. A látszólagos ellentmondást persze könnyű feloldani, hiszen arról van szó, hogy Zack Snyder annyira ragaszkodott a képregényhez, hogy olykor kvázi panelről-panelre adaptálta azt (bár olykor idő szűkében ugrania kellett). Na, nem mintha ez olyan könnyű lenne, de valóban felróható neki, hogy nem tett mást, csak mozgóképesítette az alapanyagot. Ez olyan nagy baj lenne?

Azt hihetnénk, hogy aki rajongó, ennek nagyon örül, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy éppen Snyder kreatívkodása miatt nem lett klasszikus, csak jó film a 300-ból, hiszen az eredeti sztoriba beleszőtt egy olykor abszurd és felesleges, lassító szálat. A Watchmen – Az őrzők szerencsére ettől megmenekült, s mégis rossz lehet a rajongó szájának íze, hiszen a befejezés, szerintünk is teljesen jogos megváltoztatását sokan nem tudták lenyelni. (Az is furcsa lehet, hogy jó pár dolog, mint például Kovács Valter, azaz Rorschach maszkja nem lett megmagyarázva, néhány történés nem kapott kellő hátteret, de ez az alkalmi nézőnek nem mindig hiányzik, a rajongók meg úgyis tisztában vannak vele. Meg aztán a film így is két és fél órásra sikeredett.)

Azt most hadd ne kezdjük el fejtegetni, amit úgyis kiemel mindenki és, ami a hozott anyag, a képregény pozitívuma, hogy a hősök nem is igazi hősök, sokszor inkább antihősök, nincsenek túlidealizálva, ők is esendőek, hibákkal bírnak, ártatlanokat ölnek, ha épp úgy hozza úri kedvük. Vicces, hogy a súlyos morális kérdések, a világról való filozofálgatások közben meg olyan, túl egyértelmű, de a filmnek valóban egyéni ízt kölcsönző dallamok csendülnek fel, akár gyors egymásutánban is, mint a 99 Luftballons Nenától vagy a Sound of Silence Simon & Garfunkeltől.

A tetszési foktól függetlenül azonban egyet nyugodt szívvel ki lehet jelenteni azt, hogy rengeteg munka van a filmben. Minden egyes jeleneten, minden egyes képkockán látszik, hogy nem csak a rendező, a látványtervező és a sminkes, hanem még a kábelesek és a mikrofontartók is 110%-ot próbáltak nyújtani. Snydernek mindenről világos elképzelése volt, s úgy tűnik, hogy ezt sikerült is átültetnie a képek nyelvére.

Summa summarum, jó film lett a Watchmen – Az őrzők. Igényes, de akárcsak Snyder előző filmje esetében, más okokból ugyan, de elmarad attól, hogy (azonnal) klasszikussá válhasson. De ettől még remek filmélmény, olyan, amit máskor is elő fogunk venni. S, aki olyan botorságokat állít, hogy szuperhősök köré nem lehet történetet írni, az most ezzel az adaptációval kapott egy jókora sallert. Lám, lehet valami egyszerre látványos és érdekfeszítő történettel bíró.

Bár olykor rettentő látványos a Watchmen és az akciójelenetek is korrektek, stilizáltak, az üzenete, a hangvétele miatt mégsem mondható kommersz, popcorn mozinak, s aki pörgésre számít, csalódhat, mikor meghallja a rezignált és ráérős narrációt. Azt, amelyet a film egyik legjobb figurája, Rorschach karaktere szolgáltat nekünk. Jár is a plusz pont azért, hogy nem sztárokkal dúsították fel a filmet, bár némely karaktert nehezebb megszokni, de a szereposztás jól sikerült.

Azt pedig mindenképpen említsük meg, hogy aki lemaradt volna a képregény film előtti elolvasásáról, az most utólag is bevizsgálhatja az alapanyagot, hiszen a könyvesboltokban már kapható egy ideje a 3 részre szedett sztori. Ha más nem, a spórolósabbja félrevonulhat a lakóhelyéhez legközelebbi Libri/Alexandra könyvesbolt olvasósarkába és egy-két óra alatt végigpörgetheti a történetet. Megéri.

Watchmen – Az őrzők (Watchmen)
(színes feliratos angol-amerikai-kanadai akciófilm, 163 perc, 2009)
rendező: Zack Snyder
forgatókönyvíró: David Hayter, Alex Tse
zeneszerző: Tyler Bates
operatőr: Larry Fong
producer: Lawrence Gordon, Lloyd Levin, Deborah Snyder
szereplők: Jackie Earle Haley (Walter Kovacs / Rorschach), Malin Akerman (Laurie Juspeczyk), Carla Gugino (Sally Jupiter), Jeffrey Dean Morgan (Edward Blake)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12