A Csodálatos Pókember – Filmkritikák

KN+ Filmek

[toc](Gobiakos) Tök ugyanaz! Mármint A csodálatos pókember tök ugyanaz, mint az első pók-film. Srác, akibe még a sulis vécés néni is úgy rúg bele, hogy utána nem kér elnézést; csaj, aki persze a srác szíve hölgye és tök okos és még mellé szép is, szóval tényleg képregény-alak; főgonosz, aki nem is gonoszkodni akar, hanem segíteni, de közben mindent tönkrevág; és az erkölcsi megmondó ember, akinek a hangja visszhangozhat a főszereplő fejében minden hatodik percben, amikor dilemmázik valamin.

Túl sok a faék egyszerűségű tégla ebben a középmagasra épített falban, amit még így is egyedül csak hálószövő barátunk tud tisztességesen megmászni, mindenki más visszahuppan a földre. Hogy mit értek ez alatt? Egyedül Peter Parker/Pókember (Andrew Garfield) az, aki tud valamit az asztalra tenni a filmben, ugyanis mindenki más olyan szürke, hogy az már szinte fáj. Gwen Stacy (Emma Stone) gyönyörű és hiteles, de irtó bénára írták meg a karakterét. Ben Parker (Martin Sheen) két és fél bölcselet után (kötelező jelleggel) legadja a kulcsot. May nénin (Sally Field) semmi “méjnénis” vonást nem lehet felfedezni, és még a fasírtja is ehetetlen. És akkor itt jönne az utolsó esély, aki megmentheti a becsületet, Dr. Curtis Connors professzor (Rhys Ifans) vagyis a Gyík. Sajnos ő is nagyon óvodás lett és a motivációt nem tudja úgy előadni, hogy az hihető legyen és egy percig is tudjuk sajnálni, vagy bármi ilyesmi.

De a sok szapulás persze csak azért került előre, hogy utána jöhessenek azok, amikért még talán érdemes lehet A csodálatos pókembernek adni egy (és egy kis idő múlva talán még egy) esélyt. A film vitathatatlanul hasonlít a 2002-es elődre, de ezúttal nem csesznek el millió percet arra, hogy a pók hogyan csíp, Ben bácsi hogyan hal meg és a maszk mennyi idő után kerül fel a hős arcára. Ezeket nagyon jó arány érzékkel ugrották át, de mégsem hagytak ki belőle semmit sem. Aztán jön a hős, aki VICCES és ez ténylegesen nagybetűs és vastagon szedett. Peter karakterét végre úgy írták meg, ahogy a képregényekben is megszokhattuk már a falmászót, a leg szorultabb pillanatokban is be tud dobni egy egysorost, amivel feloldja az amúgy nyomokban azért érzékelhető feszültséget.

A hős, akit a rendőrség nem kedvel, a kapitány meg egyenesen ki nem állhat, úgy jut el a piti autó tolvajoktól a Gyík leveréséig, hogy tényleg öröm nézni. Fejlődik a karakter, épül és közben nem botlik. Pókember “megszületése” pedig egy másik kedvenc részem (sőt, a kedvencem!) a filmben, mivel ezúttal Peter Parker a netről rendel ruhát és maga szabja össze, a napszemüvege lencséjét építi be a maszkba, és végül de nem utolsó sorban hálóvetőt kísérletez a pincében. Zseniális!

Marc Webb nagyon jó rendező és a filmhez kigondolt innovációkat tök jól ragadta meg, szóval nem egy Ctrl+Schmitt – Ctrl+V jellegű dologról van szó a 2002-es Pókember után. Persze az, hogy kábé a film negyede a vágószoba padlóján landolt, azt érezni, de így is egészen hat.

A főbb mondanivalón túl apróbb dolgok még persze szóba jöhetnek, hogy dúsítsuk a karakter-dzsungelt, úgy mint:

– A kötelező cameo persze most is szuper volt: Stan “The Man” Lee ezúttal is mosolyt csal a szemfüles nézők arcára.
– A zene borzasztóan semmilyen, James Horner pedig már csinált jót, de ezúttal nagyon mellényúlt.
– A belső nézetes jelenetek fantasztikusak voltak, kár, hogy a végső változatra csak ennyi maradt.
– Az akciójelenetek tetszetősre sikerültek, bár lehet, hogy ezen a vágás is sokat segített.

Summa sumarum A csodálatos pókember egy közepes film, amit azért még meg fogok nézni, talán többször is, de az Avengers-t már csak Nolan A Sötét Lovag: Felemelkedésének van (nagyon jó) esélye befogni idén. (Filmek.kepregeny.net)

Filmtekercs

Pókember, Te csodálatos
[toc](Molnár Kata Orsolya) Szökőévente egyszer látunk olyan filmet, amiért érdemes volt feltalálni az IMAX technológiát, Marc Webb A csodálatos pókembere ezek közé tartozik. Szerencsére a film jóval több egy pofásan összetett 3D-s látványmozinál – remek szereplőgárda, egész jól összerakott sztori, rendesen felépített viszonyok és karakterek és persze egy klasszikus Marvel szuperellenség is jutott a Sony legújabb képregény-adaptációjába. Hogy kiknek? Tinédzsereknek és tinédzser lelkű képregény-rajongóknak.

Sokan valószínűleg azt várták az új Pókember feldolgozástól, amit Christopher Nolan csinált Batmannel – teljesen új alapokat, sötétebb színeket, komolyabb gondolatokat. Hát el kell keserítsek minden ebben reménykedőt – A csodálatos pókember nem újítja meg a témát, csak annyit tesz, amire Sam Raimi nem volt képes: tisztességesen viszi végre vászonra az egyébként kifejezetten a tinédzser korosztályt megcélzó képregényt.

Hogy miben lett ez jobb, mint Raimi trilógiája? Gyakorlatilag mindenben. Kezdjük azzal, hogy Andrew Garfield maga Pókember, szinte látom magam előtt, ahogy hatvannégy évesen is latexben feszít a comic conokon, mert nem tud majd kitörni a karakterből. Komolyra fordítva a szót, a srác igazi telitalálat, Tobey Maguire csak egy rossz vicc mellette. A női főszereplőről is elmondható ugyanez: a szerkesztőség férfitagjainak első számú kedvencének számító Emma Stone úgy viszonyul Kirsten Dunsthoz, mint Christian Bale George Clooneyhoz… A mellékszerepekben is csupa kiváló színészt találunk: Martin Sheen remekel Ben Parkerként, Sally Field May Parkerként és Denis Leary George Stacy-ként. Rhys Ifans – aki azt hiszem, csinálhat már akármit, akkor is a Sztárom a párom Spike-jaként fog bevonulni a filmtörténetbe – kapta a jutalomjátékot: a az anno a hatodik képregényben feltűnő Dr. Connors, azaz a Gyík szerepében egyenesen lubickol a walesi színész.

Az alkotók ismét egy eredettörténetet hoztak össze a Sam Raimi féle feldolgozásból már ismerős történetelemekkel. Erről a filmről – szemben a végül három részesre sikeresedett másik adaptációval – azonban süvít, hogy a készítők több részben gondolkoztak. A már a bemutató előtt szintén három részesre tervezett filmfolyam első tagján erősen érződik, hogy egy nagyobb egység bevezetője, ezt bizonyítja a hosszas az előkészítés, Flash Thompson (Chris Zylka) karakterének felvillantása vagy hogy a főhősnő még nem a később Pókember feleségévé is váló Mary Jane Watson, hanem Peter Parker első szerelme, a később a Zöld Manó áldozatává váló Gwen Stacy. Persze örülünk az újabb adaptációnak, azt azért ne gondoljuk, hogy a Sony a rajongók kedvéért döntött újabb póksztori mellett: valójában a stúdiónak ahhoz, hogy a karakter jogai ne szálljanak vissza a Marvelre, legalább ötévente ki kell jönnie egy-egy újabb filmmel az álruhás tiniről… Nincs ezzel semmi baj, különösen, ha ez minőségjavulással jár együtt.

Márpedig a minőségjavulás megtörtént. Klasszabb a sztori, klasszabbak a szereplők, de a legklasszabb a látvány. Szinte gyönyörködteti az ember szemét a toronyházak között lengedező Pókember, és különösen izgalmas, amikor még szubjektív kamerát is kapunk mellé. Sajnos azonban ahol a legerősebb, ott a leggyengébb is a film egyszerre. Amilyen jól működik a térhatás, amennyire látványosak a nagyvárosi díszletek, sokszor annyira gagyi a CGI. Különösen fájó pont ez a Gyík esetében, aki néhány jelenetben egyenesen a Tini Nindzsa Teknőcöket idézte fel bennem. S bár dolgozik a nosztalgiafaktor, 2012-ben mégiscsak lesújtó ez az asszociáció. Ha azonban ettől eltekintek, azt kell mondjam, hogy az előző trilógiát sok tekintetben meghaladó A csodálatos pókember nagyon is a helyén van. Látványos és nagyon is szórakoztató mozi, amit kár lenne csak azért fanyalogva nézni, mert nem mérhető a Nolan-féle Batman újító erejéhez.(Filmtekercs.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11