Elektra

Elektra(20th Century Fox 2004, DVD 2005)

Bevezetőt
nem szoktam írni a képregény-filmekhez, mert van egy általános bevezetőm (lásd a cikk után), amelyet szinte minden ilyen mozi elé oda lehetne tenni, így megúszom egyetlen linkkel. A lehető legrövidebben elmondva, ez a bevezető arról szól, hogy a mai képregényfilmek azért bugyuták, mert állandóan el kell mesélniük a karakter(ek) előtörténetét és mire megteszik, addigra vége is a filmnek, nem tud kibontakozni a hős(ök) valódi kristályos jelleme, képességei, harci ereje. Ebbe bukott a Hulk, a Punisher (Megtorló), a DareDevil (Fenegyerek), a Fantasztikus négyes és a Pókember.

Nagy szerencse, hogy Elektra Natchios szomorú átváltozása üzletember pici lányából, vörös ruhát viselő, szaival felfegyverzett bérgyilkossá már végbement a DareDevil című filmben, ezért a hölgy önálló filmje már megszabadult a kötelező gyakorlattól és teljes egészében az egyetlen kalandra tudott koncentrálni. Az eredmény magáért beszél: egy pergő ritmusú, nagyon ritkán múltba révedő egyenes szálú kalandfilm, pontosabban a látványvilága és a keleti misztikummal való lekezelő bánásmód miatt azt mondanám, egy kellemes fantasy film.

Ezerszer ismert
már a történet. Legutóbb épp az Éjszakai őrség tálalta elénk a maga módján. A jó és a rossz örök küzdelmét eldöntheti az a tehetséges gyermek, kiből majdan hatalmas harcos lesz, akinek a neve ebben a filmben “a Kincs” és akinek személyéért megindul az ádáz küzdelem a két oldal közt. Ha még vagyok olyan bátor és megírom, hogy Elektrát a halottaiból feltámasztott bérgyilkosnőt felbérelik a kislány és annak apja megölésére, de ő saját apja emlékétől kísértve nem teszi meg, hanem ehelyett megvédi őket más orgyilkosoktól, ezért a nyakába kap egy fekete mágiával megtámogatott csapatot, akikkel a film végéig szépen egyesével leszámol, akkor el is mondtam a filmet magát. Amiért érdemes megnézni a filmet, az nem is az átlagot épp hogy súroló forgatókönyv, kevés csavarral, annál több kötelező áldozattal és nyáladzással; hanem a fényképezés tisztasága, a tájak szépsége, az erős (bár nem a legjobban sikerült) harci jelenetek és a karakterek. Mindegyikük ismerős már más filmekből, mégis szerintem jól vannak összegyúrva. A gyilkos csapat tagjai a hatalmas melák, a Batman féle Méregcsókhoz hasonló nő, a testén állat-tetoválásokat viselő, és ezen állatokat megidézni képes Beast master utánzat és a kardvívó mester jót alakítanak. A statiszta ninják úgy hullnak, ahogyan az elvárható tőlük, a keleti mester természetesen vakon is többet lát, mint a többi szereplő együtt. Elektra pedig nem is lehetne Elektrább, a mozgását az Alias TV sorozaton kiedzett Jennifer Garner minden tekintetben megfelel a szerepre.

Nem szeretném sokáig ragozni: a film nézhető, élvezhető, mély értelmet senki se keressen benne, ahogyan a tiniknek szóló képregényekben sem szabad. Ha így állunk hozzá, akkor akár el is ismerhetjük, hogy ismét egy taggal gyarapodott a jól sikerült képregény-feldolgozások gyér számú, egyelőre a pocsék feldolgozások bandájával szemben nagyon vesztésre álló filmek csapata.

A DVD
extráit tekintve elég szegényes, de amit kapunk az legalább korrekt. Nincs mellébeszélés, nincs ugyanaz a riportanyag háromféle verzióban vágva és más-más címmel tálalva. Nincs képgaléria, amiből a mai napig nem tud kiszokni egy-két kiadó. Elmaradhatatlan extra viszont a kimaradt jelenetek csokra, melyekért tényleg nem kár, hogy kimaradtak, kivéve azt amelyben Elektra látomásában megjelenik Matthew Murdock, a Fenegyerek. Pedzegettem már itt-ott, hogy a Marvel képregény univerzum attól univerzum, hogy a szereplői össze-összetalálkoznak, átjárnak egymáshoz, megküzdenek egymással. A filmesek ezt valahogy még nem merik megkockáztatni. Még a jelentéktelen porszemeket sem merik átvinni egyik filmből a másikba, ahogy például a DareDevil című filmben szereplő Ben Ulrich újságíró az univerzumban Peter Parker, a Pókember munkatársa a Hírharsona szerkesztőségében, ám ezt a vásznon még egy mondat erejéig sem merték vállalni. Hogyan vihetnék akkor az egyik film főszereplőjét, a Fenegyereket bele egy másik filmbe szinte statisztaszerepre? Azért dicséretes, hogy a készítők megpróbálták és legalább a képregényrajongók megtalálhatják a DVD-n.

S ha már a kockákba rajzolt történetmesélés szerelmeseinél tartunk, a szokásos werkfilm (minden színész nagyszerű, ez a legjobb film amit valaha forgattak, nem volt egyszerű, de megérte) mellett egy 52 perces riportfilm az utolsó extra, amely a maga nemében viszont nagyon korrekt. Öt, az amerikai képregény szakmában nagyágyúnak számító írót és rajzolót szólaltatnak meg benne, akik valaha is készítettek Elektra képregényt. Legelőször természetesen Frank Miller, Elektra megalkotója szólal meg, aki egyébiránt, ha valaki nem tudná a Sin City rajzolója és a film társrendezője is. A többi alkotó (Sienkiewicz, Bendis) is teljes átéléssel és lelkesedéssel mesél Elektráról és magáról a képregény-iparról. Aki eddig még járatlan volt a témában, az megtudhatja, mi a feladata az írónak, a rajzolónak (penciller), kihúzónak (inker) és a kifestőnek (colorist), mi az ő munkakapcsolatuk és mi történne, ha mindezt egyetlen ember vállalná magára. Betekintést nyerhetünk a festett képregény készítésébe és megtudhatjuk milyen a vita a kiadó főszerkesztőjével. Mindez nyakon öntve rengeteg borítóval és képkockával az Elektra füzetekből.

Azoknak is ajánlott dokufilm, akik magára a mozira nem is kíváncsiak.

Ha muszáj lenne, akkor a filmet egy ötös skálán valószínűleg ötösre értékelném, egy tízesen viszont kilencesre. Szerencsére nem muszáj én pedig nem szoktam pontokat adni.

– – –

Álatlános bevezető a képregény filmekhez

A képregény adaptációknak van egy óriási problémájuk, pontosabban hátrányuk a képregényekkel szemben. A hőskorban egy-egy (szuper)hős előtörténetét elmesélték az első füzetben, rá pár hónapra az olvasók már csak az izgalmasabbnál-izgalmasabb történetekbe kellet belemerülniük. A képregény-filmek, ha meg is érnek folytatást, arra évekig várni kell, a bázisul szolgáló comixot sem biztos, hogy ismeri mindenki, ezért az első film mindig az adott hős eredetével foglalkozik, ezzel értékes helyet és időt véve el egy ütősebb, pergősebb történettől, felvonultatva olyan karakteret akik a későbbiekben semmi szerephez nem jutnak.

ROSSZ!

De mit tudunk tenni? Semmit. A gyártók tehetnének, de nem tesznek: “Majd a második jobb lesz” mondják. “Mikor lesz az?” – kérdezzük. Ráadásul akinek az első nem tetszett, nem biztos, hogy beül a folytatásra. Pedig láthatjuk, pl. a Pókember 2-t méltató cikkekből, hogy az eredettörténet nélküli, pergősebb történet mennyivel sikeresebb. Ezt egyedül a filmgyártók nem képesek még felismerni, így kapjuk az unalmasság különböző fokain, de mindig a negatív tartományban tartózkodó első részeket. Spider-Man (Pókember) Hulk, DareDevil (Fenegyerek), Punisher (Megtorló), Catwoman (Macskanő), Hellboy (Pokolfajzat)… Az egyetlen üdítő kivétel talán a Batman, de ahhoz szükség volt egy Burton-Nicholson párosra.

Annak idején, a képregény őskorában, minden füzet elején volt egy pár soros ismertető az aktuális hősről. Mik a képességei, hogyan szerezte őket. Véleményem szerint a mai képregényfilmek jobban járnának, ha egy 5 perces bevezető elmesélné kik is a hpsök, aztán jönne a eksön. Ehelyett majd szépen végig kell nyüglődnünk, amint a Fantasztikus négyes felrepül az űrbe az amatőr űrhajóján és egtanulja használni képességeit. Majd megint végigszenvedjük, amit Amerika kapitány a nácik ellen harcol és jégbefagy. Aztán majd 2010 környékén elkészülhet az első igazi falatrengető szuperhős mozi. :(

Darkplant – 2005.10.08.