Batman: A mozifilm antológia (DVD)

Mindörökké Batman, 1995

Bár a Batman visszatér bevételei elmaradtak az elvárásoktól, a bőregér második kalandja így is szép summát termelt a Warnernek, így a stúdió már a bemutató évében belevágott a harmadik epizód előkészületi munkáiba. Egy bibi volt csak: Tim Burtonnak nem volt kedve harmadszor is visszacsüccsenni a rendezői székbe; épp nyakig volt egy stop-motion bábfilm fényesítésében, s gondolatban már a filmtörténet legrosszabb rendezőjének életútjáról szövögetett celluloid álmokat. Új rendezőre volt szükség.

A sokoldaú Joel Schmuacher mutatkozott a legmegfelelőbbnek arra, hogy Burton nyomába lépjen. A direktor már bizonyított sötétebb hangvételű (Összeomlás), gótikus (Egyenesen át) thrillerekkel és képregény-szagú blockbusterekkel (Az elveszett fiúk) egyaránt, és egyébként is szerződés kötötte a stúdióhoz. A rendezőváltást hamarosan Michael Keaton felmondása követte, aki a harmadik epizód szkriptjét látva úgy érezte, többé már nem kihívás számára a gumiruhában való kepesztés. Nem tudom, hogy mennyire bánja a döntését, mindenesetre Keatont azóta elég kevés filmben láthattuk, habár az is biztos, hogy a harmadik Batman-film sem tett volna jót karrierjének. A megüresedett szerepet végül Val Kilmer töltötte be, aki épp Afrikában időzött denevérek után kutatva, mikor megkapta a felkérést: ezt jó jelnek vette, így a forgatókönyv olvasása nélkül elfogadta a felajánlást.

Schumacher sosem tartotta magát bérdirektornak, azért a stúdió kisebb megrökönyödésére bejelentette, hogy csak részben követi Burton elképzeléseit és mindenképpen megvalósítja saját álmát. Első dolga az volt, hogy felkapcsolta a villanyt: Gotham City árnyékai megrövidültek, az éjszakát színes fénypászták vágták ketté, a sötétségbe burkolózó gótikus csúcsok eltűntek, s helyüket a gravitációt kicselező girbegurba épületek tarka kavalkádja vette át. Batman világába belépett a német expresszionizmus. A groteszket felváltotta a diszkófényben áztatott szürrealizmus: az elvarázsolt kastélyból átkeveredtünk a ringlispílre.

Nekem már ettől megfájdult a fejem, pedig még nem is láttam az új gonosztevőket. Kétarc (Tommy Lee Jones) arcának egyik oldala egy csúnya savbaleset következtében eltorzult, de olyannyira, hogy a figura teljesen új dimenziókat adott a sebhely fogalmának. Az egykori államügyésznek nem csupán megjelenése torzult, hanem személyisége is kettészakadt, habár a filmből többnyire csak beteges és bosszúszomjas énjét ismerhetjük meg (naná, hogy Batmant hibáztatja azért, ami vele történt). Ő a kellemesebbik figura. Rébusz (Jim Carrey), a sárgarépaszínűre festett fizimiskás, rikító zöld sztreccsruhába bújtatott őrület már megjelenésében is szédítő jelenség, ám ha kinyitja a száját, a kéthetes migrén szinte garantált. Ő is haragszik Batmanre, pontosabban Bruce Wayne-re. Mielőtt Rébusszá evolválódott volna, Edward Nygmaként Wayne egyik vállalatának dolgozott, és közvetlenül az agyban megjelenő televíziós műsor sugárzására alkalmas gépezet prototípusát tökéletesítette. Wayne nem látott fantáziát a projectben (nem is értem, miért), a bekattant Nygma bosszút esküdött, fazont váltott, rébuszokat gyártott, satöbbi-satöbbi.

S hogy teljes legyen a kakofónia, végre feltűnik a színen Robin (Chris O’Donnell), akit a producerek már az előző részekben is be akartak vetni, csak sehogy se találták helyét a történetben. A rajongókkal készített felmérések viszont azt igazolták, hogy Batmannek társ kell, így a Warner népszerű rajzfilmsorozatát követően Robin a filmvásznon is rehabilitációban részesült. Meg is kapta a maga kis háttértörténetét, amely (meglepő módon) a bosszúra alapszik. Robin egy híres cirkusz-családban nevelkedett, s mikor egyik előadásukat Kétarc terrorakciója zavarja meg, a család többi tagja az életét áldozza azért, hogy elkerüljék a tragédiát. Bruce Wayne befogadja az árván maradt fiút, és mikor Robin felfedezi a titkát, követeli, hogy a bőregér vegye maga mellé társnak, hogy beteljesíthesse bosszúját. Mindeközben Dr. Chase Meridian (Nicole Kidman) egyszerre flörtöl a Denevéremberrel és Bruce Wayne-nel: a doktori titulus ne tévesszen meg senkit, az Oscar-jelölésektől még fényévekre tanyázó hölgy nem több szép kelléknél.

Burton két denevéres kalandjához hasonlóan Schumacher filmje sem veszi túl komolyan magát, de míg az első két Batman humora “egészségesen” groteszk volt, és néha nagyokat csípett, addig a Mindörökké Batman egyszerűen csak idétlen. Lehet, hogy Batman végre bélést cserélt, de Val Kilmer se tud többet mondani a karakterről, pedig lehetne mit…

A film értékelése: 40%

Batman és Robin, 1997

Bár a kritikusok körberöhögték a Mindörökké Batmant, a közönséget ez nem különösebben érdekelte, és a mozipénztáraknál búsás hasznot termeltek a Warnernek. Értelemszerű, hogy Schumacher benevezhetett még egy körre.

Köszönjük szépen, Mr. Schumacher, majdnem kinyírta a franchise-t.

Utoljára talán Az ördögűző bemutatójáról menekültek az emberek ilyen hangosan jajveszékelve – de egészen más okból. A következő a helyzet: képzeljük azt el, hogy a Cirque du Soleil és a Balsoj Balet társulatát egy héten át éheztették, majd minden tagnak kiosztottak egy-egy üveg vodkát, felöltöztették őket olyan maskarákba, melyeket Jean-Paul Gaultier villájának szemetesében találtak, majd bezavarták őket olyan díszletek közé, melyeket John Waters és Howard Hughes közösen tervezett (1-1 üveg vodka után), hogy íme, rögtönözzetek valamit. Minden bizonnyal összetettebb, látványosabb és szórakoztatóbb dolgot művelnének ők, mint amit Batman és Robin első 15 perce kínál.

És ez csak a kezdet. Ezzel a filmmel Schumacher nem egyszerűen átesett a ló túloldalára, hanem a teljes pofára esés kedvéért még a lovat is magára rántotta. Tényleg szükségünk van Robin mellé még egy Batgirlre is? Tényleg kellenek gumiból készült mellbimbók a denevérgúnyára? Az ott tényleg Arnold Schwarzenegger lenne a csillámporral beszórt fejű, kék neonnal megvilágított Bádogember maskarában?! Jézusom, ez tényleg ő! De csitt: mondani akar valamit. „Eljő a jeges!”

És tényleg. Egy bazi nagy gyémánt kell neki, kb. százszor akkora, mint a Remény gyémántja, s ha rajta múlik, akkor mindenkinek megfagy a vér az ereiben, ha az útjába áll. Eheh. De már itt is van Batman és Robin, a két stramm bűnvadász, még a fenekükön is feszül a munkaruha (erről kapunk egy extrém közelit), hogy móresre tanítsák Jégcsapot. De nem! Beözönlik egy csomó korcsolyás, hokiütős rosszfiú: a Pokol hokicsapata! Közben Mr. Freeze azt harsogja, hogy öljenek meg MIDNENKI-t és pusztítsanak el MINDEN-t!

Többet és többet, mert a sok nem elég. A rosszarcúak sorát gyarapítja Méregcsók (Uma Thurman), akit Legolas és egy transzvesztita keresztezéséből hoztak létre, amúgy botanikus és a csókja – nomen est omen – mérgező. A csalfa cafka megpróbálja egymás ellen uszítani Batmant és Robint, még szerencse, hogy megérkezik Batgirl (Alicia Silverstone), hogy mindenkit megmentsen.

Az egy dolog, hogy a készítők nem vették komolyan ezt a filmet, az viszont már kihúzza a gyufát, hogy a nézőket is palira vették: Schumacher gondosan bekötött szemmel dirigálta filmjét, Akiva Goldsman (az Egy csodálatos elme Oscar-díjas forgatókönyvírója!) azt füllentette, hogy megírta a szkriptet, csak… csak megette a kutya, de tud egy csomó jó beszólást, az majd megteszi; a Vészhelyzet forgatásáról időnként benéző Goerge Clooney felvonult párszor a kamera előtt ügyesen koncentrálva: ha Batman vagyok, akkor morcosan nézek, ha Bruce Wayne vagyok, akkor mosolygok. A többiek pedig nem mertek szólni a szögleteskedő Arnie-nak, hogy egy kicsit „gyorsabban, intenzívebben”, ahogy Lucas mondaná.

Végül töredelmesen bevallom, hogy nagy élvezettel néztem végig a Batman és Robint, hisz ilyen drága marhaságot igazán ritkán láthat az ember fia.

A film értékelése: 10%

Oldalak: 1 2 3 4