X-Men rajzolók – 1. rész

X-Men rajzolók – 1. rész (1975-1992)

„1975. nyarán születtem – újjá – egy viharos éjszakán, óriás mérettel. A két bábaasszony Len Wein író és Dave Cockrum rajzoló volt, majd jó ideig Chris Claremont szárnyai alatt nevelkedtem…” – lehetne kezdeni amolyan Kopperfield Dávidosan a cikket, amely sorra akar-ja venni és bemutatni az (all-new, all-different – teljesen új, teljesen más) X-Men jelentősebb rajzolóinak történetét, rajzstílusának jellemzőit, főleg az említett sorozat függvényében. David Cockrum először a Fantastic Fanzi-neben lévő munkája miatt tűnik fel, majd Neal Adams ajánlására a Warren Publishingnél kezd dolgozni, ahol ’71-ben rajzolja meg az első Vampirellát. Később a Superman háttér-rajzolója lesz, majd a Legion of Super-Heroes rajzasztalához kerül. Az igazi sikert azonban az hozza meg neki, miután egy vita miatt a részidős munka helyett végleg a Marvelhez „emigrál”. Az Avengers kihúzói munkája alatt környékezi meg Roy Thomas ’72-ben, és szeretné bevonni egy új képregény elkészítésébe. Ez egy soknemzetiségű csapatról szólna, akik titkos bázisukról le-lecsapva „bűnüldöznek”. Ez volt az X-Men kezdetleges elképzelése, melynek egyik világos célja a piaci expanzió volt, többek között az európai országok felé. Dave-et nagyon felizgatta a terv, mivel a képregény alapkoncepciója, eme kezdeti stádiumban nagyon hasonlított egyik régi kedvencére, a Blackhawkra. Míg Cockrum elkészítette a vázlatokat, az írói posztra Len Wein került. Csapatmunka volt: Dave a figuraterveken túl kitalálta a mutánsok kódnevét és képességeit, Len pedig a civil életükkel és a történettel törődött.

A legérdekesebb „eredete” Árnyéknak volt. őt ugyanis Dave a patkányokkal teli lakásában találta ki saját magának és feleségének bátorítás gyanánt. Árnyék akkor egy vérszopó és pokoljáró démon volt, tehát később érdemes volt finomítani rajta, de még így sem kellet a DC Légiójának, az X-Men viszont örömmel „befogadta”.

Vihart is kitalálta korábban, ő viszont egy „macskanő” lett volna, amibe a képregényes világ „macskatúltengése” (Tigra, Pantha, Cica) szólt bele. Így kapott egy köpenyt, egy fejpántot és hosszú, hófehér hajkoronát, illetve új képességet.

Végül megjelent ’75-ben az Giant-Size X-Men, melyet Dave egyaránt rajzolt és kihúzott.
Az X-Men története alatt kétszer vált meg a sorozattól. Először a 107. rész után, mert egyszerre nem tudta elvégezni a rajzoló és a borítótervezői munkáját, így az utóbbit választotta. Viszont amikor egy Vadföldön játszódó kaland borítóját kellett megterveznie, visszahúzta a szíve.

Másodszor azért intett búcsút, mert lehetősége volt elkészíteni a saját képregényét, a „Futuriens”-t ’83-ban, melyet írt, rajzolt, kihúzott, felesége pedig színezett. Saját bevallása szerint ez volt élete legnagyobb tévedése, ugyanis ekkortájt kezdtek el fizetni az alkotóknak a képregények újranyomásáért és a szabadalomért. És természetesen a saját képregényalbuma messze nem volt olyan sikeres, mint az X-Men.

Rajzstílusával akkoriban újítónak számított. Főleg a színezetlen rajzain lehet észrevenni, mennyire precízen rajzolta meg a távoli alakok minden egyes apró részletét, beleértve ebbe az arcok ráncait és a gazdag hátteret is, hogy a kép minél reálisabbnak, valósághűbbnek tűnjön. A saját képregényében hiába gyönyörűek a festett oldalak, ezt a bizonyos valósághűséget, amely a vázlatain látszik, még az sem tudta fölülmúlni.

Oldalak: 1 2 3 4 5