Képregények I.: Fumetti, az olasz képregény

Képregény. Kissé talán furcsa téma lehet egy EU rovatban. De, ha majd havonta elolvassák e cikksorozat újabb és újabb részeit, akkor talán sikerül a végére bebizonyítanom, hogy a képregénynek, mint művészeti ágnak van létjogosultsága. A „nyugati világban” (ahol bő másfél évtizede mi is tagok vagyunk, formálisan is) a fenti felvetés furcsának hathat, hiszen ott a problémakör, miszerint, „Művészet-e a képregény vagy analfabéták olcsó szórakozása?” már rég lefutott, a comicsot arrafelé a kilencedik művészetként tisztelik. Magyarországon még mindig más a helyzet, a közgondolkodásban sajnos rosszabb helyet foglal el egy képregény, mint mondjuk a sekélyes férfimagazinok. Ezt pedig egy magamfajta kulturkämpfer nem hagyhatja!

Témaválasztásom oka végtelenül egyszerű: szeretem a képregényeket. Annak a generációnak vagyok a tagja, amely a rendszerváltáskor kezdte általános iskolai tanulmányait és ennek a nemzedéknek a szocializációjába beletartozott a képregény olvasás. Azt nem állítom, hogy minden kortársam rendszeresen képregényeket bújt, de szerintem anno a kilencvenes évek derekán, az olyan háztartások nyolcvan százalékában, ahol könyveket is tartottak, megtalálható volt legalább egy képregény, a gyerkőcöknek rendszeresítve. Szeretek arról írni, amit szeretek, tehát összekapcsolom a kellemest a hasznossal és e hónap országának, Olaszország képregényes kultúrájában kutakodom…

Kuti István teljes cikke elolvasható a helloinfo.hu-n!

2005. szeptember 23.