CRASH! BOOM! BANG!

HANGOSKÉP A huszadik századi képregény finom eszköztárral rendelkezik a hangok, zörejek és egyéb, vizuálisan nehezen megjeleníthető dolgok érzékeltetésére. A főhős feje felett megjelenő villanykörte például azt jelenti, hogy kitűnő ötlete támadt, a buborékban megjelenő halálfej, füstgolyó, villám és disznó pedig azt. hogy a hirtelen őt ért fájdalom káromkodásra készteti. A Pif és Herkulesben onnan tudhattuk, hogy Herkules a repülőn ül, hogy a főhős arcán lévő obligát ragtapasz megjelent a repülő orrán is. Ugyanilyen kifinomult a hangok megjelenítése. A mangában például a burun szó a melltartóból előbuggyanó keblek hangját érzékelteti, a doki doki waku waku a szívdobogás, a gata gata pedig a reszketés zöreje. A pachi pachi a taps. a suru suru a tészta levesből való szürcsölése, a bushuu pedig a gyomron szúrt ember áradó vérének hangja.

A MAGYAR KÉPREGÉNY A szinte kizárólag fordításokra és adaptációkra épülő Kockás és Hahota már-már feledteti velünk, hogy a képregény Magyarországon is szép hagyományokra tekint vissza. Igaz persze, hogy a hagyományokon kívül nemigen van mire büszkének lenni, a műfaj magyar ága ugyanis jelenleg gyakorlatilag halott. Pedig a kezdetek kecsegtetőek voltak, hiszen már 1936-ban volt magyar képregénylap Hári János címmel. A jellegzetesen magyar név ellenére a lap átvételeket közölt, de ebből a korból származik az első magyar képregény is: Benedek Katalin és Csomorkány Pál Lekvár Petije. A didaktikus hangnemet és az
ismeretterjesztő jelleget egy az egyben a hivatalos kultúrpolitika szabta meg, és ez a háború után mit sem változott. A magyar képregény aranykorának nagy nevei az először ötvenes években tűntek fel illusztrátorokként, karikaturistákként, majd később képregényrajzolókként: Zórád Ernő és Korcsmáros György munkáira máig nyálcsorgatva emlékszik vissza a mai magyar grafikusgeneráció. Az igazi fellendülés kezdete Zórád Ernő és Cs. Horváth Tibor 1957-es Winnetouja volt. Miközben a kultúrát meghatározó körökben véget nem érő szájtépés folyt arról, hogy a képregény vajon segíti vagy hátráltatja-e az olvasást, aközben létezett egy kultúrpolitikai direktíva, amely támogatta az irodalmi művek képregény-adaptációját. A Füles volt az az úttörő orgánum, amelyben már a hatvanas években helyet kaptak ezek az „átrajzolások”, a kötelező ifjúsági olvasmányokon (Monte Christo, Három Testőr, Egri csillagok) túl külön kultusza volt például Korcsmáros György Rejtő-képregényeinek is. A szűkös lehetőségekből, a rajzolók képzőművészi indítatásából, valamint a szövegírók irodalmi kötődéséből egyaránt következett, a magyar képregény nem annyira a műfaj progresszív irányait követte, hanem inkább annak akadémikus vonalához tartozott.
A míves rajzok, az irodalmias történetmesélés és a hagyományos beállítások azonban nem vonnak le semmit a sorozatok értékéből.
De meg kell említenünk egy szintén sajátosan magyar műfajt, amely legfőképpen Fazekas Attila munkásságának köszönhető, aki filmek képregény-adaptációinak elkészítésével hívta fel magára a figyelmet (Csillagok Háborúja, Beverly Hills-i zsaru, Cobra). A későbbiekben a magyar képregény és a rajzfilm szorosan összefonódott, a meghatározó nevek Ternovszky Béla és Dargay Attila lettek, az ismert figurák pedig – Vuk, Doktor Bubó, Mézga Géza – a képregényekben is átvették a terepet. Kitekintésünk nem lenne teljes, ha nem emlékeznénk meg a magyar képregény didaktikus vonalának továbbéléséről: Kutyus és Cicus a Közlekedj Okosan című sorozatban látta el jó tanácsokkal az utcára merészkedő gyermekeket, míg a Bucó, Szetti, Tacsiban a három főhős alázta le epizódról epizódra a gonosz Umbit és K.O. kutyát, hogy ezáltal is általános morális értékeket közvetítsen a tágra nyílt szemű olvasónak. Azóta pedig semmi. A rendszerváltás-korabeli sajtópiaci felfordulás teljesen kiiktatta a magyar képregényt, ami azóta sem tért magához ebből a sokkból. Illetve talán mégis: 2005 júliusában független magyar alkotók egy csoportja útjára indította a Krixkrax magazint, ami kizárólag magyar képregényeknek kíván megjelenési lehetőséget biztosítani. Az első számban Baracsi Gabriella, Csordás László, Podmaniczky Ferenc és Berényi Nagy Péter munkái szerepelnek. Mit mondhatnánk? Hajrá!

Balla Zsolt
Playboy
2005. október


Visszahat

A képregény közvetlen hatást gyakorol a filmiparra is. Elsősorban nem a filmes adaptációkra gondolok, amikből majd minden hónapra jut egy a magyar mozikba is, hanem arra, hogy a képregények világát „visszaírják” filmmé. A Bruce Willis főszereplésével készült Sebezhetetlen például egy hagyományos főhős-villain történet, amelyben a főgonosz keresi az elpusztítására képes főhőst, aztán pechére megtalálja. A Kevin Smith-féle Comic Strip – Képtelen képregény az amerikai képregényírók világában játszódik, és eredeti címe, a Chasing Amy – milyen meglepő – elég erőteljesen hajaz egy régi underground mangára, a Chosen Ame-re. Az eddig talán legképregényhűbb és a „komoly” nézők körében is elismert Sin City, valljuk be, tematikájában, erőszakosságában a mangákra utal, ábrázolásmódjában pedig természetesen az amerikai vonalat követi.

Oldalak: 1 2 3