Rocksztár leszek, Mama!

Nem tudom biztosan, hogy Németh András stripsorozatával hol és mikor találkoztam először, de arra emlékszem, hogy egyszer csak úgy a semmiből berobbant a köztudatba. Az elmúlt évek amúgy is a jobbnál jobb magyar képcsíkokról szóltak, miért is lett volna ez épp tavaly másként?

Mióta a Filmvilágban Fritz Zoltán képregénycsíkjai megjelennek, motoszkál a fejemben az a gondolat, hogy miért is ne lehetne minden egyes szakma vagy hobbi olvasottabb magazinjaiban képregény? Annyi érdekes alaphelyzet, konfliktus adódik mondjuk egy hivatalban, vagy lovaglás közben, de gondolom még a pékek is tudnának egy rakat szakmai poént, amin társaik jót nevethetnének. Bár Fritz képregénye nem pont a filmes szakmát állítja pellengérre, de ezen a vonalon érdemes lenne elindulni. A zenehallgató közönség például máris megnyugodhat, hiszen a Rocksztár leszek, Mama! sorozattal Németh András egyszerre figurázza ki (megfelelő alázattal, khm) a zenész szakmát, a pénzhajhász mainstream-et, ugyanakkor a poénok döntő többsége az előbbi két halmazhoz nem feltétlen tartozó köznépet is megszólítja. És nagy szerencse, hogy az eredeti blogos megjelenéssel párhuzamosan a Rockélet nevű lap is közöl sorokat, ráadásul a Comicsmania kiadónál a fesztiválra kijött kötet kiemelt médiapartnere is a kéthetente megjelenő ingyenes lap lett. Nagyjából ilyen utat kívánhat magának a képregénycsíkokban utazó alkotó, és Németh Andrásnak ez már az első sorozatával sikerült.

A képcsíkok világa bármekkora művészi szabadság ellenére is eléggé kötött műfaj. Minden esetben csattanót kell gyártani a képsor végére, és a panelek minimális száma miatt minden egyes mozzanatnak, elszólásnak fontosnak, nélkülözhetetlennek kell lennie. A Rocksztár leszek, Mama!, álljon egy, kettő, három, vagy több kockából sikerrel veszi ezt az akadályt is. Németh András poénjai a legtöbbször ülnek, és nagy szerencse, hogy azok számára is érthető, mi több élvezhető, akik maximum távolról ismertek olyan srácot a középiskolában, akinek zenekara volt. Persze mint minden stripsorozat, ez sem tökéletes, itt-ott becsúszik egy-két gyengébb poén is (főleg a szereplők kikacsintásait az olvasóra éreztem feleslegesnek, néhol erőltetettnek), különbség viszont, hogy a Rocksztár…-ban 10 remek sorra jut egy gyengébb, és nem fordítva. Az alkotó jól lavírozik a zenei világban, humora főleg azért áll ilyen biztos lábakon, mert gitárosként játszott zenekarban, fogalma tehát bőven van a kilátástalan kisvárosi zenélgetésről, és a zenészpalánták álmodozásairól. Az meg már a mi szerencsénk, hogy ezt profi módon át is tudta adni közönségének – ha nem hangszeren, hát rajzeszközökkel, képregény formájában.

Egy valami viszont minden egyes alkalommal tökéletes, és ez bizony a rajz. A képregényeknél nem egy utolsó szempont, ha a produktum jól is néz ki, nem “csak” szövegileg van rendben: a Rocksztár… szokatlan módon a legtöbb más képsornál megfigyelhető egyszerűsített figurákkal ellentétben professzionálisan kidolgozott alakokkal operál. Eki, Johnny vagy Zátony külseje annyira igényesre sikeredett, hogy képtelenség megunni őket, még akkor is, ha az alakok rendre ugyanazok maradnak, és csak az arckifejezésük változik az adott képsornak megfelelően. Hátterekből is csak néhány van, de az itt-ott elrejtett graffitik, feliratok, posztereknek hála nem válik hamar egysíkúvá a képregény, ráadásul a sorozat közben Németh András újabb hátterekkel is gazdagította a már meglévők sorát.

Végül a karakterek: Johnny, az Ócskavas nevű, alakulgató punkzenekar “vezetője” tipikus frontember, azok minden pozitív és negatív tulajdonságaival. A kötetben végig azon dolgozik, hogy összehozza a zenekart, megtalálja a tökéletes gitárost, menedzsert kerítsen, és végre turnéra indulhassanak. A zenekar másik oszlopos tagja Eki, az érzelmileg instabil füves, aki a legszelídebb tag, így Johnnyval közös beszélgetéseikre, a két véglet találkozására a szerző rengeteg poént épít. Imike, az emós gitáros, és Zátony, a kocsmáros alkotják a képregény alapcsapatát, az időnként benéző Klárika a femme fatale, a kötet közepe táján felbukkanó Csipesz pedig maga az ördög karakterét kapta a tűzkeresztségben. Az mondjuk végig egy kérdés maradt bennem, hogy a legtöbb, még kiaknázatlan lehetőséggel kecsegtető Zátony hogy fogja megbocsátani a szerzőnek, hogy lehagyta a borítóról?

Error: Could not find the subgallery "Blog/Blog/Rocksztarleszek". Check your gallery comment and ensure the folder exists.

Közhely, de igaz, hogy minden egyes szakmának megvannak a maga sztereotípiái. Németh András sorozatában ezek közül jó arányérzékkel válogat: olvashatja zenész, zenészpalánta, javíthatatlan álmodozó vagy lélekben még mindig hippi/punk/csöves apuka. Egy rocker képregény nem csak belsősöknek!

Farkas Dávid

Facebook Hozzászólások