Pókembert megint elönti a “Méreg”… – A Hihetetlen Pókember: Venom Születése

Eddie Brock, alias Venom ugyan 1988-ban debütált a The Amazing Spider-Man 300. számában, de hamar előkelő helyre tornázta fel magát, így nem telt el sok idő, és a rajongók az olyan régi motoros gonosztevők, mint Zöld Manó és Dr. Octopus mellett emlegették egy lapon. Ebben szerepe volt annak is, hogy a szimbióta addigra már évek óta visszatérő eleme volt a képregényeknek, de talán mégis csak Todd McFarlane stílusosan egyre eltúlzottabb karakter-designjáé a főérdem, hogy a figura rövid időn belül ilyen népszerű lehetett.

Talán az sem elhanyagolható tényező, hogy egyetlen egy Pókember-ellenfél sem ennyire direkt módon a sötét tükörképe hősünknek, mint Venom. Ugyan Dr. Octopus egy másik nyolclábún alapul, és Zöld Manót is szembe lehetne állítani Pókemberrel azon az elven, hogy míg Peter nyíltan a tudományhoz és a technológiához fordul, addig Osborn ezt tudatosan misztifikálja, és ez által kisajátítja, de ha ránézünk Venomra, azonnal Póki lidércnyomásos megfelelője ugrik be róla.

Persze, már Eddie Brock civil énje is Peter Parker tükörképe:
Peter a Daily Buggle-nél dolgozik fotósként, Eddie a Daily Globe-nál dolgozott újságíróként.
Petert egy szerette elvesztése motiválja, hogy kiálljon a gyengékért, Eddie a karrierje tönkre tétele miatt akar bosszút állni másokon.
Peter mindenért hajlamos magát okolni, Eddie-ben fel sem merül, hogy magába nézzen.

Van, amikor kifizetődő egy ilyen direkt árnykép, elég csak Logan és Kardfogú kapcsolatára gondolni, és Venom is egy ilyen kaliberű ellenség. Éppen ezért talán meg is bocsáthatjuk neki, hogy más Pókember ellenfelekkel szemben nem a vagyon vagy a becsvágy, hanem a bosszú motiválja. Elvégre az árnyak feladata, hogy elpusztítsák azt, aki létrehozta őket.

A Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény ötödik kötetében Venom születésének lehetünk tanúi. Ugyan ő maga csak az utolsó számban bukkan fel, de ő egy olyan karakter, akit igencsak elő kell készíteni – többek között ebbe is bukott bele Sam Raimi harmadik Pókember-filmje. Addig többet tudunk meg hősünk furcsa fekete ruhájáról, amit a Titkos Háború (várható a NMK-ben is!) csatavilágáról hozott magával, és amit sokáig fejlett technológiának hisz. Bár a Marvel Univerzum hemzseg a tudószseniktől, Peternek eszébe nem jutna időben leellenőrizetni egyikükkel, annyira leköti a bűnüldözés és folyton válságban levő magánélete. Éppen ezért a folytonos fáradtságát is betudja túlhajszoltságnak, pedig már ez egy figyelmeztető jel lehetne, hogy valami nincs rendben.

Csak hát Pókunknak tényleg legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy a ruhájára kezdjen gyanakodni. Ez a szál szinte mellékes az alvilági figurák csatározásai és Peter problémái mellett, mégis, annyira jól illeszkedik a többihez, hogy iskolapéldája annak, miként készítsünk elő egy történetet.

Pókember ugyanis alig tér vissza a Titkos Háború után a Földre, rögtön egy bandaháború kellős közepén találja magát. A titokzatos Rózsa próbálja megszilárdítani a hatalmát, és ezért felbérel egy Puma nevű bérgyilkost, hogy végezzen a hálószövővel. Ez persze koránt sincs a Vezér ínyére, akinek tervei vannak Pókunkkal. Peter ráadásul két nő, Mary Jane és a Fekete Macska között őrlődik, akik így maguk is a kereszttűzbe kerülnek.

Tom DeFalco története kiválóan egyesíti azt, ami jó volt a korabeli a Pókember-történetekben. Így a magánéleti szál és a valóságtól elrugaszkodott csatározások jól kiegészítik egymást. Puma például egy nagyon eltalált figura: civilben egy Thomas Fireheart nevű amerikai őslakó üzletember, aki nem kényszerből, semmint unaloműzés végett ajánlja fel a képességeit bérgyilkosként. Érdekes kettőssége ez a karakternek, ugyanis egyébként üzletét nem fűzik szálak az alvilághoz. Félemberi alakja pedig kifejezetten jól működik másodvonalbeli Pók-ellenfélként, és nem érződik kisebb fenyegetésnek, amiért nem lett belőle Zöld Manó-féle visszatérő ellenség.

Hozzá képest a Rózsa és a Vezér már-már kedvesen elnagyolt: egyikük mérgében összetöri a kezével a súlyzót, miközben a másik féltő gondoskodással metszi a rózsáit. Mégis, DeFalcónál ettől nem lesznek gyermetegek, ez része annak a történetnek, amely sokszor komoly kérdéseket feszeget. Így megtudhatjuk Mary Jane történetét, ami máshol könnyen válhatna melodrámaivá, de itt őszinte és természetes. Ron Frenz és Josef Rubinstein rajzai pedig jól visszaadják ezt a világot, ami már árnyaltabb és kicsit sötétebb a hatvanas évek képregényeinél, anélkül, hogy hiperrealista akarna lenni.

Később Louise Simonson és Greg La Rocque veszi át a stafétát. Póki életére néhány lelkes Keselyű epigon tör rá, akiket fél kézzel elverne, ha nem akaszkodna rá szimbióta ruhája. Semmi gond, éppen kapóra jön egy közeli harangtorony, elvégre az idegen érzékeny az erős hangra.

Ezután következik zárófejezetként David Michelinie és Todd McFarlane története. Érdekes látni, hogy az előzőekhez képest mennyivel előtérbe kerül a szexualitás úgy, hogy még azért bőven a 12-es karikán belül maradnak. Sokkal gyomorba vágóbb az a lelki terror – és annak hatása –, amire Eddie Brock a célja elérése érdekében képes. McFarlane kezében már Brock alakja jóval brutálisabban és sötétebben kerül ábrázolásra, mint amilyen a kötet korábbi gonosztevői voltak. Vezér még egyértelműen egy szuperhős ellensége, Brock ezzel szemben egy lezüllött alak, akinek jóval zsigeribb az erőszakossága.

A karakter a későbbi történetekben árnyaltabbá válik, így védelmezi azokat, akiket eltorzult világnézete alapján ártatlannak ítél, de itt még csak egy dühtől és gyűlölettől hajtott megszállott, aki képes papnak öltözni úgy, hogy egy démonnal lép szövetségre – vagy legalábbis egy olyan, másokat megszálló sötét lénnyel, amit harangszóval lehet elűzni. Elég impozáns, jól előkészített színre lépés ahhoz, hogy ne várjunk ennél többet még az elején.

A cím ellenére azonban mégsem Venom a főszereplő, hanem gyermekkorunk Pókembere, az itt felvonultatott történetek pedig jól bemutatják azt a Peter Parkert, akit egykor megszerettünk. De hát ahhoz, hogy egy árny félelmetes lehessen, ismerni kell azt is, aki veti.

Ki ne hagyjátok nosztalgia-galériánkat a következő oldalon!


Nagy Marvel-képregénygyűjtemény 5. kötet 

A Hihetetlen Pókember: Venom Születése

(The Amazing Spider-Man #252, #256-259, #298-300 és Web Of Spider-Man #1.)

Szerzők: Tom DeFalco, Louise Simonson, David Michelinie, Ron Frenz, Greg LaRocque, Todd McFarlane, Josef Rubinstein, Jim Mooney, Glynis Wein, Christie Scheele, Bob Sharen, George Roussos

Megjelenés: 2018. március 1.

Facebook Hozzászólások