Persepolis premier

November 15-én 17 órakor lesz Marjane Satrapi: Persepolis – gyerekkorom Iránban című könyvének bemutatója a Gödör Klubban, melyre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ez egyben a művésznő képregényoldalaiból összeállított kiállítás megnyitója is. A helyszínen a könyvet meg lehet vásárolni kedvezményesen. A rendezvény egyúttal az Anilogue animációs filmfesztivál sajtótájékoztatója is, amelynek nyitónapján (November 29.) premier előtt elsőként kerül bemutatásra Magyarországon a cannes-i díjnyertes Persepolis animációs film.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és legsikeresebb felnőtt képregénye egyszerű, mégis szívhez szóló képi és nyelvi világgal mutatja be az iszlám forradalom sújtotta Iránt egy kislány szemszögéből. Azt a kort, amikor a fejkendőt kötelezővé tették az országban, és a diktatúra átvette a hatalmat. Satrapi a legtermészetesebb módon ábrázolja az iráni mindennapokat, saját családját és gyermekkori önmagát. A kislány, aki prófétának képzeli magát saját országában, miközben fejkendőjében heavy metalt hallgat, és lázongásból mindenféle csínytevésre kész, történetével váratlanul meghódította a világot. A kötet óriási sikereket ért el Franciaországban, majd az USA-ban, és számos más nyelvre is lefordították. Satrapi rendezésében a Persepolisból animációs film is készült, amely a képregény sikerét folytatva a 60. Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját. A képregény és a film Magyarországon egy időben kerül bemutatásra.

A képregény mintaoldalai letölthetőek.

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: