Papírmozi #7 – kritika

A többalkotós képregényantológiák általános megítéléséről már sok szó esett. Nem mennek úgy a vevők körében, ahogy kellene, nem születnek jó kritikák, nem érdemes erőltetni ezt a formátumot ésatöbbi. Több a nem a képletben, mint az igen. Miért lehet ez? Ha lehet ilyet mondani, a képregény vizuálisan a leginnovatívabb minden művészeti ág közül, a legszélesebb képi és nyelvi skála áll az alkotók rendelkezésére. Ha megnézzük, a magyar képregényantológiák is nagy általánosságban ilyenek, vegyesek. Vagy képileg nem illik oda valami, vagy tartalmilag zökken az ív, de ritkán katartikus, ritkán teljességélményű az olvasás. Egy-egy rövidebb sztori rendesen odatesz, de ha vegyes a kép, a szöveg, csak egy-egy képtörténet marad meg. Ritka a nagyon erős szerkesztés, mert kevés az anyag, hiszen senki nem pénzért antológiázik nálunk, hanem szabadidőben, gyorsan pályázatra, fiókból, sokszor innen-onnan. Nincs ideje megérni egy-egy antológiának. De azért vannak kivételek, és mindenki aki részt vett ilyennek a létrehozásában, biztosan érzi, hogy elégedett-e azzal, amit szerkeszt vagy amiben szerepel.

A Papírmozi című, magyar nyelvű, nemzetközi antológia is sok átalakuláson átesett már keresve az ideális hangot és olvasóközönséget. A hetedik számról azt gondolom, most kellett volna új címet kapnia, előröl indulnia, annyira új a “belső arculata” a kiadványnak. Mitől is? A fentebb vázolt anyag-összegereblyézés helyett ezúttal várt a szerkesztő, és úgy tűnik, volt is miből válogatni. Tizenöt szerző szerepel csak a címlapon. Két év telt el az előző szám óta, és most legfeljebb egy-két töltelékanyag került a lapba (ezek se rosszak, de kilógnak a sorból). Nyilván a szerkesztő nem gondolja így, de úgy látom, ha ezek az anyagok kimaradtak volna, még egységesebb, sőt, akár tökéletes is lett volna egy különleges, érdekes, felnőtt történeteket váró olvasónak, nekem. Igazi szellemisége lenne a lapnak, adult, nem öncélú, tabukkal, szexuális témákkal, aktuál-művészetpolitikai felhangokkal, igényes szórakoztatással kevert új, kizárólag képregényes magazin jött volna létre. (Egy dolgot nagyon hiányoltam, egy legalább tizenhatos karikát. Tudom, hogy ez itt nincs szabályozva, nem kötelező, de mivel ebben a kötetben a vicceskedő anális szex mellett egyéb “nyalánkságok” is vannak, jó lenne, ha nem kerülne gyerek kezébe – vagy az övéből egy morózus szülőébe.)

A kötet kezdő képnovellája, a már ismert Short Message Service-sorozat egy idei darabja. Brazil (és a kihúzó Agnus) beszélgetős, filozofikus, gyorsan lezárt története jó felütés. Bár nem annyira egetrengető, kezdésnek, bemelegítésnek jó, hangulatba hozza az olvasót. A két haver eszmecseréje a véletlenszerűségről eleve olyan téma, ami hazánkban ritkán jelenik meg ebben a médiumban.

David Boller rövid drámája, Az AIDS autópályája pár oldalba sűríti azt a kilátástalan, vesztes helyzetet, amiben Afrika nagy részén emberek élnek/halnak. Általános értelmet is adnak a történetnek az erős szimbólumok, mint az autópálya és a mindig átmeneti pihenőhely. És milyen más értelmet kap “A lényeg, hogy dugjak egy jót” mondat ilyen környezetben – hiába közhelyes és ordenáré mondat, elszomorítóan kerek a történet.

Garisa Zsolt most következő egyoldalasa az egyik, amit kihagytam volna. Bár parádés, ahogy Garisa egy százötven kilós idős ember mozgását imitálja (szinte röpül a bácsi), maga a poén ezer éve olvasható vicclapokban, sok neki az egy oldal, és kicsit nagy az ellenpont a Boller-művel.
Csordás Dániel önéletrajzi blog-képregényével folytatódik a sor. Ezekből az egyoldalas bejegyzésekből öt van a Papírmoziban, ebből négy odaillik, az viszont, amin a szerző a lányát hullámvasutaztatja, nagyon nem. Az első darab a Fekete György-féle kultúrpolitikai (?) hozzáállást figurázza ki nagyon ötletesen (és helyesen), három pedig visszahozza Csordás nagyon erős oldalát, az álomvilágról való gondolkodást-filozofálást (nem hiába volt a Nocturne a szerző első önálló kötete). Egy ilyen jellegű külön kötet jöhetne már Csordástól.

Kati “perverzállat” Kovács hihetetlen történettel szerepel a válogatásban (gyűjtemény helyett ideillőbb most ez a szó), melyet leginkább a csattanó ment meg a felejtéstől, egyébként egy unatkozó háziasszony perverz, kispolgári álmodozása volna. Hogy mi igaz belőle, és mi nem (főként a narrátor női-férfi preferenciáiról), csak a szerző tudná megmondani, mindenesetre szórakoztató, szépirodalmi jellegű durván malac-képregény. A címe sok mindent elárul: Kolbász úr. Seggek, puncik és egy jó nagy oldalas!

papirmozi-7-prev

Madarász Gergely festőművész, ha jól emlékszem, leginkább Földi Péter tanítványa, a pozor.hu álhumoros csajozóoldal társalkotója Mukka mellett. A képregény a szerző minden alkotóerényét magában foglaló kifejezési forma, mivel leginkább szövegírónak zseniális, grafikusnak pedig művelt, egyedi és kifejező. Jedi-képessége a Kifordítás. Bármilyen helyzetből ellenkezőt képes egy csapással kialakítani. Humorosból tragikusat, drámaiból kacagtatót, és olyan finoman, hogy a Kifordításnak már az építőelemei, a mozdulat is magával ragad, a Kifordítás Kialakítása, és annak a Kialakítása etc. Jelen képtörténete, az Univerzoom a lét fizikai és spirituális alapkérdésein, azaz például Hermész Triszmegisztosz fent és lent elméletén és egy portásfülkén át kalauzol el egy hipermarket zöldségesstandjához. Nagy mélységek és magaslatok, megszívlelendő jótanácsok. Rég mulattam ennyit. Ahogy régen a Kreténen szerepelt: ez ám az „intelligens humor”.

Egyik kedvencem az Eleanor Summer kedvenc szava című etűd, megképregényesített, egyébként epikus (történetelbeszélő) vers. Maga a csattanó picit elrontja az egész hatást (ez szubjektív), de a képregény kialakítása, szerkezete, képi hatásai nagyon érdekesek és nálunk talán újszerűen is hat ez az erősen kísérleti képregény (azért máshol már réginek számít), Albo Helm és Paul Baeten Grona munkája. A hazánkban idén bemutatkozott Hélène Becquelin egyoldalasa vicces, sőt picit viccesebb, mint vicces. A “hiperironikus” (Szép Eszter szerint – szerintem kínosan frusztrált :) svájci szerzőnő munkája a Papírmozi szellemiségének egyik alkotóköve. Ahogy az egyik meglepetés, a lengyel (fesztiválvendégeink, Sztybor és Nowacki munkája) Puncinyaló Kapitány egyik kalandja is ilyen, vicces, rendkívüli, csak ezért érdemes volt olvasni a PM-et. Az időkezelése, a témája is különleges, olyan mintha hideg időben meleg pisivel kenegetnének, és jól esne. Jó értelemben vett abszurd humor.

Ben Katchor, Eisner-jelölt képregényművész sajátos, fanyar munkái elgondolkoztatóak, érdekesek. Mintha egy saját kis modell-világgal játszana a szerző (New York), “apró novelláinak”különleges problémafelvetése és hangulata van.
Haragos Péter Strip című stripsorozata nem illik a vonalba, jelen két munka napi aktualitásra (ice bucket challenge, facebook, like stb.) utal, ami miatt szemben áll a kötet többi, örök mondanivalóval rendelkező munkáival. Nem rosszak, de jobban illenének egy weblapra vagy egy hasonló aktualitású válogatásba.

papirmozi-7-helene

A Tyl őrjárata harminc oldalával a leghosszabb munka a gyűjteményben, és minden oldalt meg is ért a kiadása. A csehekre jellemző elemi humor és optimista világlátás szinte bevilágítja a Papírmozi oldalait. Hosszabban szeretnék róla írni.
A záró képsorok (mint a moziban) Fritz Zoltán munkái, a Fimvilágban megjelenő Filmstrip sorozat néhány darabja. Egyet hagytam volna meg ide, a Moebius-requiemet, ami zseniális, és méltó emléket állít sokunk képi kedvencének. A többi poénos, átlagos, eredeti helyén megáll, de mivel a Papírmozi ilyen erős lett, a kontraszt is nagyon erős a halványabb darabokkal.

Bár minden Papírmozit olvastam, a hetes szám volt az első, aminél úgy éreztem, várom a folytatást. Meglepő volt és erős “navégre” érzés tört rám: hogy végre a negyvenes (+/-) korosztályt is megcélozza egy kiadvány!

Lénárd László

Facebook Hozzászólások