Papírmozi #6

Nincs két egyforma Papírmozi. Ezt már korábbi két cikkem (Papírmozi 4, Papírmozi 5) során is megállapítottam, és hát mit ad Isten, most sincs ez másképp. A negyedik után érezhetően tolult a hangsúly a képregények felé, a hatodik pedig, ha szabad ilyet mondani, még jobban ráerősített a képregényes szekcióra, a korábban ugyancsak meghatározó cikkeket valósággal keresgélni kellett a telerajzolt panelek között. Persze ez legyen a legnagyobb gond egy képregényes antológiában: ha abban nem is vagyok biztos, hogy a képregényes felhozatal most a legerősebb, a Papírmozi 6 legszebb pillanatai bőven kárpótolnak minket, sőt néhol azt éreztem, hogy a cím nemes hagyományaihoz képest még érdekesebb és értékesebb képregények is megfordultak itt.

Szeretném az elején letudni a gyengébbeket, hogy aztán eszméletlenül sűrű tömjénfüstbe burkolhassam legújabb kedvenceimet. És most a magyar alkotók meg is nyugodhatnak: a kezdetektől fogva “nemzetközi merítésből” dolgozó Papírmozi mostani külföldi munkái nem hogy nem érnek fel a hazai alkotók munkáihoz, de néhol még a közlés apropóját sem értettem. Persze tudom, hogy nemrég volt a 8. Nemzetközi Képregényfesztivál, és ott Lengyelország volt a díszvendég, mégis, a Papírmoziba adott munkák némelyike nem kevés kívánnivalót hagyott maga után.

Mikor először vettem tudomást róla, hogy a lengyelek jönnek a fesztiválra, lázasan kezdtem el kutakodni az ottani képregények után. Tomasz Tomaszewski Popman szériájára egyből rá is találtam: a rajzok tökéletesen rendben vannak, de a Papírmoziban megjelent pároldalast inkább éreztem kuriózumnak, egyfajta mutogatható portfoliónak, mint átlag olvasó által dekódolható, élvezhető képregénynek. Ugyanez a helyzet Piotr Kasinski és Robert Torjanowski Pik és Robi című sorozatával. A korai Marabura hajazó rajzstílus nagyon jól néz ki, maguk a képsorok viszont nem állnak össze egy egésszé, sőt formabontó strip-szerkezetük miatt nevettetési céljukat sem érik el az oldalak. A buli és A holmi című képregények gyermetegek és kidolgozatlanok, látszik, hogy egy-egy fellángolás vezetett az elkészítésükig. A nyaralás című oldal viszont meglepően vicces, ráadásul jól megkomponált és kivitelezett, ami az előző kettő tükrében igencsak meglepő. Sajnos nem tudom, hogy a többi képsor milyen minőségű, de a háromból egy számomra rossz arány.

Amitai Sandy és Noa Abarbanel A baleset című munkája szintén nem okozott maradandó élményeket, kicsit az első két Pik és Robi oldal színvonalán mozog. Az alapötlet bugyuta, a megvalósítás és a tempó hibás, egyetlen pozitívumaként a végén található poénos visszautalást mondanám az egyik kezdő panelre. Értem én, hogy egy Fesztiválra megjelenő, ráadásul a mai piacon egyedülálló kiadványnak muszáj a nemzetközi színtérről is válogatni, és egyáltalán nem baj, hogy kortárs művekről van most szó, sőt, de úgy érzem, hogy a korábbi erősebb kontroll (mint például a negyedik Papírmozi esetében) mintha kicsit puhult volna, és egy-egy külföldi név többet nyomott a latba, mint a munkája minősége.

De a Papírmozi számomra nem a külföldi alkotókat jelenti: a legjobb magyar képregények ezúttal is ebben a magazinban jelentek meg! Nem is tudom hirtelen, hogy hol kezdjem a bemutatást.

Árva-Szabó Péter és Horváth Henrik, a rutinos páros “Vas világ a rend” című képregénye nyitja a Papírmozi 6-ot, ami mind a történet minősége, mind pedig a hossza miatt tökéletes döntés volt. A képregény a maga kb 20 oldalával, tömény mondanivalójával nagyszerű felütés, ami egyszerre vág hasba és hátba minket, és az sem zavarja az embert, hogy a mű már egy ideje a neten is elérhető. A “Vas világ a rend” komor magyar disztópia, aminek a nagyszerű rajzai mellett a mesélés technikája a legnagyobb pozitívuma. Árva-Szabó Péter okosan építette fel a sztorit, mesteri pontossággal adagolja panelről panelre a legfontosabb információkat, ennek hála pedig folyamatosan tágul ki előttünk a felvázolt világ, tárulnak elénk az azt mozgató és működtető alapelvek legfontosabbjai, és nő a feszültség egészen a véres végjátékig. Visszautalva a Pik és Robi-ra: ez a képregény is egy fellángolás, nagy különbség azonban, hogy a végletekig kidolgozott, egy jövőből lopott komor pillanat kibontása, aminek minden egyes panelje szolgál fontos adalékkal a történet egészéhez. Sok szempontból a legprofibb képregény az antológiában.

A főszerkesztő Bayer Antal egyik szívügyét, a 48-asok című képregénysorozat újabb állomását Varga Zsolt rajzolta, és szerény véleményem szerint ez az eddigi legjobban sikerült része a szériának. Amellett, hogy Varga Zsolt rajzai nagyon illenek a történethez, sőt a kor milliőjét is remekül adja vissza annak ellenére, hogy az ilyen rajzstílus nem szokott kedvezni a történelmi, kosztümös daraboknak, maga az alapsztori is érdekes. A magyar kártya karakterei körül bonyolódó egyszerűbb konfliktus jól van elmesélve, minden panelje érdekes, egyedül talán a lezárás hatott kicsit hirtelennek. Ez lehetne az irány a 48-asok számára, persze jól tudom, hogy Bayer Antal legközelebb is olyat mutat, amire nem is gondolnánk. Ennél ne legyen rosszab!

Oldalak: 1 2
  • Hozzászólások

  1. czben szerint:

    köszi a kritikát!:)

  2. Nero Blanco szerint:

    Szintén köszönöm. A nagy meleg lehet az oka, hogy csak most figyeltem fel az írásra, de most alaposan elolvastam. Nos, a lengyel képregényeket illetően tény, hogy a szerzők idelátogatása miatt kerültek be. Fontosnak tartottam megismertetni egy kicsit a vendégeket, és mivel nagyon sokára derült ki, hogy kik lesznek, már csak kiragadott részletekre volt idő. Ezzel együtt a Popman nekem tetszik, és valószínű, hogy (ha a szerző is benne van) a folytatását is lehozom (megvan az egész kötet, direkt megvettem Poznanban). Amitai Sandytól valószínűleg ez lesz az utolsó képregény, meg akartam mutatni a másik, “nem politikus” oldalát is. Nekem tetszik egyébként a sztori, és semmi bajom a tempójával, no de ízlések és pofonok.
    Nagyon örülök, hogy bejött a magyar szekció, és persze, hogy továbbra is ez a fő küldetése a Papírmozinak. A 48-asok méltatását is köszönöm, Zsolt nagy örömmel dolgozott a sztorin, ő találta ki ezt a kicsit “kártyás” kivitelezést. Sajnos, nagyon elfoglalt, így ritkán és rövideket tud csak vállalni. Ez is eredetileg a Pinkhell 8-ba készült volna (színeseben), csak akkor nem tudta időben befejezni. És abszolút egyetértek mindazzal, amit Süli Andreáról írtál. Annak pedig különösen örülök (a nevében is), hogy úgy tudtad dicsérni, hogy egyszer sem írtad le a “manga” szót. :)
    Végül Bianka tanulmányáról: kicsit meglepsz, hogy azt mondod, nem hozott újat – szerintem igen, olyan szempontokat mutatott be, amelyekkel mások (akik rajongói ennek az időszaknak) kevésbé foglalkoztak. A teljes szakdolgozat nem illene bele a Papírmozi profiljába.
    Mondanám, hogy az ilyen kritikák még jobban ösztönöznek a következő szám összeállításában, de igazság szerint még semmit sem léptem ennek az érdekében, és bár biztos össze fog jönni a dolog, most éppen más kiadványokat igyekszem megalapozni. És persze, azt én is ígérhetem, hogy a következő szám megint más lesz, és megint lesznek benne meglepetések.

  3. Henrik szerint:

    Nagyon szépen köszön(jük) öm az elismerő szavakat!

Vélemény, hozzászólás?

  • Facebook Hozzászólások