Papírmozi #6

Nincs két egyforma Papírmozi. Ezt már korábbi két cikkem (Papírmozi 4, Papírmozi 5) során is megállapítottam, és hát mit ad Isten, most sincs ez másképp. A negyedik után érezhetően tolult a hangsúly a képregények felé, a hatodik pedig, ha szabad ilyet mondani, még jobban ráerősített a képregényes szekcióra, a korábban ugyancsak meghatározó cikkeket valósággal keresgélni kellett a telerajzolt panelek között. Persze ez legyen a legnagyobb gond egy képregényes antológiában: ha abban nem is vagyok biztos, hogy a képregényes felhozatal most a legerősebb, a Papírmozi 6 legszebb pillanatai bőven kárpótolnak minket, sőt néhol azt éreztem, hogy a cím nemes hagyományaihoz képest még érdekesebb és értékesebb képregények is megfordultak itt.

Szeretném az elején letudni a gyengébbeket, hogy aztán eszméletlenül sűrű tömjénfüstbe burkolhassam legújabb kedvenceimet. És most a magyar alkotók meg is nyugodhatnak: a kezdetektől fogva “nemzetközi merítésből” dolgozó Papírmozi mostani külföldi munkái nem hogy nem érnek fel a hazai alkotók munkáihoz, de néhol még a közlés apropóját sem értettem. Persze tudom, hogy nemrég volt a 8. Nemzetközi Képregényfesztivál, és ott Lengyelország volt a díszvendég, mégis, a Papírmoziba adott munkák némelyike nem kevés kívánnivalót hagyott maga után.

Mikor először vettem tudomást róla, hogy a lengyelek jönnek a fesztiválra, lázasan kezdtem el kutakodni az ottani képregények után. Tomasz Tomaszewski Popman szériájára egyből rá is találtam: a rajzok tökéletesen rendben vannak, de a Papírmoziban megjelent pároldalast inkább éreztem kuriózumnak, egyfajta mutogatható portfoliónak, mint átlag olvasó által dekódolható, élvezhető képregénynek. Ugyanez a helyzet Piotr Kasinski és Robert Torjanowski Pik és Robi című sorozatával. A korai Marabura hajazó rajzstílus nagyon jól néz ki, maguk a képsorok viszont nem állnak össze egy egésszé, sőt formabontó strip-szerkezetük miatt nevettetési céljukat sem érik el az oldalak. A buli és A holmi című képregények gyermetegek és kidolgozatlanok, látszik, hogy egy-egy fellángolás vezetett az elkészítésükig. A nyaralás című oldal viszont meglepően vicces, ráadásul jól megkomponált és kivitelezett, ami az előző kettő tükrében igencsak meglepő. Sajnos nem tudom, hogy a többi képsor milyen minőségű, de a háromból egy számomra rossz arány.

Amitai Sandy és Noa Abarbanel A baleset című munkája szintén nem okozott maradandó élményeket, kicsit az első két Pik és Robi oldal színvonalán mozog. Az alapötlet bugyuta, a megvalósítás és a tempó hibás, egyetlen pozitívumaként a végén található poénos visszautalást mondanám az egyik kezdő panelre. Értem én, hogy egy Fesztiválra megjelenő, ráadásul a mai piacon egyedülálló kiadványnak muszáj a nemzetközi színtérről is válogatni, és egyáltalán nem baj, hogy kortárs művekről van most szó, sőt, de úgy érzem, hogy a korábbi erősebb kontroll (mint például a negyedik Papírmozi esetében) mintha kicsit puhult volna, és egy-egy külföldi név többet nyomott a latba, mint a munkája minősége.

De a Papírmozi számomra nem a külföldi alkotókat jelenti: a legjobb magyar képregények ezúttal is ebben a magazinban jelentek meg! Nem is tudom hirtelen, hogy hol kezdjem a bemutatást.

Árva-Szabó Péter és Horváth Henrik, a rutinos páros “Vas világ a rend” című képregénye nyitja a Papírmozi 6-ot, ami mind a történet minősége, mind pedig a hossza miatt tökéletes döntés volt. A képregény a maga kb 20 oldalával, tömény mondanivalójával nagyszerű felütés, ami egyszerre vág hasba és hátba minket, és az sem zavarja az embert, hogy a mű már egy ideje a neten is elérhető. A “Vas világ a rend” komor magyar disztópia, aminek a nagyszerű rajzai mellett a mesélés technikája a legnagyobb pozitívuma. Árva-Szabó Péter okosan építette fel a sztorit, mesteri pontossággal adagolja panelről panelre a legfontosabb információkat, ennek hála pedig folyamatosan tágul ki előttünk a felvázolt világ, tárulnak elénk az azt mozgató és működtető alapelvek legfontosabbjai, és nő a feszültség egészen a véres végjátékig. Visszautalva a Pik és Robi-ra: ez a képregény is egy fellángolás, nagy különbség azonban, hogy a végletekig kidolgozott, egy jövőből lopott komor pillanat kibontása, aminek minden egyes panelje szolgál fontos adalékkal a történet egészéhez. Sok szempontból a legprofibb képregény az antológiában.

A főszerkesztő Bayer Antal egyik szívügyét, a 48-asok című képregénysorozat újabb állomását Varga Zsolt rajzolta, és szerény véleményem szerint ez az eddigi legjobban sikerült része a szériának. Amellett, hogy Varga Zsolt rajzai nagyon illenek a történethez, sőt a kor milliőjét is remekül adja vissza annak ellenére, hogy az ilyen rajzstílus nem szokott kedvezni a történelmi, kosztümös daraboknak, maga az alapsztori is érdekes. A magyar kártya karakterei körül bonyolódó egyszerűbb konfliktus jól van elmesélve, minden panelje érdekes, egyedül talán a lezárás hatott kicsit hirtelennek. Ez lehetne az irány a 48-asok számára, persze jól tudom, hogy Bayer Antal legközelebb is olyat mutat, amire nem is gondolnánk. Ennél ne legyen rosszab!

Facebook Hozzászólások