Összefogtunk, hogy mi legyünk a magyar kalandképregény fellegvára – Interjú Pilcz Rolanddal

A képregényfesztiválok egyik visszatérő momentuma, amikor az előző naptári évben megjelent magyar képregényeket díjazzuk az Alfabéta-díjjal. Az átadó ceremóniánál azonban sokkal fontosabb, hogy képet kapjunk arról, milyen témák és irányzatok vannak jelen a magyar piacon. Miről szólnak a jelölt művek, mit gondolnak az azokat készítő alkotók. Az elkövetkező napokban azokkal a képregényalkotókkal közlünk interjúkat, akik idén, a 15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon (2019. május 8-12) kaphatnak díjat.

A 2018-ban jelent meg Pilcz Roland YKX – Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai című képregényének első füzete, A csapda, ami egyfajta előzménytörténet is az alkotó híres Kalyber Joe sorozatához. A röviden YKX-ként nevezett képregény főhőse Kay, aki rejtéllyel és intrikákkal átszőtt kalandba keveredik, pedig csak egy egyszerű melót vállalt el. Pilcz Rolanddal a YKX születéséről, jövőjéről, az új stílusról és Roland saját kalandos karrierjéről Scheirich Zsófia beszélgetett.

Scheirich Zsófia: A YKX – Yorn Kayrah Xemovrah képregényed főhőse a Kalyber Joe egyik szereplője. Miért pont ezt a figurát helyezted központi szerepbe?
Pilcz Roland: Az évek során nagyon megkedveltem ezt a karaktert. Igaz, akaratlanul is bennem van, hogy szerethetőre formáljam a figuráimat. Még a negatív jellegűeket is – szerintem egy jó főgonosz is akkor jó, ha szeretnivalóan aljas. Kay nem indított túl jó benyomással a Kalyber-sorozatban, hisz először semmibe véve tolja fére főhőseinket, majd rájuk is lő… Később azért kiderül, hogy egy keserédes lélekről van szó. Egy olyan Indiana Jones-jellegű hőstípusról, kinek az útja a hőssé válás során valahol félrecsúszott. No, ez volt az az aspektusa a figurának ami igazán érdekelt, és amiben éreztem a potenciált, hogy izgalmas lenne visszamenőleg is kifejteni.

SZS: A YKX a klasszikus akció és kalandfilmek hangulatát hozza. Voltak konkrét filmek, amik inspiráltak a történet írása közben?
PR: Indiana Jonest le sem tagadhatnám, bár nem is akarom. Indy-geek vagyok. Még saját oltárom is van, az összes regénnyel, képregénnyel, kiadványokkal, egyébbel. Saját Indy képregényt is akartam írni/rajzolni. Próbáltam Garisa Zsoltit is meggyőzni erről, de aztán rájöttem, hogy jobb, ha az ember saját matériába fekteti a drága idejét és energiáit. Kay az én Indiana Jones-om. Éppen eléggé hasonlít, hogy kiéljem ilyen irányú alkotási vágyaimat, és éppen eléggé különbözik, hogy saját lábán büszkén megálló figura legyen. YKX valahol egy modern Indy, bár már az a kor, amiben ő kalandozik, sem az, amelyben mi élünk. 21 éve, 1998-ban indul ez az előzménytörténet, és félelmetes belegondolni, hogy már-már ez is retro kornak számít a mai netes, mobilos, tabletes világhoz képest…

SZS: A Kalyber Joe-t főleg a nagy szemek jellemzik, az előzménysorozatban viszont egy mondhatni klasszikusabb karakterábrázolással dolgoztál. Miért váltottál?
PR: Igen, most pedig a nagy orrok világát hozom! Rossz nyelvek szerint kompenzálni akarok ezzel. De komolyra fordítva a szót, az első kép a fejemben erről a sorozatról az volt, hogy egy másik stílust fog képviselni. A Kalybert a képi világa eléggé köti a gyerekképregényekhez, pedig a téma nem feltétlenül az az irány. Ennek sajnos az a hátránya, hogy a célközönség nem fogja könnyen megtalálni. Ezen akartam változtatni azzal, hogy a már megismert világot kiszélesíteni, és az új stílussal emelni is egyel a tétet, komolyabb irányba terelni az alapokat. De csak annyira, hogy megférjen együtt a két sorozat, hiszen egy univerzumról van szó. Majd akkor leszek bajban, ha eljutunk történetben Kalyberig. De erre is vannak már elképzeléseim. Csak időm is legyen rá!

SZS: A csapda kötet végén az olvasókhoz fordulsz, hogy létrejöhessen a YKX 2. kötete. A hírek szerint ez sikerült, hisz a Képregényfesztiválon jelenik meg A sötét vizeken. Ezek szerint jól fogadták az olvasók? Hogyan vélekedtek általában az első füzetről?
PR: Igen, évek óta közösségi finanszírozással fenyegetek, amibe azóta sem mertem belevágni. Szerencsére igen pozitív lett a fogadtatása az első füzetnek, és közben a OneWay kiadóval is összefogtunk, hogy mi legyünk a magyar kalandképregény fellegvára, így Kittenbergerrel és Kay-jel szövetségben! Persze, még mindig egy nagyon pici hazai képregénypiac kereteiről beszélünk, szóval ami itt siker, az nyugaton csúfos bukásnak számít, és instant harakirinek. De a mi dolgunk az, hogy csináljuk és csináljuk tovább, kifulladásig.

SZS: Más Kalyber Joe-karakter is kaphat a jövőben önálló történetet?
PR: Ó, egy ideális világban már producerként irányítanám a tehetségesebbnél tehetségesebb szerzőket és rajzolókat, akik dolgoznának az univerzumomon, és lenne már Hugó (hami) szakácskönyv, és Danny műszaki kisokos, és Trenton tippjei a hosszú életre. Ám a valóság az, hogy már Kalyber és Kay között is választanom kellett. Kalyber most pihen; aztán meglátjuk, hogy milyen formában kerül újra elő. Saját sorozatában, vagy a Kay spinoffon belül. Én már boldog vagyok azzal, hogy egy sorozatot tudok vinni, és remélem az olvasók is boldogok, hogy egy nagyobb kihagyás után újra rendszeresebben alkotok.

SZS: Saját képregényeid mellett külföldi munkákban is részt veszel mint színező – ott van például a Wonder Woman meets the Bionic Woman, amit Tondora Judittal és Andy Mangelssel közösen készítettetek a DC és Dynamite kiadóknak. Jelenleg dolgozol ilyen jellegű projektben?
PR: Per pillanat nem dolgozok semmi túl kiemelkedőn. Ami jó hír a saját munkáimra nézve, mert így legalább több kakaó jut ezekbe. Egy évet várni egy huszonoldalas folytatásos képregényre igen sok, úgyhogy bízok benne, hogy fel tudok gyorsulni. A munka meg csak munka. Nem kell annyit enni!

SZS: Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
PR: Nagyon lelkes vagyok a Kay-jel kapcsolatban. Egyre szövődik a fejemben sztori, és bízom benne, hogy képes leszek valami szép ívű munkát kihozni ebből az egészből. Engem az alkotás tart életben, és szuper jó érzés, ha látom, hogy valamicskét létre is tudok hozni az elképzeléseimből. Emellett végső fázisban van az első füzet angol fordítása is, aztán majd meglátjuk, merre tudok vele menni. De még mindig dédelgetem a prózaírói „karrieremről” szőtt álmaimat. Egyelőre nagyrészt fejben és lélekben izzítom ezt a tüzet, de ott nagyon ég, és biztos vagyok benne, hogy ha megérem, akkor meg is fogom valósítani.

SZS: Van olyan képregény, amire kíváncsi vagy a képregényfesztiválos megjelenések közül?
PR: Az eszem áll meg lassan a megjelenésektől. Már alig tudom követni. A League of Extraordinary Gentlemen kötelező vétel, hiánypótló a Magyar rapszódia, bátor próbálkozás a From Hell, hogy csak pár, külföldi anyagot említsek. De meglepően sok, és izgalmas magyar képregény is kijön, ami nagyon üdvös, csak győzzék az emberek pénztárcával. Én bevallom, már felét sem tudom megvenni azoknak amik amúgy érdekelnének. Ahhoz többet kellene dolgoznom más munkáin és kevesebbet a sajátjaimon. Akkor pedig eggyel kevesebb megjelenés lenne ezen a fesztiválon.