Nyilván csak egy másik őrült bízna a Zöld Manóban! – NMK: Ostrom

Az Ostrom a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény második olyan darabja, melyet már nem a Kingpin kiadó stábja gondozott át magyarra (tudjuk, hogy nekik ez nem munka, hanem szerelem), hanem a Goobósok, viszont az első olyan újrakiadás, amelyet újra is fordítottak! Az első változatot nem olvastuk, így ajánlásra marad ez utóbbi.

Ha nem szólnak, észre se veszem. A Kingpin-féle kötetek egy része támaszkodhatott saját kiadványaik fordítására, beírására, de sok esetben mindent újra kellett szerkeszteni. A rohamtempó ellenére minden kiadványukkal meg lehetünk elégedve, a DC-gyűjteménynél gyakran felmerülő fordítási pontatlanságok náluk nem fordultak elő. A Goobo úgy tűnik nem használ fel régebbi kiadásokat, második Marvel-honosításuk újrafordított, frissen beírt és szerkesztett, az átmenet vagy inkább váltás zökkenőmentes volt.

Brian Michael Bendis és Oliver Coipel párosát legutóbb a Mutánsvilágban láthattunk közösen világot alkotni – vagy inkább lerombolni egy meglévőt, és a helyére alkotni egy más viszonyrendszerre épülő másikat. Az a történet Wanda megőrüléséről egészen radikális volt, újraformálta a mutánsok és emberek világát. Egyrészt megtizedelte a mutánsokat, másrészt olyan hamis világot hozott létre, ahol sok szuperhős Alan Moore Az ember, akinek mindene megvolt című történetében érezhette magát, Mongul Fekete Kegyének álomvilágában (aki nem érti, miről beszélek, olvassa el vagy az említett sztorit vagy az épp most megjelent A Zöld Lámpások bosszúja című Geoff Johnns-történetet). Mindenük megvolt, és egy pillanat alatt szétpergett minden.

Bendis a Titkos invázióban a zseniális filippínó rajzolóval, Leinil Francis Yu-val közösen szabadított újabb kataklizmát a Marvel-univerzum lakóira, egy újabb teljes paranoiába forduló történettel.

Mintha évtizedek óta erről szólna a Marvel-eposz… Te kiben bízol?

Te kiben bízol, amikor nem valósak az emlékeid (Mutánsvilág), kiben bízol, amikor a tested és az emlékeid is hamisak (Titkos invázió), és jóval korábban már, kiben bízol, amikor egymásnak feszülnek egyformán szeretett hőseid (Polgárháború)?

Nyilván csak egy másik őrült bízna a Zöld Manóban, az Ostrom főszereplőjében, így ez a történet már nem ebben a szellemben íródott. Bendis feladata, hogy feloldja, megszüntesse a Polgárháború óta létező szembenállást a „rossz jók” és a „jó jók” között. Letisztázni a Vasember és Amerika kapitány frakciója közti fenekedést, véget vetni a Szuperhumán Regisztrációs Törvény szülte áldatlan állapotnak.

Ez nem megy úgy, hogy a hosszú-hosszú évtizedekig szövetségesek és barátok, egymás minden titkának tudói leülnek egy brooklyni kávéház teraszára, és megbeszélik a dolgokat.

Egy mindenkit összefogó, irdatlan gigabunyó jobban levezeti a feszültséget.

Kávézzon meg egye a pitét Cooper-ügynök, a Marvel-hősök máshogy hozzák vissza a világ felborult egyensúlyát.

A sztori licsi-héjban: Asgard egy jó ideje Midgardon, azaz a Földön lebeg (olvashattuk a Hachette-Thorokban). Az utóbbi időben magasra emelkedett Norman Osborn, aki épp a H.A.M.M.E.R. feje, valami nagyon akar dobni megint, ami még jobban megerősíti pozícióját. Miért van Asgard Midgardon? Milyen jogon? Az istenek migrációjának társadalmi elfogadottságát nem túl nagy mintavétellel megtámogatva, az amerikai kormány felhatalmazása ellenére, Dr. Doom szövetsége nélkül, de saját kis titkos társaságát mozgósítva az egyáltalán nem zöldfülű Manó kiprovokált háborút indít az asgardiak ellen.

A hősök nagyágyúi Bendisnél megszokottan épp valami szobában cserélik az eszmét, aztán…

MOST JÖN A BUNYÓ…

Mondhatnánk, hogy ez után a történet után már semmi nem lesz ugyanolyan, nem mondjuk.

Az Ostrom egy nagy ökölcsapásokkal támogatott finomhangolás a Marvel-óraművén.

Lénárd László