Nekronin – Agyhaláli kaszabolás

A K.O.H.O. képregényből már ismert Barta Szabolcs rajzoló és Ilia Zsolt színező, Varga Bálint Bánkkal, az “A Hegy” írójával közösen elkészítettek a Nekronint, egy elszállt műfajkomédiát, amiből még bármi lehet.

Maga az egész képregény igazán remekül beolvadna a kilencvenes évek közepén hömpölygő kardos-mágiás, egyéb extrákkal megfűszerezett cuccok áradatába. A sablonos karakterek, a kialakulófélben (sem) levő történet, a feleslegesen keménykedő szövegek kiváló esettanulmánya annak a kornak, azon belül is az eszeveszett kaszabolásokról és fedetlen női idomokról könnyen felismerhető rétegének. Elsőre nehéz is eldönteni, hogy ez mos egyfajta szerelmes levél ahhoz a korszakhoz, vagy egy Kretén szép napjait idéző, profin kivitelezett paródia. Azon a véleményen vagyok, hogy egy kicsit talán mindkettő. Az biztos, hogy egy egészen új és pusztító erejű ivós játékot szolgáltathat baráti társaságoknak, amennyiben minden egyes klisénél inni kell egy felest. Bónuszkör, ha egy kikacsintást is felfedeznek, és megnevezik az eredeti művet.

Mindez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Nekronin rossz képregény lenne. Minden a helyén van, a világ – posztapokaliptikus kardos-mágiás-tündéres-szörnyeteges-vegyesfelvágott – könnyen befogadható, és ha csak egy B (ZS) kategóriás fantasyt látott az olvasó, már nem lesz idegen. Mindenki úgy beszél, mintha még a mondataiknak is agyon kéne verniük egymást, és egy soha véget nem érő “f@#gyerek vetélkedő” zajlana. A karakterek – a világgal egyetemben – ponyva archetípusok, és a főhősünk eredettörténete is annyira hétköznapi, hogy még bele sem kezd igazán, már ösztönösen tudjuk, mi történt.

Az első füzet történéseit nagyjából két hosszabb összetett mondattal össze lehet foglalni, így sem erről, sem a főszereplő(k)ről nem mondanék semmit – mert minden spoiler lenne. A szerkezete mindenesetre jópofa, habár úgy gondolom, hogy nem lett volna rossz a múltbeli és a jelen eseményeket párhuzamosan megjeleníteni a teljes váltás helyett (tudom, hogy ez így kicsit lila, de ha olvassátok, akkor egyértelmű lesz).

A rajzolás remek, már az előzetes képek is roppantul tetszettek. Nagyjából tartja is a kezdő képsorok szintjét, bár a visszaemlékezésnél mintha kicsit elfáradna. Kevésbé kidolgozottnak, kapkodósnak tűnik – majd a záró oldalak újfent hozzák a kezdő minőséget. A színekkel viszont nem vagyok kibékülve. Valószínűnek tartom, hogy a visszaemlékezést az rontja csak el igazán. Erősen lehúzza a rajzokat, amik fekete-fehérben, a folyamatképek alapján sokkal jobban mutatnak, mint a kész képregény. A füzet elején a pasztelles, szépia-szerű színezés kellemes, és szerencsére a végén visszatér.

Amire viszont nagy szüksége van a srácoknak, az egy korrektor. Kapásból az első oldalon nyelvtani hibával indítani nem szerencsés, és egy alapos átolvasással könnyen ki is lehetett volna javítani ezeket.

Összességében ez egy kellemes első szám, a hibáival együtt könnyen szerethető. Igazán remek lenne, ha újságárusoknál is fel lehetne kapni, biztos vagyok benne, hogy gyorsan számos rajongóra tenne szert. Én mindenesetre várom a következő részt.

Facebook Hozzászólások