Napirajz #4

Deszka-karanténba ültet anyám nyári haragja,
egyedül a budi sötétjében tizenévem gőgje a
Paxot szorongatva lázad, s gondolathéjak peregnek
plezúros térdem retkén meg-megpattanva a
döngölt földre.
Nem hagyom magam, az előkert és a nyárikonyha
tágabb zege és szűkebb zuga fölött szabadon repdes
a gondolatom. Engemet bezárva nem tarthat
senkisem, behunyom szemem és messze szállok,
tova el, apám büdös traktorja zajjal durrogja
teli az ebédes kosarat, s ő maga, sapkáját
szigorún verejtékén egyensúlyozva csakis előre les,
az ekéjét vonalzón húzza, engem nem lát,
úgy repülök el felette.

Így marad meg bennem a nyár, sok másza sz*r
felett ülve tűnődve. Kezemben kockás füzet, piros-szép
golyóstoll és röpülök. Tibortelep hejj!!!
Fogatlan mazsorettek vijjogó kacagása, a falusi búcsú
pössedt zajai, céllövöldések vakaródznak, a
dombok kolbász-szag kifutójára megérkezik
egy elkésett nyári éj.

A tűzoltó szerelmes, de húzódó a mátka,
Mellkason marja egy makacs szénanátha,
Rézpitykés kacagányt penderít a tömlő őre őrá,
S magában így köszön az éhes vágynak: Au revoir!

Szecső-Tibortelep, 1974

Facebook Hozzászólások