Nana #1

A Nana első kötetének megjelentetésével a Mangafan is feliratkozott a lányos mangákat kiadó képregényesek közé. Mivel nem vagyok nagy fogyasztója a lányos témájú dolgoknak, így azt sem tudom megítélni, hogy a választásuk milyen erős mezőnyben esett erre a címre. Az olvasás során azonban egyértelműen kiderült az, hogy egy elég jó, a mindennapi problémákat feltáró és azokra megoldást kínáló fordulatokban gazdag sorozatba kezdtek Mangafanék.

Nemrég egy családi délután keretében a Balaton-parton kötöttünk ki, és a többórás semmittevés után a táskában valami olvasnivaló után kutattam. Kis idő után rá is találtam a húgomnak ajándékba vásárolt Nanára, és mivel nem volt más a talomban, nekiveselkedtem. A nap elképesztő hőt árasztott, így kicsit nyomott fejjel kezdtem bele az olvasásba.
A fontosabb adatokat előre letudva: 186 oldalas, mangákhoz hűen fekete-fehér, Mangafan-hoz hűen védőborítós zsebkönyv méretű képregény, lányosan kellő mértékig zsúfolva a borító rózsaszínnel, legkívül pedig egy szintén pink reklámfelirat, mely szerint #1 lánymanga japánban. Na de most bővebben.

Az első kötet amolyan felvezető jellegű, mégsem volt olyan érzésem, hogy csak ezt a funkciót töltené be. Ennél ugyanis sokkal többet nyújt: konkrétan két Nanáról két kerek, mégis bármikor folytatható történetet. Mindkettő lezárt, egész, melyek vége azért persze sarkallja a lányokat arra, hogy megvegyék a következőt.

Az első történet Komatsu Nanát veszi szemügyre, ahogy mindennapjait egy kis libaként éli, aki minden férfibe pillanatok alatt képes beleszeretni. Ezt az esetek döntő többségében annyira idegesítően teszi, hogy nemegyszer vettem fontolóra, hogy abbahagyom az olvasást. (szerencsére nem így tettem, tartogat azért bőven kellemes meglepetéseket) Persze tisztában vagyok vele, hogy a célközönség egyáltalán nem én vagyok, így az is nyilvánvaló, hogy egy tinédzser/fiatal felnőtt csajszi pasizós bénázásait és fura elszólásait csak én nézem ily ferde szemmel, míg minden más, női olvasója jókat nevet rajtuk. Persze benne van számukra egyfajta kis nosztalgia is, illetve én a helyükben tuti arról prédikálnék, hogy mennyire nem ilyen voltam ebben a korban. Ez a Nana egy nem kicsit elkényeztetett kislány, aki egy elég nagy szakítás után szerencsére jó társaságba keveredik. Az új haverok miatt kezdtem én is fokozatosan egyre jobban élvezni a történetet. Maradnak azért továbbra is Nana bénázásai, mégis teret és egyáltalán hátteret kap ezekhez, valamint mi is kapaszkodót a manga élvezéséhez. Egy fórumhozzászólás szerint fiúknak is érdemes, sőt ajánlott elolvasni ezt a mangát, mert lehet belőle lányok lelkéről, meg miegymásról tanulni. Ezt csak megerősíteni tudom, hisz a legtöbb lány ugyanilyen tinédzsernek, persze akad üdítő kivétel is. Szerencsére, teszem hozzá. Ilyen botlásokon minden lánynak át kell esnie, hogy aztán majd felelősségteljes, illetve inkább csak egy fokkal felelősségteljesebb felnőtt váljék belőle. Azért felvet a kötet első fele néhány olyan dolgot is, amit nem feltétlenül akartam tudni: pontosabban felsejlik az élet örök nagy ellentmondása, hogy a nők vágyai illetve kifelé mutatott angyali ártatlanság közt mekkora is a különbség. De ez már egy másik weboldal másik, örök vitája lenne.

A meghatározó első nagy szerelem, illetve a szüzesség elvesztése mint a való életben, itt is végigkíséri a történetet, ott lebeg Komatsu Nana feje fölött is. Többszöri visszatérésével ez az érzés biztosít minket arról, hogy nagyon fontos momentumról van szó. Szerencsés, hisz sikerül enyhíteni fájdalmán, illetve a lánymangákban elengedhetetlen happy end sem hiányzik. Már említve volt a kerek, lezárt történet, mégis várakozással tölt el az a tudat, hogy ő is rajta lesz a következő, Tokióba tartó vonaton, remélhetőleg már a második kötetben.

Egy üres lap kimarad, aztán kezdődik Oosaki Nana története. Igen, megérte átnyáladzani az első elkényeztetett, és az ide passzoló hattttalmas problémákkal küzdő kislány történetét, mert most aztán megkapjuk a másik végletet is. Személy szerint nem csodálom, hogy már a borítóra is ez a Nana került, mert hatalmas potenciál leledzik az ő hányattatásaiban. Tény, hogy elég zűrös körülmények közt nőtt fel, aztán énekesi babérokra tört. Egy húszéves énekesnő karrierje a lehetőségekhez mérten felfelé ível, a szerelem sem kerüli el őt. Barátja, a basszeros Ren személyében a visongva rajongó mangalányok is megkapják a bálványt, akinek az ágy fölé akasztott poszterére százezrek fognak elaludni. Ren pozőrködése nem volt erőltetett, kellett egy ilyen karakter a történetben, mert hát ki másnak is lenne a barátja, mint a vagány énekesnő, Nana #2-nek.

Az új Nana egy sokkal érettebb nő, ezt az író korának említésével konkretizálja. Erre igazából semmi szükség nem lenne: a cselekmény és maga Nana karaktere ezt egyértelművé teszi számunkra. Szex, érett beszélgetések, mind együtt van, hogy kilépjen a manga a kislányos státuszból és hogy egyetemista lányok olvassák végre remegve. Egyből a kész Nanát kapjuk, aki bár szintén valahol álmodozó és naiv, igazából megedződött a sok megpróbáltatás közepette. Nagyon sok kiaknázható lehetőség van még benne, hisz az író nem lövi el az összes puskaporát a múltját illetően, hanem egyenlőre háttérbe szorítva azt jórészt a jelenre hagyatkozik. Rennel és a zenekar többi tagjával való kapcsolata elég jól bontódik ki, ez a rész bármilyen erőfeszítés nélkül lesz hihető és élvezhető is egyben. Érzelmi viharokkal ugyanúgy tarkított ez is, mint elődje, meglehet, hogy az érettség miatt ezek kissé tompulnak. Élvezetes volt olvasni ezt a fejezetet, pillanatok alatt végeztem vele.

Az élet bonyolult, így nem elégszünk meg ugye egy sima happy enddel ebben az esetben sem. Ne tessék filozófiai mélységű dolgokra számítani, csak egyszerűen a szerelmi szál itt nem egészen úgy alakul, mint az előző Nana esetében. Igazából negatívnak kéne lennie, a kicsengése mégis pozitív, és nem aggódom, ő is rajta lesz azon a bizonyos vonaton…

Összességében egy mindenki számára jórészt élvezhető mangára esett a Mangafan választása. A rajzolása nagyon szép, néhány vonallal megalkotott letisztult arcok jellemzik. Hidegrázást egyedül az ujjaktól kapok, melyek ennyi erővel egy földöntúli ujjai is lehetnének, annyira torzak.

A minőséget erre fogékonyaknak a Tezuka-díj is garantálja, illetve Yazawa Ai személye: ha valaki nézte esetleg a Paradise Kiss animét a tévében, azt is ő csinálta. A kötet fülszövegében ő nyilatkozza azt, amit feljebb már kifejtettem, hogy szeretett volna egy, történeteiben is önállóan élvezhető mangát csinálni, melyek egy nagy egésszé fognak majd összeállni, és reméli, hogy ez sikerült. Ez utóbbit egy kötet alapján ugye lehetetlen megítélni, előbbit viszont maradéktalanul teljesítette..

fdave, 2008. 07. 08.