Minden napra egy szamuráj – 365 Samurai and a few bowls of Rice

A Dark Horse égisze alatt 2009-ben megjelent rendhagyó graphic novel történetében nem markol sokat, mégis sikerül meglepetést okoznia.

Bevallom őszintén, hogy az alkotóról, egy J. P. Kalonji nevű svájci rajzolóról (szülei kongói származásúak) a kötet előtt még nem hallottam, kis kutakodás után azonban kiderült, hogy nem is jelent meg korábban amerikai piacon képregénye. Néhány műve ugyan kijött különböző európai, főleg francia kiadóknál, de munkássága nem kizárólag képregényekre koncentrálódik: rajzai díszítik az egyik snowboardokat gyártó cég deszkáit, különböző magazinokban jelentek meg reklámgrafikái, illetve az egyik Wyclef Jean nagylemez borítóját is ő jegyzi.
Az, hogy nem feltétlenül gondolkodik képregényesen, a 365 Samurai and a Few Bowls of Rice című, majdnem négyszáz oldalas opuszából is tökéletesen kitűnik. Jó néha olyan műveket olvasni, amelyek kikacsintanak, és megpróbálják feszegetni kicsit a médium határait. Nyilván erre leginkább azok az alkotók képesek, akik nincsenek benne nyakig a képregényes bizniszben, hanem vagy írói, vagy pedig grafikus oldalról közelítenek – itt nyilván utóbbiról van szó.

A sikerhez minden adva van: a 365 Samurai… egy Ningen nevű fiatal szamurájról szól, aki az Edó-érában, a szamurájok, róninok által elözönlött Japánban próbál szerencsét, miután útra kelt szeretett dódzsójából, ahol mestere a harcművészetekre, illetve kardforgatásra tanította. Mi az utazás közepébe csöppenünk, ám a hasonló témájú Usagi Yojimbóval ellentétben nem tudunk meg semmit a szamurájok mindennapjairól, az alkotó nem a részletekre helyezi a hangsúlyt. Az első száz oldalban például nem is történik más, mint hogy újabb és újabb ellenségekkel küzd meg hősünk egyetlen szó nélkül, mi pedig csak a fröccsenő vért nézzük hosszú oldalakon keresztül. Még csak azt sem lehet mondani, hogy ezt az egyhangúságot a sónen mangáknál bevett szokással, azaz a folyton erősebb ellenfél megjelenésével oldja fel Kalonji, itt ugyanis gyakorlatilag nincs különbség köztük. Ahogy az ellenség száma sem igazán nagy fegyvertény, hiszen Ningen ugyanolyan könnyedséggel kaszabol le több tucat útonállót, mint egy-kettőt, különbség maximum a harc időtartamában van. Ningenről sem tudunk meg gyakorlatilag többet annál, mint ami feltétlenül szükséges, ellenfelei is névtelenségbe burkolóznak, sőt az eszeveszett tempó miatt néhány pillanat alatt már arcuk is a múlté lesz. A felbukkanó szereplők egyike sem ad hozzá sokat Ningen történetéhez: kard, vér, kard és vér az állandó sorrend. A fejezetek sem tűnnek elsőre többnek, mint erőltetett felosztásnak, főleg úgy, hogy mindegyik egy-egy évszak nevét viseli. Kezdve az ősszel, ahol szinte végig esik az eső (Kalonji grafikái ebben a részben lélegzetelállítóak), télen a hó, tavasszal és nyáron pedig jó az idő – egyedül a lényeget nem látjuk.

A helyzetet tovább ”súlyosbítandó”, hagyományos értelemben vett panelezés sem található a kötetben, ugyanis minden oldal csupán egyetlen rajzot tartalmaz: a történet mint néma képregény pereg, csak a legszükségesebb esetben ”szólalnak” meg a szereplők, és mindez négyszáz oldalon keresztül sem eredményez nagy ívű történetet. A panelezéssel elérhető hagyományos feszültségkeltés, illetve dramaturgiai megoldások lehetősége kiesett tehát, és mivel a szövegezéshez is ritkán nyúl a szerző, valami nagyon furfangos ötlet kellett, hogy egyáltalán értékelhető történet kerekedjen.
Szerencsére itt jön a képbe egy erőteljes fordulat, amivel Kalonji a technika korlátai miatt nyilván laza történetszövést tulajdonképpen pillanatok alatt építi komplex egésszé. Míg egyik pillanatban csak az eszeveszett kaszabolást látjuk, a semmiből megjelenik Kuzumido, az egyetlen névvel rendelkező ellenfél, és egy gyors flashback mindjárt el is helyez minket Ningen küldetését, illetve az első száz oldal értelmét illetően. Kuzumido az egyetlen, akitől hősünknek lehet félnivalója, a jól adagolt suspense miatt pedig tényleg borsódzik tőle az ember háta. Ningennek bosszút kell állnia Kuzumido kegyetlenségein, de nem csak ez hajtja hősünket, hiszen innentől kezdve magasztosabb célja is van: megtalálni az élet értelmét. A sztori ezzel az okos (bár valljuk be, nem túl eredeti) fordulattal egy egyetemes, spirituális utazássá változik, a négy évszak pedig már egy teljes életet, és annak mulandóságát, az örök körforgást hivatott szimbolizálni. Az egész oldalas rajzok tömkelege a minimális, de elégséges fogódzó meglétét követően már rendkívül erős hangulatot áraszt, és bár az olvasás tempója mit sem lassul, Kalonji innentől kezdve bravúrt bravúrra halmoz, választott technikájából a maximumot hozza ki.

A 365 Samurai…-ban a történel-mi háttér sokadlagos tényezővé válik, a hangsúly áttolódik Ningen filozofikus küldetésére. Egy interjúban Kalonji úgy fogalmaz, hogy a busidó szigorú, ösztönző tanai miatt választotta az Edó-érát képregénye hátteréül, de a graphic novel örökérvényű mondanivalójául lényegében a mindennapi harcok (365-ös szám) kötelező megvívásának nehézségeit tette meg. Rajong Kuroszava filmjeiért, illetve több terve is van hasonló képregényekre, de itt a szamurájok csak metaforák.
Az átélhetőségben a legnagyobb szerepe nyilván a rajzoknak van, amelyek az Usagiban látottakhoz hasonlóan karikaturisztikusak, de az erőszak ábrázolása legalább annyira valóságos, és ugyanúgy mulandó az emberi élet. A mű legközelebbi rokona a rajzok szempontjából mégsem a szamuráj nyúl, sokkal inkább Jeff Smith Bone című sorozata. A tussal való bánásmód meglepően hasonló, mindkét mű esetében a hófehér lapon néhány jól eltalált, biztos kézzel végzett húzás díszeleg, és az egyszerűség a végeredménynél átcsap karakteres grafikák sorába. A Bone egy tisztességes fantasy, a 356 Samurai… pedig, ha úgy vesszük szamurájtörténet, de mindkettő tagadhatatlanul rajzfilmes alakokkal operál.

A 365 Samurai… első ránézésre inkább art-book, de J. P. Kalonji furfangja az egyszerű szamurájtörténet helyett korrekt, kerek, szerethető képregényt eredményezett. Ha az élet értelmét nem is tudjuk meg konkrétan, az elégedett hátradőlés az elolvasása után garantált.

Farkas Dávid

A cikk eredetileg a Fandom 1. számában jelent meg a 21. Képregény Börzén 2011. tavaszán.
További információk a Fandomról: Fandom #1, Fandom #2.
A Fandom 3. száma a 23. Képregény Börzére várható!