Mi vár ránk 2011 második félévében?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves gyerekek. Nem győzöm kiemelten hangsúlyozni, hogy mindaz, ami itt olvasható csakis és kizárólag tervezet, azaz várható megjelenés! Az alábbiakból semmit ne vegyetek 100%-nak, a kiadók bármikor megváltoztathatják a kínálatukat és elképzeléseiket! A mellékelt képek (akár eredeti, akár magyar) csupán illusztrációk, nem feltétlen ezek lesznek a hazai kiadványok borítói!

Szlogenünk: “Az a biztos képregény-megjelenés, amit már a kezünkben foghatunk!

Tehát a fentiek tudatában kezdjétek el böngészni a következő sorokat és tervezgetni, ki mire kezd el gyűjteni!

Cartaphilus

A Cartaphilus kiadó – bár kevesebb kötettel, de – folytatja sikersorozatait, sőt egy újdonsággal is meglep minket!

Hellboy ősszel negyedszer térhet vissza A végzet jobb kezével (The Right Hand of Doom).

A Sandman #4-nek már megvan a magyar címe is: Párák évszaka (Season of Mists), megjelenése októberre várható.

A szintén egy résszel gyarapodhat a Setét Torony #3 (Treachery), mely év végére várható. (2011.07.12. – Sajnos mégsem lesz!)

Nem csak a mozikat tölti be idén nyáron a zöld fény! Augusztusban jelenik meg a Zöld Lámpás film részben (!) alapjául szolgáló A Kezdet Titka c. kötet (Geoff Johns, Ivan Reis: Secret Origin – Green Lantern (vol. 4) #29-35, 2008), melyből megtudhatjuk, hogyan lett az első ember a Zöld Lámpás Alakulat tagja! (Nagyon piciben megkaptuk a tervezett hazai borítót is!)

Továbbá Geronimo Stilton kalandjai biztos, hogy folytatódnak egy történettel, de az sem kizárt, hogy kettő lesz belőle!


Nyitott Könyvműhely (Art Comix)

Ha minden jól megy, akkor akár két kötettel is folytatódhat a Képregényes Világtörténet.
A Nyitott Könyvműhely által gondozott sorozat 3. részével tavaly decemberben lezárult az Univerzum történetei sorozat (Cartoon History of the Universe), a várható 4. és 5. kötet már a modern világba enged betekintést (The Cartoon History of the Modern World).


Kingpin

Már ismert, hogy októberben, az őszi, 22. Képregény Börzére időzítve folytatódik a az Új Bosszú Angyalai, Pókember, a Fantasztikus Négyes és a Fél Marvel Univerzum szereplőit felvonultató Polgárháború c. megaopusz.

A tavasszal tervezett DC füzetek sajnos nem jöttek össze a Kingpinnek, de nem lesz okunk panaszra, mert jön helyette a Gotham City: Ragadozók (Birds of Prey) első hazai gyűjteménye, mely várhatóan a Birds of Prey: Of Like Minds című 2004-es történetet fogja tartalmazni (Birds of Prey #56–61). Szerzői Gail Simone és Ed Benes. Részletek az alábbi reklámra klikkelve:


Vad Virágok

A Vad Virágok Könyvműhelytől októberre várható a tavalyról átcsúszott Kázmér és Huba képeskönyve lusta vasárnapokra különszám, és az idei egyetlen Usagi Yojimbo, szám szerint a tizedik (Élet és Halál között).
Novemberben pedig a Kázmér és Huba Gyűjtemény #10 kerülhet fel a polcokra az első kilenc mellé…


Pesti Könyv

A Lucky Luke #14 megjelenése óta nem titok, hogy a 15. szám Az apacsok szorosa lesz, hiszen az utolsó oldalon már a borítója is szerepelt:


kepregeny.hu (Képregény Nagyker)

A kiadó vezetőjével, Takács Eleonórával készített interjúnkból már tudhatjuk, hogy a kepregeny.hu folytatja tavasszal megkezdett zombihadjáratát: az Élőhalottak (The Walking Dead) sorozat következő kötete szeptemberre várható, a harmadik karácsonyra!


Fumax

A Fumax profilt bővített, így nyárra egy vaskosabb olvasnivalót ajánl nekünk: az Assasin’s Creed játéksorozatra épülő, Reneszánsz című regénye a jövő héten jelenik meg!

“BOSSZÚT ÁLLOK MINDAZOKON, KIK ELÁRULTÁK CSALÁDOMAT. NEVEM: EZIO AUDITORE DA FIRENZE. ORGYILKOS VAGYOK…”
Egy bosszúra szomjas fiatalember eposzi méretű küldetésre indul, miután Itália uralkodó dinasztiái elárulták őt. Ám ahhoz, hogy visszaállítsa családja becsületét, és véget vessen hazája romlásnak, ki kell tanulnia az orgyilkosok mesterségét.
Miközben a szabadságért és igazságért harcol, Ezio útját olyan kiváló elmék segítik, mint Leonardo da Vinci és Niccoló Machiavelli, akik – mint koruk legbölcsebb gondolkodói – beavatják a túlélés fortélyaiba.
Társai előtt Ezio fogja megtestesíteni az erőt, mely elsöpri a régit, és újat hoz a helyébe. Ellenségei számára pedig fenyegető jelképpé válik, kinek rendeltetése, hogy eltiporja a zsarnokságot, mely Itália népét sanyargatja.
Kezdődjék a hatalom, az összeesküvés és a bosszú örök színjátékának reneszánsz krónikája…
…HISZEN AZ IGAZSÁGOT VÉRREL ÍRJÁK.


További várható megjelenések…

…de jelenleg bővebb információ miatt csak egy felsorolásra futja belőlük:

  • Egmont: Asterix #5 – #6 (szeptember), Lenore #2 (október), Tintin #12 – 13.
  • Fandom: Fandom #2 (október – 22. Képregény Börze)
  • MKSZ/MKA: Pinkhell #8
  • Nero Blanco Comix: Papírmozi #5

Házi/Mozi

Végezetül a “szokásos” lista, hogy milyen képregény-közeli (!) filmekre van esélyünk beülni még idén a mozikba vagy megnézni korongon: