Menjek vagy maradjak? – Stranger Things: A túloldalon

A Stranger Things tévésorozat első évada holografikus jelenség. Az alap a nyolcvanas években a valóságban létrehozott tárgyi környezet, ezzel együtt a „korszak élő szívverése”, az illuzórikus korszellem. Az illúzió illúziója a filmsorozat, a referenciavonal, mely sokunk meglepetésére megismételhetetlennek tűnő módon egy az egyben leképzi az alapvonal mintázatát. Ráadásul sokkal fényesebb. 80-as évekebb a 80-as éveknél.

A főcím-logót akármikor láttam azóta pólómintának, mindig felidézte a sorozat hangulatát, szinte azonnal ragyogni kezdtek a betűk. A zenéket meghallva előbb elbizonytalanodok, valamelyik korabeli producer munkája-e, utána kapcsolok, hogy ez a Stranger Things.

A szereplő gyerekek-kamaszok felnőtteket megszégyenítő színészi játéka nélkül talán kötőanyag híján maradt volna az egész, hiába a perfekt fényképezés és vágás. A leggyengébb pontok tán épp a felnőttek, akik kamaszként, fiatalként átélték a korszakot. Az ismeretlenségből hirtelen előbukkanó Duffer-ikrek munkájával kapcsolatban azt szokták mondani, hogy mintha Steven Spielberg rendezett volna egy király Stephen King-könyvet, és ők is ezt mondják a sorozat alaptónusáról.

A gyerekek ebben a sorozatban hiába naivak, azért intelligensek, felnőttesek, nem a Kincsvadászok néha idétlen tagjai, inkább Kinges okostojások, sokkal többet értenek az őket körülvevő világból, mint az idősebb nemzedék tagjai. Csak azt nem értik meg, amit az írók nem akarnak, egyébként kis tapasztalt öregemberek.

Ilyen a sorozat egyik legcukibb pofája, Will Byers is, a Szukits kiadónál most megjelent Stranger Things A túloldalon című képregénykötet főszereplője.

Hogy minek ez a sok kiegészítő a sorozathoz? Kell-e új évad, képregény, esetleg animáció, spin-off, karkötő, bábusor, plüssdemogorgon?

A túloldalonban végigkövethetjük a sorozat első évadának láthatatlan történéseit, illetve azok egy részét, Will bujkálását és megmenekülését a világ sötét oldaláról. Will valahol egy kis Yoda, szerepjátékos avatarja egy nagyhatalmú Gandalf-szerű mágus. Mélyen bölcs, igazság- és egyensúlykereső, amerikai ([a kitalált] Hawkins, Indiana) alsó középosztálybeli szociális problémái miatt zárkózott korakamasz.

Kétféle olvasóhoz szólhat a kötet. A kiadónál nyilván azokra alapoznak, akik látták a sorozatot, de lehetnek olyanok, akik nem látták, de a képregény elolvasása után megnézik.

Az első halmaz számára olyan lehet az olvasmány, mintha a képernyőről kimaradt részeket (és néhány látható részt) adaptálták volna. Will szinte másodpercről másodpercre látható ott, ahol a képernyőn nem láttuk. Az író, Jody Houser feladata pontosan ez lehetett, semmiben nem eltérni az eredeti alapanyagtól, csak a narrációval és a képekkel felépíteni azt, amit a filmen filmnek láttunk volna, de az eredeti koncepció szerint nem mutattak.

Az ismeretlen mindig izgalmas. Itt megkettőzve az. Hiába tudjuk, hogy Will végül – bár megfertőzve a sötétség által – kijut “Hellyel lefelé”-ből (Tótágasból), végigizguljuk a kalandját, illetve a fordított világban játszódó részekben épp az az izgalmas, hogy arra emlékeztetnek, mi zajlik épp a másik oldalon. Felidézik a sorozat azon részeit is, amelyek a való világban játszódnak.

Az egyes szám harmadik személyű mindentudó narrátor érdekes megoldás, eleinte passzol a történetmesélés stílusához, de a kötet vége felé haladva már csak furává és feleslegessé válik, csak leírja, mi történik Willel a képen, magát a cselekvéssort narrálja. Will ezt gondolja, Will azt csinálja, és mindig leírja, hogy Will, akit minden képen látunk. Ezt egy „eredeti” képregényben csak képekkel oldotta volna meg a szerző, itt viszont azt a megoldást választotta az író, hogy megmagyarázza nekünk, mi miért történik. Sajnos azt is, hogy kivel, pedig azt magunktól is látjuk.

A belső monológok, Will menekülése, a szerepjátékos-felfogás beépítése már érdekesebbek, kevésbé direktek.

Stefano Martino, Keith Champagne és Lauren Affe rajzoló, kihúzó és színező munkája szép, illik a képregényhez, azonban a 80-as évekhez vajmi kevés köze van, pedig ha már, akkor legyen a képregény is a 80-asakat felidéző. Rajzolja Romita, húzza ki Janson ésatöbbi…

A keménytáblás kiadás, beírás, fordítás jó minőségű, a kötetben közölt illusztrációk közül Aleksi Briclot és Kyle Lambert* munkái közelebb állnak hangulatban sorozathoz, mint maga a rajzolt világ.

Arra jó, hogy felidézze a Stranger Things világát, hogy bepillantást engedjen a kulisszák mögé, de ez csak egy közepesnél kicsit jobb képregény, míg a sorozat első évadánál kevés jobb dolog történt a 80-as éveket megélt kamaszok számára. Kaptak egy adamantium emlékművet.

Lénárd László

Stranger Things: A túloldalon
Szerzők: Jody Houser, Stefano Martino, Keith Champagne, Lauren Affe
Kiadó: Szukits
Megjelenés: 2019. július

Ajánlott hallgatnivaló:

Facebook Hozzászólások