Melyik volt a legszuperebb film a nyáron?

9. Tűzgyűrű (Pacific Rim)

A Tűzgyűrű pont abban jobb A magányos lovas-nál, hogy teljesíti a hollywoodi minimumot: pokolian látványos, grandiózus és változatos képekben mutatja hosszan, amint óriásrobotok és gigantikus űrlények csépelik egymást hol térdig a tengerben, hol egy szétvert nagyvárosban, hol az óceán fenekén. A korábban ennél azért nagyobb feladatokat is teljesítő Guillermo del Toro hozzáértően használja a zsáner szabályait, rendben van a történet dramaturgiája, a filmnek van lendülete és feszessége, nem hosszabb az elviselhetőnél, sőt, van benne könnyesen érzékeny apa-fiú és apa-lánya kapcsolat, szerelmi szál és hazafiasság is.

Viszont nincs benne semmi más – vagy ami van, bár ne lenne. A verekedéseken túli jelenetek közhelyesek és roppant giccsesek, a párbeszédek kínosak, és ha az ember kicsit belegondol a sztori logikájába, hamar be kell látnia, hogy az egész úgy marhaság, ahogy van, az elsőtől az utolsó ötletig. A készítők számára csakis az volt a fontos, hogy az egymás csépelését mutató jelenetek minél bombasztikusabbak legyenek, és ennek vetettek alá mindent: egy olyan sincs a történet alapjaival kapcsolatban felmerülő több tucat kínzó kérdés közül, amire megnyugtató választ lehetne adni. Ez nem csak azért kínos, mert a film belső „logikájából” következően minden ugyanúgy elférne itt, ahogyan a szöges ellentéte is, hanem, mert így még a lényeg sem derül ki: hogy kik ezek az űrlények, és mit akarnak. Ilyen látványosan talán még egy film sem röhögött a néző képébe; akkor már tisztességesebb lett volna a kilencvenes évek verekedős számítógépes játékainak mintájára egyszerűen csak bemutatni tíz harcjelenetet, minden átvezetés nélkül.

Magyarországi nézőszám: 93 983

Bár műfajukban, tematikájukban és célközönségükben kétségtelenül a Transformers-filmek állnak legközelebb a Tűzgyűrű-höz, mégsem lenne igazságos ugyanazzal a mércével mérni őket, hiszen a Transformers-robotok rengeteg emberben kellemes gyerekkori emlékeket ébresztenek, ráadásul Michael Bay és Shia LaBeouf neve sokkal szélesebb réteget vonz, mint Guillermo del Toróé és Charlie Hunnamé. (Egyébként a Transformers 3 itthon majdnem annyi nézőt szerzett a nyitóhétvégéjén, mint a Tűzgyűrű összesen.) Del Torónak ezzel az eredeti sztorival nyilvánvalóan sokkal nehezebb dolga volt, így szép eredménynek nevezhető, hogy megközelítette a 100 ezres nézőszámot.

8. Farkas (The Wolverine)

Sokat elmond a filmről, hogy a legjobb pillanata egy remekül eltalált poén a bevezetésben. Aki sokáig szöszmötölt a popcornnal meg a kólával, talán le is maradt róla. A Farkas (Hugh Jackman), vállán a világ minden súlyával sétál az erdőben, és a karmaival megjelöli a fákat. Feltűnik tőle pár méterre egy hatalmas grizzly medve, és egy bokorra vizel. A két csúcsragadozó felosztotta egymás közt a vadont! Egy ideig még ígéretesen folytatódik a film: szépen, ügyesen felvezetik a nyugati ember számára nehezen kiismerhető Japánt, kapunk pár kellően rejtélyes szereplőt, és egy titkok hálójába gabalyodó dúsgazdag családot. Mintha csak egy letehetetlen krimi első pár fejezete elevenedne meg előttünk. De a temetés után minden elromlik.

A nagy leleplezések mind ásításra ingerlőek, vagy egyenesen nevetségesek, a végső mentsvárra, az ugrálós akciószekvenciákra pedig mindig túl sokat kell várni, mert Famke Janssen újból és újból megjelenik érzelmesnek beállított, valójában totál felesleges álomjelenetekben. James Mangold utolsó igazán jó filmje A nyughatatlan volt, itt lenne az idő, hogy visszatérjen a gyökereihez (Heavy, Észvesztő). A Farkas azért előzött meg pár filmet a toplistán, mert a kellemes felütés következtében kíváncsiak lettünk a képregényre. Abban biztos, hogy izgalmasabban folytatódik a történet.

Magyarországi nézőszám: 108 417

A kritika és a közönség nagyobb része egyetért abban, hogy az idei Farkas jobban sikerült a 2009-es X-Men kezdetek: Farkas-nál, anyagi szempontból viszont világszerte nagyjából döntetlen az eredmény. Az érdeklődés nálunk is egyforma volt a két film iránt: az X-Men kezdetek: Farkas-t összesen 110 436-an nézték meg az országban, azaz mindössze kétezer fős különbség van a nézőszámukban. Hugh Jackmant kedvelik a magyarok (a Vasököl is tisztességes számokat produkált), a Farkas a legnépszerűbb figura az X-Men-mutánsok közt, úgyhogy ezzel a filmmel nálunk nagyon nem lehetett mellényúlni.

7. Halálos iramban 6 (Furious 6)

A Halálos iramban 6 tagadhatatlanul nyári szuperprodukció, mégis nehéz összemérni a többivel. A féltucatnyi részt számláló sorozat ugyanis egy külön mikrokozmoszban létezik, lepattannak róla a kritikák, és csak az számít, hogy az egyre terebélyesedő rajongótábor igényeit kielégítsék. Itt aztán nincs meglepetés, és pontosan azt kapjuk, ami meg lett ígérve. Csikorognak a kerekek, a fizika törvényei szertefoszlanak, úgy repülnek a kocsik, és néha a szereplők, mintha szárnyaik nőttek volna. A szünetekben pedig lehet stírölni a csajokat, és figyelni Vin Dieselt és Dwayne Johnsont, hogy éppen melyikük néz szúrósabban.

Bár ennél többet nem ad a film, egész jól el lehet szórakozni rajta, mégpedig azért, mert nem veszi magát teljesen komolyan. Papol ugyan a család szentségéről, de a végén azért kikacsint, és megnyugtat, hogy attól szép az élet, ha van hozzá egy vagány verdánk. Csak az az utolsó, végtelenségig húzott akciójelenet nem kellett volna a világ leghosszabb felszállópályáján.

Magyarországi nézőszám: 166 293

A Halálos iramban-széria egy egészen egyedi sikertörténet, amit sikeres folytatásokat bemutató cikkünkben már részletesen taglaltunk. A harmadik részt leszámítva filmről filmre egyre sikeresebb a sorozat, és mint a fenti szám mutatja, nálunk is jelentős tábort tudhat magáénak. A nézettség Magyarországon annyiban alakult kicsit eltérően, hogy már a második film kiugróan magas látogatottságot ért el (167 120 néző). Utána viszont más országokhoz hasonlóan nagy visszaesés következett (a harmadik részt 99 965-en látták), és onnan jött vissza fokozatosan a sorozat (4. rész: 101 736 néző, 5. rész: 143 052 néző).

Oldalak: 1 2 3 4 5