Marvel filmek: Vasember 3

A Vasember 3 nem rossz kikapcsolódás, de nincs még egyetlen olyan szuperhősös film, aminél az jut eszembe, milyen lehetett volna. Pedig lássuk be, hogy ez a zsáner rengeteg borzalmas folytatást termelt ki, és ez kiváltképpen igaz a harmadik részekre. Mégis, se a harmadik Pókembernél, se az X-men: Az ellenállás végénél nem éreztem ennyire azt, hogy mennyi kihagyott ziccert kaptunk.

Pedig a Vasember 3 önmagában nem rossz alkotás, Robert Downey Jr. karizmája simán elvisz bármilyen filmet, és emellett még rendelkezik jó néhány erénnyel. De hamár említettem az X-men: Az ellenállás végét, ott úgy éreztem, hogy egy negyedik rész telepszik rá a harmadikra. Itt viszont azt, hogy a harmadik rész helyett rögtön egy negyediket kaptunk, és a trilógiazáró darab az valahogy, valahol elveszett.

A gond ott van, hogy Jon Favreau már az első részben lefektetett egy irányt, felépített egy világot, kijelölt egy utat szereplőinek. Csak persze, ahogy lenni szokott, a harmadik részre alkotói nézeteltérések miatt nem tért vissza a rendezői székbe. Helyét a Halálos fegyvert és Az utolsó cserkészt íróként jegyző Shane Black foglalta el, aki az előtt egyetlen filmet (Durr, durr és csók) rendezett. Sok tekintetben a Vasember 3 az utóbbi szuperhősös változatára emlékeztet, és nem csak azért, mert Downey játssza a főszerepet. Minden esetre nem kicsit tartom szimbolikusnak, hogy Favreau karaktere a film nagyját kómában tölti.

Az a baj, hogy a Vasember 3 úgy próbál záró darab lenni, hogy közben figyelmen kívül hagyja az előzményekben felvezetett szálakat, és inkább támaszkodik a Bosszúállókra, már amikor nem a maga útját járja. Tony Stark így a Chitauri inváziót követően komoly tüzérségi sokkban szenved, amit úgy próbál kezelni, hogy a munkájába temetkezik, és újabbnál újabb páncélokat épít, amiket immár a testébe épített szerkezettel irányít. Sajnos azonban megjelenik a színen a titokzatos Mandarin, aki hadat üzent az egész Egyesült Államoknak.

Ez a kiindulópont, lássuk azonban magát a történetet, spoilerekkel együtt: kiderül, hogy a pusztítás mögött Aldrich Killian áll, egy tudós, akit Tony egy alkalommal vérig sértett. Killian szabadalmaztatott egy embert tökéletesebbé tévő szert, az Extremist, de mivel annak mellékhatásaként az alanyok felrobbannak, ezért felbérelt egy színészt, Trevor Slattery-t, hogy magát a terrorista Mandarinnak kiadva felelősséget vállaljon a robbanásokért. Killian célja az, hogy üzletemberként kezében tartsa a terror ellen vívott háborút, nem mellesleg elpusztítsa Tony-t is.

Killian azonban sajnos jóval gyengébb gonosz Obadaiah Stane-nél vagy Ivan Vankónál. Obadaiah Tony barátja volt, aki végül elárulta őt, mert úgy érezte, hogy csak így törhet ki az árnyékából. Obadaiah motivációi között az is szerepelt, hogy kettejük közül ő volt a felelős – igaz, emellett könyörtelen – üzletember, szemben Tonyval, aki ideje nagyrészét csajozással, ivással és a pincéjében való bütyköléssel töltötte. Az ő szemszögéből nézve Tony kolonc, még ha egy zseni kolonc is. Ivan Vanko gyűlölete szintén érthető, elvégre az ő apját, Antont, Tony apja, Howard toloncolta vissza a Szovjetunióba. Lássuk be, ez egy olyan cselekedet volt, ami tényleg meghatározza egy ember életét.

Ezzel szemben mit vétett Tony Killiannel szemben? Egyszerűen lerázta őt. Lehetett ordas bunkó, de a film mindent megtesz, hogy a fiatal Killiant egy idegesítő, nulla szociális érzékkel rendelkező kockának mutassa be, aki ráakaszkodik bálványára – persze, az is kérdéses, hogy tényleg bálványozta-e, és nem csak a lehetőséget látta a milliomos Tonyban. Ennek ellenére megértem, hogy rosszul esett neki, de lássuk be, mindnyájunkat ráztak le nem egyszer, és lehettek bármilyen tahók velünk, nem tehettünk mást, mint megráztuk magunkat és tovább léptünk.

Nem csak az a baj, hogy ezt a motivációt nem lehet komolyan venni. Az a baj, hogy az első Vasember film érettebbé tett egy olyan műfajt, ami korábban elsősorban tinédzsereket célzott meg. Ezzel szemben Killian viselkedése pont egy kamaszt juttatja eszünkbe, aki először ütközik falakba, és elhatározza, hogy ő aztán megmutatja. Igen, a képregények világában találkozhatunk pitiáner gonoszokkal, egyes verzió szerint Luthor is azért rágott be Supermanre, mert miatta vesztette el a haját, ahogy Dr. Doom is kicsinyes okokból haragszik a Fantasztikus Négyesre. Ennek következtében lehet Killian motivációját képregényesnek nevezni, de ezen a fajta képregényességen az első Vasember már tovább lépett.

Emellett Killian a semmiből jött, és korábban semmi sem utalt a létezésére, a film azonban megteszi a Tíz Gyűrű mögött álló lángelmének, egyben Tony legnagyobb nemezisének, a Mandarinnak. Lehet, hogy régimódi vagyok, de neki olyannak kellene lennie, mint ami Vader volt Luke-nak, ami Szauron volt Frodónak, ami Magneto volt az egész X-mennek. Neki kellene a legerőteljesebb ellenfélnek lennie, aki végig jelen van a történetben. Itt jegyezném meg, hogy igen, láttam az All hail the kinget. Jópofa volt. De azért egy DVD-n megjelent extra mégsem ugyanaz a kategória, mint egy moziban vetített film.

A gond az, hogy Killiannél még az első két film másodlagos gonoszai, a közel-keleti hadúr Raza és a felvállaltan karikatúra Justin Hammer is eltaláltabbak, mivel megvan a helyük a narratívában. Vele szemben Trevor Slattery egy telitalálat karakter, akit igazából a fordulat nélkül is ki lehetett volna játszani. Slattery ugyanis a hollywoodi kliséket alakító kiégett színész, és mint ilyennek, helye van a Vasember kánonban, ugyanis az ő alakját lehetne szembesíteni a Raza-féle hadurakkal, akik, lássuk be, tényleg léteznek a valóságban.

Mindkét előző film egy külhoni és egy hazai ellenséget vonultatott fel Tony ellen. Bevallom, ezt egy kicsit őszintébbnek éreztem és gördülékenyebbnek a narratíva szempontjából. Obadaiah és Raza kölcsönösen kihasználta egymást. Igaz, hogy végül Obadaiah kerekedett felül, de Raza egy veszélyes ember, akinek kezéhez számtalan ártatlan vére tapad. Ezzel szemben Killian az ő kreációját Kadhafival emlegeti egy lapon, olyan kontextusban, mintha mindkettő csak porhintés lenne. Értem én Shane Black szándékát, a propagandagépezet képes egy csomó valótlan dolgot koholni, de talán nem ártott volna ezt a szálat egy kicsit átgondoltabban, árnyaltabban kezelni, mert így inkább hatásvadász, mint intelligens.

Hamár itt tartunk, a harmadik Vasember amerikaibb az előző filmeknél. A prológust leszámítva Tony el sem hagyja az Egyesült Államokat, ellenben van alkalma megmenteni az elnököt, mert az ugyebár nagyon hazafias. De Tony az első filmben kimondottan a háborús övezetekben élő kisemberek védelmére esküdött fel. Természetesen ebbe a célba is bele lehet kötni, sőt, ezt kellett volna körbe járni, ugyanis az első két film egy magányos farkas Tonyt mutatott be, márpedig ez egy olyan feladat, amire egyedül nem képes.

És itt jön be egy szál, amit az előző két film felépített, a harmadik film viszont teljesen hanyagol: az, hogy mennyire van joga Tonynak megtartani a technológiát. A képregényekben nem egy páncélviselő létezik, James Rhodes-on kívül többek között Pepper Potts és Happy, Tony testőre. Tony karakterfejlődése pont arról szól, hogy mennyire lesz képes megbízni másokban ahhoz, hogy rájuk bízza ezt a technológiát. Nem felrobbantania kellett volna a páncélokat, hanem átadni a közjavára. Nem egy hadseregnek, hanem kutatóknak, tudósoknak, mentőszervezeteknek. Mert mennyivel jobban hangzik annál, hogy „Bár nincs páncélom, akkor is én vagyok Vasember”, az, hogy „Bár másnak is van páncélja, akkor is én vagyok Vasember”?

Nem vagyok teljesen kibékülve az Extremisszel sem, mert a történet hagyja a levegőben lebegni. Azt tudjuk, hogy egy olyan eljárás, ami képes visszanöveszteni az ember végtagjait, amely során hatalmas hő szabadul fel. A gond ezzel az, hogy Vasembert eddig képregényes szempontból pontosan definiált technológia határozta meg, ami, páncél ide vagy oda, lassan elhúz Tony mellett. Erre jó alkalmat adtak volna Mandarin gyűrűi, amik lehettek volna high tech fegyverek. Ezt az utat mindenképpen be kellett volna járnia Tonynak, mielőtt egy teljesen más koncepcióval ütköztetik.

A koncepció megítélésén pedig az sem segít, hogy a legtöbb Extremisszel kezelt ember képessége fitogtatása közben olyan arcot vág, mintha be lenne állva. Holott egyébként az tetszik, hogy a való életben is mellőzött veteránokat a film megértően kezeli.

Mint mondtam, a filmnek azért nem kevés erénye is van, az első a már említett Robert Downey Jr. Rajta kívül jó pont Ty Simpkins karaktere, aki egy olyan képregény klisét képvisel – hőshöz csapódó kölyök –, amit a legtöbb filmkészítő igyekszik kerülni (ld. például Batmant). Simpkins azonban tehetséggel és őszinte lelkesedéssel alakítja a karaktert. Ben Kingsley ugyanilyen élvezettel lubickol a tahó színész szerepében, aki igazából nem a fordulat miatt válik emlékezetessé, hanem attól függetlenül működik.

A korrektség végett, önmagában egy kerek alkotásról beszélünk, ami önállóan jobban működik, mint rengeteg korábbi képregényfilm. Ha egy negyedik rész lenne, amit azután kapunk, hogy Tony megkezdett történetét tisztességesen lezárták, jóval megbocsátóbb is lennék. Mert annak nem lenne rossz, sőt, soha rosszabb negyedik részt ne kapjunk képregényfilmek terén.

De az első rész nagyon magasra helyezte a mércét, és elindított egy történetfonalat, amit illett volna lezárni. Emellett a Marvel filmek zöme rekonstrukció, azaz sikeresen modernizálták a történeteket, míg a Vasember 3 dekonstrukció, azaz sokszor rámutat olyan elemekre, amik már nem működnek, és vállon veregeti magát érte. Kicsit olyan, mintha Shane Black némileg visszafogottabban a Durr, durr és csókban használt, a klisékkel és toposzokkal látványosan eljátszó, sötét humorú receptet akarta volna alkalmazni. Ám az itt kevésbé működik. Mert tetszik például, hogy két női karakternek akad más témája is a férfiakon kívül, de emellett itt látjuk a legfeleslegesebb fan service-t sikoltozva menekülő pingpongozó bikinis lányokkal. Mert tetszik, hogy Pepper menti meg Tonyt Killiantől, de a következő jelenetben már ki is gyógyítja a neki erőt adó Extremisből. Mert sok ötlet tetszik a filmben, de ahelyett, hogy Black belesimítaná, reflektorral világít rájuk, és így még kevésbé illeszkednek.

A Vasember 3 nem rossz önálló film. De ennek le kellett volna zárnia egy trilógiát, ez pedig nem sikerült.

Stan Lee cameó: A vén kujon egy szépségversenyen csorgatja a nyálát.