Marvel filmek: előzmények

Tekintve, hogy manapság elárasztanak minket a képregény-adaptációk, egy cikksorozatba kezdek, amiben sorra veszem az első Pengétől számítva az összes mozikban vetített Marvel-filmet – a jót, a rosszat és a csúfot egyaránt. Cikksorozatom célja bemutatni, hogy egy adaptáció miért működött vagy nem működött filmként, illetve miért állta meg a helyét vagy sem adaptációként. Mielőtt azonban belevágnék, beszélnem kell az új reneszánszt megelőző korról.

Sokan a szuperhősfilmek új reneszánszát az első X-men filmtől számítják, amit az ezredfordulón vetítettek a mozikban. Azóta úgy tűnik, ki sem látszunk a képregény-adaptációkból, minden évre jut három-négy belőlük. Az egyik legjobban várt látványfilm idén a Bosszúállók: Ultron kora, amiben a SHIELD által összetoborzott szupergárda egy gyilkos robottal kerül szembe, amit nyáron követ a Hangya és a Fantasztikus Négyes legújabb rebootja. A további terveket elnézve pedig úgy tűnik, a jövőben is úgy ellátnak minket ezen a fronton, hogy a fülünkön fognak kijönni a szuperképességek.

Nem mindig volt ez így. Az ezredforduló előtt úgy tűnt, hogy csak Supermannek és Batmannek megy a szekere, illetve azoknak a karaktereknek, akiket jobban el lehetett különíteni a maszkos igazságtevők világától. Róluk cikkem második felében mesélek, most kezdem a két nagyágyúval.

Igazából az, hogy a Warner Bros stúdió kísérletezni mert a két igazságosztóval, cseppet sem meglepő, tekintve, hogy a két legikonikusabb, legkorábbi szuperhősről van szó. Superman 1938 júniusában robbant a köztudatba, őt pedig 1939 májusában követte Batman – ezzel szemben Pókember majd két és fél évtizeddel később, 1962 augusztusában debütált. Superman addigra már régen szerepelt mozivásznon – 1951-ben találkozott a vakondemberekkel –, Batman pedig 1966-ban követte Adam West alakításában.

superman-batman-alex-ross

Superman és Batman tehát bejáratott márkanevek voltak, amikre lehetett filmet építeni, így hát a Warner épített is rájuk – ezzel még a DC nagy triászának utolsó tagja, Wonder Woman sem vetekedhetett, aki ugyan két társát 1941 decemberében követte a képregények világában, kalandjait eddig mozivásznon nem, csak tévéképernyőn láthattuk.
Az első új – sőt, a nagyközönség számára csupán az első, a vakondembereket addigra elfeledték – Superman filmet 1978-ban vetítették a mozik, és mind a mai napig mérföldkőnek számít a szuperhős-adaptációk világában. Nem csoda, a rendezői székben Richard Donner ült (Halálos fegyver széria, Sólyomasszony, Ómen), aki Superman nagy rajongójaként közel akarta hozni a karaktert a mozinézők számára. Mottója az életszerűség lett, a film jelmondata pedig az: „el fogod hinni, hogy ez az ember képes repülni”.

Ez az első szuperhősfilm, mely időt nem sajnálva meséli el a főszereplő eredetét, a Kripton pusztulásától kezdve a kansasi gyerekkor után a korai évekig. A szemünk előtt fogadják örökbe Kal-Elt Clarkként Kenték, hogy később felnőttként magára öltse a jelmezt az igazságért és igazságosságért folytatott küzdelemben. Az újonc Christopher Reeve és a tapasztaltabb Margot Kidder mellett olyan nagy nevek szerepeltek, mint Marlon Brando – minden idők egyik legdrágább cameójaként, Jor Elként – illetve Gene Hackman, aki a film főellenségét, Lex Luthort alakította.

Superman-1978

Meg kell jegyezni, hogy bár a film jóval komolyabb volt a korábbi adaptációknál, Hackman Luthorja ennek ellenére comic relief jellegű ügyefogyott segítőtársaival, akiket Ned Beatty és Valerie Perrine alakít. Annak ellenére azonban, hogy ma már itt-ott megmosolyogjuk, az első Superman továbbra is megállja a helyét filmként, és érdekesség, hogy a forgatókönyvben Mario Puzo keze is benne volt.

Oldalak: 1 2 3 4