Marvel filmek: Amerika Kapitány: Az első Bosszúálló

Amerika Kapitány

Nem hiszem, hogy lenne a nem-amerikaiak szemében népszerűtlenebb szuperhős Amerika Kapitánynál. A karakter valahol a megtestesült sovinizmus, aki Amerika felsőbbrendűségét hivatott képviselni mindenekelőtt, és akinél ironikus, hogy úgy ver nácikat, hogy közben száz százalék megfelel az árja ideálnak. Nem véletlen, mivel a figurát már eleve propaganda-karakternek szánták, hogy lelkesítse a háborúban harcoló katonákat, hogy kenjék el Adolf száját, de lehetőleg nagyon gyorsan. Na már most tisztában vagyok vele, hogy – különösen az utóbbi évekből – akadnak történetek, amik szembemennek vagy szembesítik a karaktert ezen fonákságával, és írótól függően azért bőven olvashattunk már szimpatikus Steve Rogersről is. De ellenpéldát is könnyen lehet hozni, így amikor egy nagy közös történetben helyre rakja Magnetót, akkor teljesen joggal szedi le róla Logan a keresztvizet.

Más szóval nem egyszerű olyan filmet készíteni erről a karakterről, kiváltképpen olyat, ami egy külföldi tetszését is elnyeri. Joe Johnstonnak (Rocketeer, Októberi égbolt) azonban sikerült, mivel képes volt úgy rávilágítani Amerika Kapitány propaganda mivoltára, hogy közben ettől a naiv, esetlen Steve Rogerst sikerült elhatárolnia. Rogers ugyanis jósrác, aki bár vasággyal együtt nyom negyven kilót, mégis tűrhetetlennek tartja, hogy otthon lebzseljen, miközben honfitársai a tengerentúl ontják vérüket. Nem azért érez így, mert hogy gyűlölné a nácikat, csupán nem szereti, ha egy embertársa visszaél az erejével. Ettől függetlenül persze próbál jelentkezni a hadseregbe, ahonnan rendre elutasítják, mert Steve-től egy közepes erővel rendelkező óvodás is képes lenne elvenni az uzsonnáját.

Amerika Kapitány Johann Schmidt

Ekkor figyel fel rá Abraham Erskine professzor, akit a kormány szuperkatonák létrehozásával bízott meg. Valahol Erskine is idealista, és szentül hiszi, hogy a szere csak felnagyítja az emberi tulajdonságokat, így belső, és nem külső jellemvonások alapján választja ki jelöltjét. Ugyanis egyszer már megégette magát egy megszállott német katonai tudóssal, bizonyos Johann Schmidttel.

Johnston értő kezekkel nyúl az alapanyaghoz: egyrészt elveszi a karakter összes szerencsétlen konnotációját, másrészt abban a közegben hagyja hősét kibontakozni, amiben megszületett. Ennek köszönhetően ízig-vérig második világháborús ponyvafilmet kapunk, az azokra jellemző esztétikával, a negyvenes évek Brooklynjától kezdve Schmidt csupaszárnyáig. A közeg olyan szinten telitalálat, hogy az ezen a szinten (is) jól teljesítő X-men: Az elsőket erőlködés nélkül lemossa a pályáról a kosztümökkel, helyszínekkel, fegyverekkel, soha nem volt ponyvatechnológiával.

Abraham Erskine

És hogyan is gondoskodik Johnston arról, hogy a film után senkiben ne maradjon kellemetlen szájíz? Egyrészt Erskine szembesíti hősünket arról, hogy igen, a legelső ország, amit a nácik megszálltak, Németország volt, és hogy a németek az első világháború veresége után nagyon is fogékonyakká váltak Hitler szónoklataira. Másrészt a másik oldalról Schmidt, a nácik főfegyvernöke leplezetlen megvetéssel viszonyul a Führerhez, akit túlságosan is kisstílűnek, ostobának és képmutatónak tart. Az első általunk látott tettével viszont pont egy norvég városkát mészárol le egy ereklyéért, egy olyan kultúra képviselőit, akiknek mítoszaiból a nácik nem keveset emeltek át saját innen-onnan összelopott ideológiájukhoz.

Peggy Carter

A jó oldalon pedig a Kapitány nem egymaga harcol, ellenkezőleg, társai nélkül elbukna, akiket egyenlő félként kezel a film. A legfontosabb közülük Peggy Carter, aki egy meglehetősen hímsovén közegben érvényesül nőként, és a maga kicsit hűvös, kicsit távolságtartó módján kedveli Steve-et és hisz benne. Ő az, aki bátorítja hősünket, hogy igen is vegye ki a részét a háborúból, ne csak propagandafiguraként, de katonaként, és így valódi példaképként is. A kölcsönös tisztelet csak később, lassabban válik szerelemmé, de a film ezt akkor is visszafogottan, realistán kezeli – ahol azért beleférnek a temperamentumos megjegyzések.

Tommy Lee Jones

Vele szemben Philips Ezredes le se tagadhatná, hogy Tommy Lee Jones játssza. Philips nem kimondottan hisz Steve-ben, és ebből nem is csinál titkot a maga maróan szarkasztikus stílusában. Ennek ellenére Philips gyakorlatias nézőpontja nagyon is érthető, és nem egy rosszindulatú vagy begyöpösödött emberről beszélünk, hanem valakiről, aki a legjobbat akarja a saját országának, és aki ezért, ha kell, a színfalak mögött, ha kell, a fronton küzd az emberei oldalán. Bár Philips látszólag senki érzéseire nincs tekintettel, az nagyon is emberi megnyilvánulás tőle, amikor tapintatosan jelzi a többieknek, hogy hagyják egyedül Carter ügynököt, akinek talán utoljára van alkalma beszélni Rogersszel.

De a film valójában nem egy emberről szól, hanem egy csapatról, illetve arról, hogy hősünk miként találja meg a helyét ebben a csapatban. Fontos szerep jut a szövetségesek fegyverkovácsának, Howard Starknak, Vasember apjának, a Steve-ért mindig kiálló Bucky-nak, vagy éppen Steve újdonsült bajtársainak, akik közé francia, fekete és japán-amerikai egyaránt tartozik.

Howling Commando

Mindenképpen dicséret illeti Chris Evans játékát, aki képes megszerettetni velünk a naiv ifjút, holott cinikus kópék alakítására specializálódott, ahogy dicséret illeti Hayley Atwellt is. Tommy Lee Jones pedig ugyan a kisujjából kirázza a mogorva öregúr karakterét, de ezt a legnagyobb professzionalizmussal teszi. Schmidt valódi ponyvás fenyegetéssé válik Hugo Weaving megformálásában, Toby Jones pedig hiteles a neki dolgozó kis tudósemberként.

Persze, a film inkább tekinthető ponyva-, mint szuperhősfilmnek stílusában, ennek megfelelően a harcokra is inkább a ponyvák és kalandfilmek lendülete jellemző, ahol senki nem emeli fel a szemöldökét hitetlenkedve, amikor egy ütés az ellenfelet méterekkel arrébb röpíti. Ennek ellenére, ha rákényszerítik, tud Steve mocskosan is küzdeni, noha nem leli örömét benne. A ponyvás atmoszférát pedig erősítik Alan Silvestri kiváló, régimódian heroikus traktusai, amihez kiválóan illik a Disney veterán Alan Menken “Star Spangled Man” betétdala, ami egyszerre kacsint ki a nézőre úgy, hogy közben nagyon is őszinte. A végefőcím pedig telitalálat a világháború ikonikus képeivel. Emellett a film több apró pontban is eljátszik a ponyvás klisékkel, sőt, olykor olyan elődökre is utal, mint az Indiana Jones.

Amerika Kapitány Csupaszárny

Az Amerika Kapitány: Az első Bosszúálló egy rekonstrukció. Megnézte, mi működött a képregényben, és azt maximumra tekerve megtartotta, és megnézte azt is, mi nem működött, és erőlködés nélkül kijavította. A film premierje előtt nem is hittem volna, hogy képes vagyok leírni azt a szóösszetételt, hogy “szerethető Amerika Kapitány film”. Pedig igen, le lehet írni.

Stan Lee cameó: az öreg a katonai vezérkar tagjaként fejezi ki csalódottságát hősünk magasságát illetően, miközben egy teljesen más személlyel téveszti össze.

Stan-Lee-Rating-Base-4