A Farkas az egyetlen film, ami mert az X-men: Az ellenállás vége folytatása lenni, a két alkotás között eltelt idő alatt ugyanis két előzményt kaptunk, egy zseniálisat és egy kevésbé zseniálisat. Lássuk be, ez valahol tiszteletre méltó bátorságról tesz tanúbizonyságot, még ha a folytatás mivolta többnyire ki is merül abban, hogy a bűntudattól nomád életmódot folytató Logan olykor lenge hálóingbe öltöztetett Famke Janssenről álmodik. Próbálom sajnálni, de valahogy nem megy annyira, mint szeretném.
Ettől eltekintve a film szinte egy az egyben az első önálló Rozsomák történetet dolgozza fel, amiben az író Chris Claremont és a rajzoló Frank Miller elröpíti hősünket Japánba. Ugyanezt teszi a rendező James Mangold is, igaz, kicsit más indokból. Az apró változtatások ellenére A Farkas az egyik leghűbb szuperhős-adaptáció, erre a legjobb példa a medvés jelenet, amit máshol lelkiismeret-furdalás nélkül kihagytak volna.
Történetünk elején Logan a civilizációtól távol él, az erdőben. Egyetlen társasága egy medve, akivel leginkább jószomszédi viszonyban vannak. Amikor viszont egy mérgezett nyílvesszőtől a medve megőrül, Logan ellátogat a közeli városkába, hogy igazságot tegyen. Itt szedi fel a fiatal Yukio, akit mestere küldött a halhatatlan mutáns felkutatására. Az öreg Yashida életét ugyanis egykor Logan mentette meg Nagaszakiban, amikor az amerikaiak ledobták a bombát a városra. Ráadásul ezt hadifogolyként tette, így hát az öregember szeretne méltó módon elbúcsúzni attól az embertől, akinek életét köszönhette. Ja, és ha már Logan ott van, azt is megkérdezi, nem adná-e át halhatatlanságát, esetleg?
Logan persze azonnal nemet mond, hogy utána rejtélyes módon mégis csak elveszítse különleges adottságát. Az öreg Yashida azonban még azon az éjjel meghal, így Logan egy családi háború kellős közepén találja magát.
Az első Farkas filmmel szemben a második rész minden szempontból visszafogottabb. Összesen három mutánssal találkozunk, ráadásul az egyiket rögtön megfosztják képességétől. Yukio adottsága az, hogy megálmodja mások halálát. Nem igényel különleges effektusokat, ráadásul a mások haláláról álmodó karakterrel azért zsáneren kívül is találkozhatunk. Valami, ami ad némi misztikumot, de igazából meglehetősen hétköznapi, és a hős haláláról álmodni igazából meglehetősen elterjedt toposz. Vele szemben a kígyónyelvű, mérget köpő Vipera leginkább egy Mortal Kombat ellenfélre hajaz, amikor pedig szó szerint átvedlik a harchoz, az a végeredmény fényében inkább csak felesleges körítés.
De egyikük sem emel fel hidakat vagy stadionokat, porlaszt el hadseregeket vagy okoz globális migrént. Igazából a mutánskérdés is meglehetősen visszafogottan kezeli a film, az öreg Yashida például csodálja a különleges képességű embereket, ami miatt fia, Singen viszont ellenszenvet érez irántuk. Sehol egy említés a San Fransiscoi incidensről, olykor azt is elfeledjük, hogy ezt a világot természetfeletti adottsággal rendelkező egyének népesítik be, és nemcsak három személynek jutottak különleges képességek. Ez a visszafogottság sok tekintetben előnyére is válik a filmnek.
A film legérdekesebb vonulata viszont Japánhoz való viszonya. Loganen kívül ugyanis az egyetlen meghatározó európai karakter Vipera, illetve talán az álmokban megjelenő Jean Grey. Ezt leszámítva az összes többi szereplő ázsiai. Én kimondottan üdítőnek tartok egy olyan filmet, ahol kivételesen nem az európaiak vannak túlsúlyban – nem azért, mert felcsaptam volna Japán bajnokának (az egy másik film), egyszerűen néha jó olyan alkotással találkozni, amiben nem a megszokott felállást kapjuk. Valami, ami kicsit a mi helyünket is másképpen láttatja. A színészek közül Rilo Fukushima nem kevés karizmával ruházza fel a látnok Yukiót, és Will Yun Lee továbbra is szerethető.
Ugyanakkor ennek a koncepciónak megvannak a maga döccenői. Az egyik, hogy Logan mintha Japán Disneyland változatára váltott volna jegyet. Mivel a felkelő nap birodalma, ezért egy film során kétszer megjárja Nagaszakit, felül a lövedékvonatra, megszáll egy szerelemhotelban, találkozik jakuzákkal, buddhista papokkal, szamurájokkal, akadályoz meg harakirit, megpróbál pálcikával enni, már tényleg csak az hiányzik, hogy Godzillát gyomrozza meg.
Ráadásul mivel ez egy titkokkal teli történet, hősünk egy sereg kétes alakba fut bele, mint a lányát feláldozó apába, a korrupt miniszterbe, illetve egy kisebb osztagnyi jakuzával, akik katanával a kezükben tanultak meg járni. Az egyetlen feddhetetlen japán férfi a fiatal állatorvos, aki összevarrja Logant. Persze nyilván más lenne a helyzet, ha Logan nyaralni ment volna Japánba, de ez a történet nagyon nem enged teret más karaktereknek, így én nem ebből a filmből vonnék le messzemenő következtetést az ország lakóiról. Annál is inkább, mert kicsit fura, hogy amikor a filmben egy japán karakter érez vonzalmat egy európai nő iránt, akkor prostiként kezeli, Logan ezzel szemben legmélyebb érzelmeiről tesz tanúbizonyságot, amikor megnyílik Marikónak. Másnap ki is oktatja a kurvázó Noburót, hogy nem szép megcsalni a mennyasszonyát. Ő már csak tudja, elvégre előző éjjel feküdt le az említett hölggyel.
Elődjével szemben A Farkas kimondottan lassú film. Nem esik darabokra, de igazából csak szépen, lassan, megfontoltan hömpölyög előre. Míg az első Farkas filmben az akciók és a személyes szálak túl gyorsan váltották egymást, addig itt az utolsó félóra verekedést félóra csendes, lassú malmozás előzi meg, ami így egy kicsit még többnek is tűnik.
A film fénypontját azonban a stáblista kellős közepén kapjuk meg. A Fox ugyanis végre tanult a Marveltől világépítés terén, és nem csak fillereket rak be, ami nem sokat ad a kész filmhez, hanem valamit, ami istenes megelőlegezi a következő részt. Valamit, ami annyibban jobb is a Marvel stáblista utáni jeleneteinél, hogy egy egyszeri laikus nemcsak a fejét vakarja, hanem ő is képben van. Hiszen az egészet már csak az elviszi a hátán, hogy hét év óta megint együtt látjuk Sir Ian McKellen Magnetóját és Sir Patrick Stewart Xavierjét Hugh Jackmannel.