MARVEL: EZ VOLT 2008

AZ ŰR A LEGVÉGSŐ HATÁR…

Mindeddig azt vettük sorra, hogy mi történt 2008-ban a Marvel Univerzum Földjén (még pontosabban, Amerikában, még annál is pontosabban, többnyire New Yorkban). De a 2006-os Annihilationóta, ami úgy mosta le a színről az akkoriban dörgő-zúgó Civil Wart, mintha ott se lett volna, tudjuk, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni az űrrészleget sem. Sőt, az nem egy esetben kreatívabb, összeszedettebb és érdekesebb, mint mindaz, amit az élvonalbéli címekben láthatunk, és ez leginkább két úriembernek, Dan Abnettnek és Andy Lanningnek köszönhető. Az Annihilationből kinőtt Nova az utóbbi évek egyik legjobb sorozata a Marvelnél: pörgős, látványos, epikus, ötletes és helyenként még vicces is tud lenni, ráadásul ezt a színvonalat indulása óta egyfolytában tartja, és bizony állja a sarat a nagy konkurencia hasonló, szintén igen magas színvonalon mozgó Green Lanternjével, ami már önmagában sem kis szó. 2008-ban Nova a Phalanx ellen vonult, ami elfoglalta a Kree Birodalmat az Annihilation Conquestben – egy újabb remekül sikerült, nagyszabású űrkaland volt ez, még akkor is, ha egy kicsit azért elmaradt a Keith Griffin által írt elődjétől. Viszont már csak azért is megérte, mert ebből nőtt ki az említett írópáros új sorozata, a Guardians of the Galaxy, amivel a Nova méltó párt kapott maga mellé.

Idén pedig érkezik a War of Kings, szintén az Abnett-Lanning párostól, és ennek előzményeiből már tavaly is kaptunk ízelítőt. Ide sorolható az X-Men: Emperor Vulcan, ami a harmadik Summers testvér, és az ellene vonuló egykori X-tagok (Plazma, Polaris és Rachel Grey) történetét vitte tovább – gyatra színvonalon, de hát minden nem sikerülhet. A sztori a Secret Invasion alatt, illetve azt követően folytatódott, egyrészt a Secret Invasion: Inhumansban, ami a címszereplőknek új irányt és célt adott, másrészt pedig az épphogy csak elindult Kingbreakerben, ami újra a hódítóvá vált Vulcant és szabadságharcos ellenségeit állította a középpontba. Lesz itt nemulass!

VAGYIS…

Vagyis összességében elégedettek lehetünk a Marvel 2008-as évével. Mind fellélegeztünk, amikor pár éve a kiadó általánosan alacsony színvonalú munkáját szép fokozatosan megemelte az olyan nagyszerű írók érkezése, mint pl. Ed Brubaker, Brian Michael Bendis, Matt Fraction vagy J. Michael Straczynski. Ezt a megemelkedett színvonalat azóta is sikerül tartani – persze ez nem azt jelenti, hogy minden tökéletes, és nincsenek bicskanyitogató fordulatok, kapitális baromságok és koporsószegnek sem való sorozatok, de a nagy képet nézve elmondhatjuk, hogy van egy izgalmas, változatos, színes Marvel Univerzumunk, amiben mindenki talál kedvére valót. És komolyan gondolom, hogy mindenki, még az is, aki amúgy nem gondolná magáról, hogy bármi is érdekelheti ettől a kiadótól.

Azt persze már megszoktuk, hogy a kontinuitás és az ahhoz szükséges következetesség itt fabatkát sem ér, de úgy látszik, hogy ez már csak a modern mainstream szuperhős-képregények örök rákfenéje marad. Másrészt viszont el lehet gondolkodni azon, hogy mi a jobb: egy összefüggő, minden ízében egységes univerzum, ami viszont magával vonná az egyes címek önállóságának és kreativitásának csökkentését, vagy egy zavarosabb világ, ahol egyes szereplők hat helyen lehetnek egyszerre, és ahol egyes események alkalomadtán semmiféle következménnyel nem járnak más történetekre, viszont az adott címeknél sokkal nagyobb kreatív kontrollja van az íróknak. Én utóbbira szavazok, így ezt a problémát is letudva (vagy kicsit talán elsumákolva), nyugodt szívvel mondhatom, hogy tetszik, amit manapság a Marvelnél látok. És hogy mennyire, azt a következő oldatól kezdve láthatjátok. Jöjjenek az év legjei!

ONGOING SOROZATOK

Csak mennek, és mennek, alkalomadtán már évtizedek és több száz rész óta, íróik és rajzolóik váltogatják egymást, szereplőik iszonyatos mennyiségű, és nem egyszer zavaros múlttal rendelkeznek. Nem könnyű az aktuális alkotógárdának ilyen körülmények közt újat mutatnia, azt az újat összeegyeztetnie az azelőtti történetekkel, és a Marvel Univerzum egészével. Az alábbiakban azokat a címeket láthatjátok, amiknél mindez kimagaslóan jól sikerült, és azokat, amiknél rettenetesen rosszul.

Legjobbak:
Daredevil
Nova
Thor

A tavalyi mesterhármasat egy sötét bűnügyi történet, egy intelligens fantasy és egy szuperdinamikus sci-fi akció alkotják. A Daredevillel Ed Brubaker időről-időre még nagy elődjét, Brian Michael Bendist is felülmúlta (a Without Fear alighanem a valaha volt legnagyszerűbb Fenegyerek-sztori Frank Miller Born Againje mellett), és jelenleg is olyan merész irányba viszi a főhős történetét, amire aligha volt példa korábban. A Thorral J. Michael Straczynski hátat fordított a kommersz szuperhős csihi-puhinak, és egy lassan, de roppant okosan és baljósan csordogáló, sötét fantasyt álmodott papírra, ami nem nélkülözi a gondolatokat, metaforákat és a humort sem. A Nova ellenben nagyon is kommersz szuperhős csihi-puni, és még csak meg sem próbál többnek látszani: faltól-falig akció és pörgés, totális szórakozás, abszolút agykikapcsolás, hihetetlenül epikus szcenáriókkal. Hogy mást ne mondjak, a galactusos háromrészes az év egyik legütősebb képregénye volt. Végül pár sorozat, ami szintén említést érdemel, mert csak egy hajszállal maradtak el a fenti hármas mögött: X-Men: Legacy, Captain America, New Avengers, Thunderbolts, Ms. Marvel, és persze a 616-on kívüli, mégis idekívánkozó Punisher MAX, ami Gregg Hurwitz remek sztorijával egyelőre túlélte Garth Ennis távozását is.

Legrosszabbak:
Hulk
New Warriors
Wolverine: Origins

Ha volna „Jesszus, ez még mindig fut?” kategória, a New Warrirors lenne a tuti befutója. Vagy a Wolverine: Origins? Inkább előbbi, mert utóbbinak legalább megvan az az előnye, hogy a mainstream szuperhősök egyik legnagyobb figurája kaszabol benne, így elmehet akár a végtelenségig is, mindegy, milyen otromba módon rombolja, gyalázza és erőszakolja meg benne a múltat az írói tehetségnek a szikráját sem mutató Daniel Way (óóó, igen, lesz Legrosszabb író kategória, úgyhogy erre az úriemberre még nagy örömmel visszatérek majd). A New Warriorsban nincsenek nagy karakterek – sőt, karakterek sincsenek, csak színekkel kitöltött ceruzapacák, akik teljesen érdektelenek, unalmasak és egymással felcserélhetők, ráadásul rendre olyan akciók és szituációk középpontjába kerülnek, amik csak annyira izgalmasak, mint egy darab kő a kősivatagban, vagy mint maguk a figyelemreméltó ötlettelenséggel papírra kent „történetek”. És a Hulk? Minden kreativitást nélkülöző bunyók laza láncolata, aminek jogosságát valamiféle alibisztori hívatott igazolni, bár annak lényegét és értelmét máig a konszenzus reménye nélkül kutatja a művész- és tudósvilág.

ÚJ SOROZATOK

Mint minden évben, a Marvel idén is útjára indított pár új ongingot – voltak, amik régi sorozatok újraindításai lettek (Cable), voltak, amik csak úgy jöttek létre, hogy a már meglévő sorozat számozását újrakezdték (Hulk – ami van olyan rossz, hogy kiérdemelje az abszolút legrosszabbak közti szerepelést). Meglátjuk, ezek közül mennyi lesz tartós, és sikeres – mindenesetre alább olvashattok kettőről, amik közül az egyiknek hosszú jövőt, a másiknak quillotine-t szeretnék.

Legjobb:
Guardians of the Galaxy

Legrosszabb:
Young X-Men

A Guardians of the Galaxyról (ami a roppant jól indult, de az első sztorija végére sajnos kissé elfáradt Invincible Iron Mant ütötte ki a nyeregből) már esett szó korábban, de meg kell említeni fő vonzerejét (már a szemérmetlenül epikus látószög, a hatalmas akciók, az iszonyatos dinamika és a finom humor mellett), vagyis a csapatösszeállítást, ami olyan ötletes, változatos és izgalmas, amilyen csak lehet. Az Abnett-Lanning duónak tanítania kellene, hogyan érdemes összeválogatni egy rakás izgalmas és furcsa karaktert, akik aztán valami hihetetlenül hatásos csapatot alkotnak. Ennek ellenpontja a Young X-Men, amiben Marc Guggenheim egymás mellé dobál egy csomó teljesen érdektelen, lapos, sablonos és felesleges figurát, aztán reméli, hogy pár röhejesen eltúlzott, tragikus eredettörténet, és valami felfoghatatlan módon drámainak gondolt karaktergyilok elég hozzá, hogy az olvasó ne vegye észre, mennyire nincs az egész mögött semmi. Egyébként év közepén úgy tűnt, hogy a Cable is versenyben lesz a Young X-Mennel szemben, de Duane Swierczynski sorozata meglepően nagy színvonalemelkedést produkált azóta, így szerencsére nincs semmi keresnivalója ebben a kategóriában.

Oldalak: 1 2 3 4 5