MARVEL: EZ VOLT 2008

A SAJÁT HÁLÓJÁBA GABALYODOTT PÓK

Nem fogom most pocskondiázni a One More Dayt, mert az szerencséjére még 2007-ben véget ért. Különben is, van mit fintorogni az annak segglyukából kipottyant Brand New Dayen is. Aki az elmúlt egy évet barlangban töltötte, annak azért elmondom, hogy Peter Parker és Mary Jane házassága a jelenlegi állás szerint soha nem történt meg, és hogy a világ valószínűleg tele van tűkkel agyonszurkált, és megégetett joe quesadás woodoo babákkal. Továbbá immár senki nem tudja azt sem, hogy Pókember maszkja alatt Peter Parker rejtőzik, viszont Harry Osborn visszatért a halálból. Ez volna a kiindulási pont, amiből a 2008-ban havi háromszor megjelenő Amazing Spider-Man egymást váltogató írógárdájának (Dan Slott, Bob Gale, Marc Guggenheim, Zeb Wells) az év első felében egészen pontosan semmit nem sikerült kihoznia. Már azon kívül, hogy visszavetette a hálószövő történetét 20 évvel, a színvonalat meg valahova oda vitte, ahonnan a béka segge a világ tetejének tűnik.

Kaptunk egy rakás új karaktert, és bizony egyik siralmasabb, mint a másik. Azt például máig nem sikerült eldöntenem, hogy Gale katasztrofálisan sablonos Freakje, vagy Guggenheim sírva röhögős Menace-e érdemli ki az év legrosszabb karaktere címet (Slott Mister Negative-ja sem egy csoda, de abban legalább van némi spiritusz). Aztán ott van az új, azóta el is halálozott szuperhősnő, Jackpot, aki körül kialakítottak egy kisebb rejtélyt, hogy aztán az egészet levizeljék, és a szerencsétlen olvasók képébe vágják, akiknek le kellett nyelniük az év legszánalmasabb és legostobább átverését. A Daily Bugle-t átvette a szívrohamot kapott Jamesontól egy bizonyos Dexter Bennett, akit az írók csodálatra méltó inkoherenciával hol lapos komikus mellékzöngének, hol még laposabb számító gonosznak ábrázolnak, és aki miatt Peter és Robbie Robertson elment dolgozni a Front Line-nak és Ben Urich-nak. Aztán akadt még egy rémesen ide nem illő (és máig tartó) politikai mellékszál, ami szintén magával hozott pár új karaktert (Lily Hollister, Carlie Cooper), és egy új rendőr szobatárs is felbukkant Peter életében (Vin Gonzales). Összességében 2008 első fele katasztrofális volt, kizárólag Zeb Wells rövid majás sztorija bizonyult szórakoztatónak. És akkor azt még nem is említettem, hogy e megváltozott körülmények közt Pókember viszonya a Marvel Univerzum egészéhez sok esetben feltáratlan, magyarázat nélkül hagyott és teljességgel logikátlan – és egyetlen író sem törte magát, hogy ezen változtasson.

Szerencsére, azóta legalább a színvonal emelkedett. Dan Slott nagy csinnadrattával beharangozott sztorija, a New Ways to Die végre vicces, ötletes, komplex, jól megírt, látványos és pörgős volt, valósággal új életet lehelt az egész sorozatba. Ezután az írógárda ki-kiegészült Joe Kellyvel és Mark Waiddel, Wells megírta az év egyik legjobb képregényét (Amazing Spider-Man 577, a Megtorló vendégszereplésével), és bár a következő heteket a Sátán földi helytartója, Marc Guggenheim határozza majd meg, ez legyen 2009 problémája. Addig is, úgy néz ki, hogy a Pókember talán lassan újra magára talál. Az összképet illetően viszont 2008 pókos mérlege még mindig szörnyű: az év tele volt jelentéktelen tölteléksztorikkal, és ahhoz képest, hogy milyen óriási változásokkal indultunk januárban, valójában nem sok minden történt az új status quo-val kapcsolatban. Előre utalgatások, célozgatások, hébe-hóba pár ténylegesen haladó történetszál, de egyébként csak kínos egy helyben toporgás. Mindabból, ami miatt a One More Daynek meg kellett történnie, még mindig (!) nem láttunk szinte semmit.

A CSILLAGOS-SÁVOS FICKÓ, A VÖRÖS ÓRIÁSPATTANÁS, A BÁDOGEMBER, ÉS A TÖBBIEK

Az élet persze nem állt meg a kevésbé élvonalbéli képregényekben sem. A legnagyobb változások a Vasembert érintették, nyilván nem kis részt a májusban bemutatott mozifilm hatására. A sorozat (Knaufék remek mandarinos sztorija ellenére) igen szerény eladásokat produkált ahhoz képest, hogy a Marvel Univerzum egyik nagyágyújáról van benne szó – így aztán érkezett Matt Fraction új sorozata, az azonnal kritikus- és közönségkedvenccé vált Invincible Iron Man, ami mellett az eredeti széria már nem is húzta sokáig. Még megjelent egy sztori, aztán a következőnek már War Machine volt a főszereplője (Secret Invasion tie-in), januártól pedig az Iron Manből címében is War Machine sorozat lesz – így most Fraction igen szépen fogyó füzete lesz az egyetlen, ami Vasemberrel foglalkozik. Nála pedig a jelek szerint jó kezekben van a karakter, bár a bukását előkészített első sztorinál kicsit elfogyott a lendület a végére, de az azóta megjelent két részben nem találni kivetnivalót. A jövő pedig talán egyetlen más karakter számára sem olyan izgalmas, mint Tony Stark számára.

Ami America Kapitányt illeti, 2008-ban véget ért a The Death of Captain America című sztori, ami még Steve Rogers halálával kezdődött a 25. részben, másfél évvel korábban. Ugyanakkor ez a vörös koponyás történetfolyam lezárása is, ami még az első számmal vette kezdetét 2005 januárjában, és 42 részen át (!) tartott. Az új Kapitány, Bucky, a sztori végére nagyjából belenőtt elődje cipőjébe, legyőzte a Koponyát és társait, az ezutáni részekben pedig Brubaker a karakter múltjának és jelenének ütköztetésével kezdett el foglalkozni. Bár ez a sorozat szinte teljes egészében figyelmen kívül hagyja a Marvel Univerzum egyéb eseményeit (és ez teljesen rendjén is van így), a Secret Invasionben azért részt vett Bucky is, és így nagyjából megismerhette őt a többi karakter.

És ha már Brubaker, meg kell említenünk a noir-hangulatú, alig-alig szuperhősös Fenegyereket, amiben az író egész évben azzal volt elfoglalva, hogy a poklok poklába taszítsa főhősét. Felesége, Milla elmegyógyintézetbe került, Mr. Fear, ha fizikailag nem is, de minden más létező módon legyőzte, mindennek következtében elmerült az önsajnálatban, és társával, Dakotával megcsalta feleségét. Szóval igen sok minden történt tavaly Matt Murdockkal is (lényegében 100%-ig függetlenül más füzetektől és eseményektől), Brubaker bátor, új irányba viszi a figurát, és nagyon úgy néz ki, hogy ki akarja iktatni Millát az életéből. Az egyetlen árnyoldala a sorozatnak, hogy kaptunk benne egy sablonos gonoszt (Lady Bullseye), aki egyelőre meglehetősen kevéssé tűnik érdekesnek és izgalmasnak – de az író ígérete szerint ez is változni fog.

Nem mehetünk el szó nélkül a Thormellett sem, hisz az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb új sorozata. Azzal nem lehet megvádolni J. M. Straczynskit, hogy pörgős, eseménydús sztorikat írna, elvégre mindazt, ami a sorozatban eddig történt, le lehet írni annyival, hogy Thor újjáéledt, visszahozta asgardi társait, és (egy amerikai kisváros közelében) magát Asgardot, azóta pedig áskálódik ellene féltestvére, a női alakban visszatért Loki. Viszont az egész olyan szépen és intelligensen megírt (és olyan csodásan rajzolt), hogy nem lehet nem szeretni (a dialógusokat, főleg Loki áskálódásait, tanítani kellene). Ráadásul JMS úgy képes egy fantasztikus, saját lábán megálló sorozatot írni, hogy időről-időre az eseményeket és figurákat ügyesen elhelyezi a Marvel Univerzum egészében (ld. Vasember és Thor vitáját, illetve Thor beszélgetését Amerika Kapitány szellemével).

Aztán itt van még a Hulk, amiről minél kevesebb szó esik, annál jobb – szerencsére semmi máshoz nincs túl sok köze, így egyelőre nyugodtan tehetünk úgy, mintha Bruce Banner története véget ért volna a World War Hulkkal, és mintha a Vörös Hulk nem is létezne. És nincs is semmi okunk, hogy ne tegyünk így, mert az eddigi sztorik értelmetlen, felesleges bunyók voltak, amik sem a karakterekhez, sem úgy általában a Marvel Univerzumhoz nem tettek hozzá semmit. És ha már itt tartunk, a Fantasztikus Négyesben Mark Millar közben olyannyira figyelmen kívül hagy mindent, mintha váltakozó színvonalú sztorija legalábbis egy párhuzamos világban játszódna – mégis, állítólag az ő 16 részében történteknek nyomai maradnak majd marvelék világában. Az alkotógárda váltáson idén kétszer is átesett, dögös, tökös, cinikus és kőkemény Thunderboltsot ellenben az év második felében teljes egészében a Secret Invasion és az azt követő agresszív csapatátalakítás határozta meg, és végig pokoli jó móka volt. Végezetül, de egyáltalán nem utolsósorban: a Megtorló. A legfontosabb, hogy Garth Ennis sajnos befejezte lenyűgöző pályafutását a MAX-os sorozatnál, de minthogy ez nem a 616-os univerzum része, csak félig tartozik ide. A mainstream Marvel világban Matt Fraction (egy idő után már Rick Remender segítségével) vitte a halálfejes büntető történetét, amit a hatóságoktól való menekülés, a Jigsaw-val való végső leszámolás, és új segítőjével, Stuart Clake-kal való kapcsolata határozott meg, aki a jövőben nyilván a főhős új nemezise lesz. Korrekt sztorikat kaptunk, néhány igazán kiemelkedő pillanattal, szörnyű rajzokkal (Howard Chaykin), és a sorozatnak immár vége is szakadt – januártól új időszámítás kezdődik Frank életében, egy egészen új ongoingban.

Oldalak: 1 2 3 4 5