Mars Ciklus #6 – A Mars géniusza

John Carter marsi kalandjai idehaza nem annyira ismertek mint szülőhazájában, és a filmváltozat sem segítette elő népszerűségét.
Edgar Rice Burroughs tucatnyi történetén kívül szinte minden képregénykiadónál (DC, Marvel, Dark Horse, jelenleg pedig Dynamite) jelentek meg John Carter füzetek.
Hozzánk 1990-ben érkezett el “a virginiai úriember” első kötete az Ifjúsági Könyvkiadó jóvoltából, melyet további négy rész követett, egyre kevesebb példányszámban, így a 4. és főleg az 5. könyv igazi kincsnek tekinthető manapság!

A Szukits kiadó a filmhez igaodva újrafordította az első részt, melyet most viszont sokak örömére a hatodik epizód követ, így új kalandok látnak végre magyarul is napvilágot!

A Tarzan könyvek szerzője, Edgar Rice Burroughs a Marsra vetődő harcosról szóló munkáját pontosan száz évvel ezelõtt írta, a történet népszerűsége azonban máig töretlen. John Carter kalandjait, mely több folytatást is megélt, részben a hazai közönség is megismerhette már.

A Mars géniuszával, több mint 2 évtized után végre magyarul is folytatódiik a Mars-ciklus.
Az 1928-ban Amerikában megjelent, 6. kötet itthoni kiadásával tisztelegni szeretnénk Burroughs munkássága előtt. Egyúttal bízunk abban, hogy a hiánypótló mű közreadása ismét ráírányítja a figyelmet a mélltatlanul elfeledett, kultikus sorozatra.

Cím:

Mars Ciklus #6 – A Mars géniusza

Szerző(k):

Edgar Rice Burroughs

Kiadó:

Szukits

Ár:

2590 Ft

Formátum:

kötet

Terjedelem:

212 oldal

Megjelenés:

2012. szeptember 26.

Megvásárolható:

Könyvesboltok

Facebook Hozzászólások