MangánOxid 2014-2015 Tél

Legújabb összeállításunkban szélesítjük a kört, és a Mangafan újdonságai mellett a Vad Virágok Könyvműhely két őszi-téli megjelenését is górcső alá vettük.

Usagi Yojimbo #13

A Vad Virágok Könyvműhely gondozásában megjelenő Usagi Yojimbo (magyarul: nyúltestőr) képregénysorozat furcsa szerzet a hazai palettán: emberi tulajdonságokkal felruházott állatfigurákkal, távol-keleti történelmi díszletek előtt bontakoznak ki a történetek, melyek amellett, hogy az alapvető emberi értékekre hívják fel a figyelmet, még Japánról, a közép-európai ember számára távolinak tűnő ország kultúrájáról is érthetően beszélnek.
A szerző, Stan Sakai Japánban született, de három évesen szüleivel átköltöztek Hawaii szigetére. Jelenleg Los Angelesben él és alkot, ennek köszönhetően a japán hagyományokat nyugati szemmel is képes látni, nem csoda, hogy ezzel a mindenki számára dekódolható “nyelvvel” főleg amerikai és európai olvasók körében népszerű, a Távol-Keletről a Nyugatnak mesél. Mert hogy Stan Sakai tud mesélni, és ez, a mai világban, amikor mindenki fikcióban utazik, minőségi kontroll nélkül publikálhat, nagy dolog.

A történetek a japán történelem izgalmas korában, a sógunok uralta, csatában megfáradt szamurájok, sanyargatott népek és mihaszna, nagyravágyó földesurak által benépesített XVII. században játszódnak. Főhőse, Miyamoto Usagi egy csatában elvesztette urát, így róninként, úr nélküli szamurájként kénytelen boldogulni. A sziklaszilárd jellemű, jószívű és bátor kardforgató a legkülönfélébb szerzetekkel találkozik útja során: hol haramiák támadnak rá az erdő közepén, hol a túladóztatott földműveseken segít, vagy az elnyomók ellen lázadók csoportjával közösködik, Usagi minden esetben sztoikusan, a busidó tanításainak megfelelően reagál, karaktere a középkori japán harcosok archetípusa.

Stan Sakai zsánergyakorlatai korábban is jól sikerültek, vegyesen kaptunk eddig valós történelmi eseményeken alapuló sztorikat, természetfeletti elemekkel, a japán mondavilág különös lényeivel kacsintó történeteket, olykor megidéződött a horror, még gyakrabban a szamurájfilmek világa. A legújabb kötetben a krimi van soron: a képregények többsége egyetlen városban játszódik, ide vetődik útja során Usagi, aki rögtön gyilkosságok és cselszövések kellős közepén találja magát. Új karakterként bemutatkozik Isida nyomozó, aki a törvény előtti egyenlőséget vallja, az igazságszolgáltatásban feltétel nélkül hisz, egyfajta japán James Gordonként védelmezi városát, ezúttal főhősünkkel vállvetve kénytelen a bűnesetek elkövetőinek nyomába szegődni.

Az Usagi Yojimbo bármelyik eddigi kötete garantált szórakozás, mesélői bravúr, mintapéldája annak, hogy a mese, a mesélés hagyománya még mindig él, még mindig lehet benne újat mondani. Ebben a sorozatban találkozik a japán-amerikai szerző külső, távoli szemlélő nézőpontja a bennfentesek magabiztosságával, részletességével: a nyúl testőr remélhetőleg még sokáig velünk marad.

(A cikk eredetileg a Zalaegerszegi7Nap 2015.01.30-ai számában jelent meg.)

Vampire Knight #11

Végre! A szerelmes, de egymás ellen forduló vámpírok által benépesített világok soha nem álltak igazán közel hozzám, és ennek ellenkezőjéről a Vampire Knight sem igazán győzött meg a sorozat eddig itthon is megjelent tíz kötete alatt. Túl sötét, túl homályos, átláthatatlan és érzelmektől túlcsorduló sztori kerekedett az évek alatt, amit képtelenség volt átlátni, vagy sokszor az egyes szereplőket beazonosítani. Ehhez nagy fokban hozzájárult az is, hogy a történet alatt a karakterek egymást hol vezeték, hol pedig keresztnéven szólították (de szinte soha sem használták a teljes neveket), illetve az, hogy Zero, vagy Kaname egyes beállításokban nem is hasonlítottak magukra, ezer arcuk létezett.

Az imént felsoroltak közül nyilván nem minden változott meg, de az új lapot nyitó, a széria második nagy etapjába belevágó, decemberben megjelent 11. kötet legalább a történet szintjén közel a nulláról indul, ami véleményem szerint az eddigi a legjobb dolog a sorozat történetében. A legutóbbi megjelenés egy gigászi csatát örökített meg, aminek következtében az erőviszonyok a vámpírok, a vámpír szövetség és a vámpírvadászok között letisztultak, egyik tábor kisebb, míg a másik nagyobb veszteségeket szenvedett, a központi trió (Kaname – Zero – Yuki) egymás iránti érzelmeit pedig új irányokba terelte Hino Matsuri mangaka. Itt és most érdemes belevágni: talán az írónő folyamatos fejlődése, talán a keményebb szerkesztői fellépés következménye, hogy jóval átláthatóbb és élvezhetőbb, látványosan szebb és letisztultabb képregényt kapunk.

A történet szerint a már említett csatában a vámpír szövetség korrupt és gonosz egyedeit eliminálta a kissé magának való, de Yukit, a manga női főszereplőjét imádó Kaname, ezzel a tettével azonban a szerelmi háromszög harmadik tagját, Yuki gyerekkori barátját, Zerot haragította magukra. Jelenleg a helyzet úgy fest, hogy Yuki és Zero egymás ellenségei, a lány Kaname védelme alatt áll, de – és most kapaszkodjunk meg – a lány vívódik, nem igazán képes eldönteni, hogy valójában melyikükhöz is tartozna inkább.

Hino Matsuri tehát ügyesen fonja tovább az intrikákkal teli szálakat, a kissé meredek szerelmi háromszög mellett az egész vámpírtársadalmat igyekszik erősebb kézben tartani, a beköszönőkben pedig Németországi kalandjáról mesél. Ha valaki eddig idegenkedett a sorozattól, ez a kötet kis utánaolvasással remek belépő lehet.

A vízisten menyasszonya #11

A Vad Virágok Könyvműhely a távol-keleti képregények közül főleg a dél-koreai manwhákkal foglalkozik. Több sorozatuk mellett A vízisten menyasszonya büszkélkedhet talán a legtöbb rajongóval itthon, melynek új kötete az Animekarácsony alkalmával jelent meg.

A világszerte népszerű manwha-sorozatot Amerikában például a Dark Horse gondozza, és néhány oldalnyi beleolvasás után nem nehéz rájönni, miért is lehet ez az egyik legismertebb és legkedveltebb dél-korai széria a piacon: a történet és rajz mind bőven átlag felettit nyújtanak, Jun Mi-Kjong képregénye a misztikummal megbolondított szerelmes történetek egyik kortárs alapvetése.

A sztori a koreai mondákból merít, a történet alapjául szolgáló legenda Habek, a vízisten és Hemoszu a napisten párbajából, majd Habek lányának Hemoszutól származó utódjáról szól, aki ráadásul Kogurjót, a régi három királyság egyikét alapította. Jun Mi-Kjong történetében megtartotta a fontos szereplőket, és köréjük az istenek természetéhez hű cselekményt kerített: A vízisten menyasszonyának szereplői legalább olyan ösztönlények, mint Asgard népe. Az ő világukba cseppen bele az első kötetben egy gyönyörű lány, Szoa, akit a Földön tomboló szárazság, vízhiány miatt, esőben reménykedve a vízisten számára áldozott fel családja. Szoa halála után családjában csalatkozva, új otthonában pedig helyét nem lelve vegetál, mígnem Habek, akinek menyasszonyául kellene hogy álljon, és néhány egyéb istenség figyelmét fel nem kelti határtalan szépsége és kedvessége. Ármánykodás, szerelmek, Szoa és a gyermeki Habek (aki éjjelente egy jóképű felnőtt férfivá alakul…) egyre szorosabb kapcsolata A vízisten menyasszonyának fő témája, illetve a terjedelmes isteni família tagjainak, hóbortjainak, egymás közötti viszályainak bemutatása. A legújabb kötet már előirányozza a régóta várt házasságkötést, azonban az istenek közül nem mindenki van kibékülve a betolakodó Szoa és a vízisten kapcsolatával.

A dél-korai képregények, főleg a nőknek szóló sorozataik egyik közös jellemzője a rajzokra fordított kiemelt figyelem. Míg Japánban egy shoujo széria nem feltétlenül szép, részletgazdag, sokszor felskiccelt figurák élik problémás életüket a sokkal fontosabb érzelmi hullámvasutakkal és romantikus konfliktusokkal tarkítva, a dél-korai manwhák között én személy szerint csúnya, de még csak egyszerű kivitelűvel sem igazán találkoztam. Éppen ellenkezőleg: rajzaik, ahogy A vízisten menyasszonya esetében is barokkosan túldíszítettek, sokszor már a giccs határáig csiszoltak. Jun Mi-Kjong stílusa (a rajzolónő szerénysége ellenére is) lenyűgöző, részletes, tűéles, karakterei azonnal felismerhetőek (egy-egy japán sorozattal ellentétben), ugyanakkor a legfrissebb, 11. kötet számítógépes utómunkával “megbolondított” borítója már az említett giccs határait feszegeti, ha át nem lépte már azt.

A Vízisten menyasszonya jól elmesélt, szépen rajzolt sorozat mind a dél-koreai mondavilág szerelmesei, mind pedig az egzotikus, távol-keleti ízzel megbolondított romantikus történetek kedvelői számára. Ha valakinek kétségei lennének afelől, hogy a japán shoujo sorozatoknak lehetnek kihívói más országokból, Dél-Koreában érdemes szétnéznie.

Facebook Hozzászólások