Groteszkbe fordítani a problémákat – Interjú Nicolas Mahlerrel

Nicolas Mahler bécsi művész eddig elkerülte a magyar képregényrajongók figyelmét. Pedig a Képregényfesztiválra a korábbi években meghívott honfitársai, Simon Häussle, Leopold Maurer és Thomas Kriebaum egybehangzó véleménye szerint jelenleg ő az osztrák képregény „mestere.”
Nicolas Mahler önmagát rajzolónak, másként gondolkodónak, humoristának tekinti, aki saját bevallása szerint csak lefekszik a kanapéjára és gondolkodik.
Az elmúlt években több, mint húsz (!) könyvet publikált, készített animációs filmeket, valamint rajzokat nemzetközi magazinok, újságok és antológiák számára. Képregényei Ausztria és Németország mellett megjelentek Franciaországban, Spanyolországban, a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, Kanadában és az Egyesült Államokban is. Emellett a Max-und-Moritz képregénydíj és a Deutscher Karikaturpreis, azaz német karikatúradíj boldog tulajdonosa.
Mahler a “magaskultúrát” kedvelők körében is elismertséget vívott ki, képregény formában megrajzolt irodalmi adaptációi révén: a Régi mesterek (Thomas Bernhard regénye után), Alice Sussex-ban ( Alice in Wonderland alapján ) és a Tulajdonságok nélküli ember (Robert Musil regénye után) című adaptációival.
Mahler teljesen egyedi stílusára a „megdöbbentő minimalizmus” a legtalálóbb meghatározás. Figurái nem rendelkeznek szemmel, füllel, szájjal, de egyvalamiben biztosak lehetünk: van karakterük.
A Képregényfesztiválra végre itthon is megjelenik egyik önéletrajzi ihletésű műve, melynek már a címe is sokat elárul Mahler stílusáról: „Goldgruberné és a művészetelmélet”. Ennek ürügyén kereste meg Mészáros János a szerzőt, adjon egy rövid interjút a Fesztivál előtt. (Mahler munkásságáról korábban itt írtunk.)

Mészáros János: Nicolas, az elmúlt években számos osztrák képregényrajzoló, karikaturista könyve jelent meg Magyarországon. Hallottál tőlük valamit a magyar piacról, a közönség fogadtatásáról?
Nicolas Mahler: Természtesen ismerem ezeket az urakat, gyakran találkozunk. Beszélgettünk Magyarországról, beszámoltak nekem a tapasztalataikról, az itteni fogadtatásról. Ők ajánlották nekem a Képregényfesztivált is.
MJ: Mondanál néhány szót a megjelenő könyvről?
NM: A Goldgruberné és a művészetelmélet rövid történetek füzére, melyeket néhány éve készítettem, amikor még azért küzdöttem, hogy elfogadjanak „comic artist”-nak. Tehát ezek önéletrajzi történetek, egy nem túl sikeres művész életéről.

MJ: Véleményed szerint a magyar olvasók is meg fogják érteni a te ” bizarr, mintha a világot egy konkáv tükrön keresztül szemlélnénk” világodat, ahogy Matthias Schneider a Goethe Intézettől egy interjúban korábban megfogalmazta?
NM: Azt hiszem, a képregény-alkotók problémái többé-kevésbé mindenütt egyformák a világon, így Magyarországon is. Küzdelem az elfogadásért, a finanszírozás hiánya, egy csomó unalmas munkát meg kell csinálni (egy képregény elkészítései nagyon intenzív és időigényes), stb. Ezt a művészek, azt hiszem, Magyarországon is könnyen megértik. Hogy más közönség megérti-e a problémáimat, erről fogalmam sincs, őszintén.

MJ: Ha valaki rádkeres a Google-on, számtalan különféle tevékenységet talál, amivel foglalkozol: képregényrajzoló, karikaturista, író, rendező, animációs film készítő (lásd IMDb). Melyik ezek közül a kedvenced?
NM: Igazából ezek keveréke. A fentieken kívül rajzolok hetente megjelenő kis képregényeket, könyvillusztrációkat, kiállításokat. Miután egy évet dolgozok egy könyvön, a másfajta elfoglaltságok pihentetőek számomra. De mindenképpen valahogy közük van a rajzoláshoz.

MJ: Azt hiszem, az egyike vagy azon keveseknek, akiknek saját múzeuma lett még életében. (www.mahlermuseum.com) Emellett van egy kiállításod is a MUMOK-ban (Modern Művészetek Múzeuma) Bécsben.
NM: Valójában a múzeum csak az interneten létezik, ez az én weboldalam címe. Csak szórakozásból neveztem el múzeumnak. A kiállítás pedig a „Kabinett für Wort und Bild”, amit 2003-ban hoztunk létre a MUMOK-ban társaimmal. Ma Sibylle Vogel és Thomas Kriebaum (aki részt vett a magyar Képregényfesztiválon néhány éve) vezetik a kiállítóteret. Továbbiakat itt találhattok: www.kabinettpassage.at

MJ: Még arra lennék kíváncsi, hogyan választod ki azokat az irodalmi műveket, melyeket képregénnyé változtatsz. Mondanál néhány szót az alkotói folyamatról?
NM: Általában olyan műveket választok, amikben meglátom a humor nyomait. Mivel a rajzaim általában mulatságosak, olyan alapanyagra van szükségem, ahol látható az a fajta humor, ami közel áll hozzám.
Ez erősen érződött Thomas Bernhard (Régi mesterek) esetében, ami az első adaptációm volt. Ezen kívül fontos, hogy a mű vizuális aspektusai megfogjanak, mint a művészeti múzeum a Régi mesterek esetében vagy a kosztümök a Marcel Proust adaptációnál.

MJ: Az egyik leghíresebb stílusjegyed, hogy a karaktereidnek nincsen arca és szeme. Honnan jött ez az ötlet?
NM: Egy olyan művészeti stílust akartam magamnak, amivel gyorsan tudok haladni, de mégis el tudok mondani bármilyen sztorit, amit csak szeretnék. Szóval kidolgoztam ezeket a karaktereket, amik egyfajta anonimitással rendelkeznek. A segítségükkel bármilyen történetet el tudok mesélni. Mindazonáltal, a kicsi fejeknek hála nincs elég hely arra, hogy arcokat kelljen rajzolni…

MJ: Utolsó kérdés. Milyen voltál kisgyereknek? Olyan, mint amit elképzelünk egy művészről, vagy inkább más, olyan verekedős fajta?
NM: Olyan csendes fajta, aki minden idejét rajzolással tölti. Akár csak a legtöbb képregényrajzoló, legalábbis ahogy én gondolom.