KomiXérum #34

– Csúszunk, Klára?
– Csúszunk, Tibor, de nem vészes. Le vannak szállítva a heti ajánlók. Vannak szellemek, meg tanklányok, meg ilyenek. Mennek is kifele.
– Na azért, e!

Amazing Spider-man #612

Történet: Mark Waid és Joe Kelly
Rajz: Paul Azaceta és JM Ken Niimura
(Marvel)

[toc] Képtelen voltam Guggenheim a Kraven-famíliáról szóló agymenését olvasni, így inkább szépen kivártam a sorom, amíg Mark Waid belekezd a legújabb Póksztoriba, melynek címe „The Gauntlet Begins”. Az elnevezés és a baljósan sejtető borítók alapján egy újabb sötét tónusú történetre számítottam, tudván, hogy a következő hetek/hónapok koncepciója néhány klasszikus karakter újraértelmezése Pókember ellenfelei közül. Emlékezzünk csak, milyen remek hangot sikerült megütnie Fred Van Lentének Kaméleon újradefiniálásával! Csalódnunk kell azonban, a Waid-féle Elektró semmivel nem lesz izgalmasabb karakter, hiába kapott egy új, kicicomázott háttértörténetet.
Az új pókkaland szerint Max Dillon haragszik az egész világra, amiért a Wall Streeti tőzsdecápáknak köszönhetően az összes pénze odalett, a munkája közben bekövetkezett balesetért, mely egész életét megváltoztatta, pedig senki sem kárpótolta. A dühős Elektró és a nem kevésbé zabos, Azaceta által izzadt hónaljú, vérben forgó szemű, megvadult állatokként ábrázolt amerikai kispolgárok hamar egymásra találnak ebben a nehéz, a gazdaságot válság sújtotta időben. A harag keresztmetszetébe előbb a Daily Bugle új főszerkesztője, majd persze maga a főhős is bekerül, így immáron ezredik alkalommal találja szemtől szemben magát New York városa és Pókember. A végtelenségig ismételgetett, klasszikussá vált, klisés konfliktusra Waid egy idétlen kutyamentős akciójelenettel is ráerősít, teljesen fölöslegesen. Peter magánéletére ezúttal kevés figyelem jut, csupán az álszent ortodox fanboyoknál agyhúgykövet előidéző esemény kerül retconolásra; kiderül, hogy Peter valójában nem rúgott be a nénikéje esküvőjén, és józanul feküdt le Michelle-el, mivel a lány – placébóhatást előidézve – pár pohár után már nem kevert alkoholt hősünk italába. Kettejük története így már túlságosan nyakatekerté válik, ráadásul a Marvel irányváltoztatása sem teljesen világos. Most akkor felmentik szentéletű hősüket az alkoholfogyasztás „rettentő bűne” alól, mely valójában az egyetlen mentsége volt arra, hogy szexelt a szobatársnőjével? Teljes káosz, de talán ez volt a cél, ráfér a botrány a cím eladásaira. Azaceta a szám elején még kellemesen kidolgozott, kissé egyhangú munkájával kiszolgálja a történetet, majd ahogy haladunk előre, úgy kaphatjuk rajta egyre több elsumákolt panelen, ahol vagy a hátterek, vagy a szereplők kivitelezése hagy kívánni valót maga után.
A gyengécske akciómentes, unalmas sztorit egy Kelly-féle, Fekete Macskás epizód kívánja megtámogatni, de bár ne tenné. A kaotikus féltékenységi történetet Niimura végletekig egyszerűsített, infantilis mangás stílusú rajzai tesznik teljesen átláthatatlanná. A szokatlan rajzok sajnos nem az újdonság erejével, sokkal inkább stílusidegenül hatnak, olyannyira zavaróan, hogy Kelly mesélnivalóját túlharsogva, nem hagyják érvényesülni a cselekményt.
Több hét kihagyás után szomorú felfedezésként ért, hogy az Amazing címet egyelőre továbbra sem érdemes követni.
Tungsram

Casper and the Spectrals #1

Történet: Todd Dezago
Rajz: Pedro Delgado
(Ardden Entertainment)

Nehéz elhinni, de igaz: Casper, a barátságos kis szellem már hatvan éve „él” velünk, és próbálja jobb belátásra bírni rakoncátlan rokonait. Az eredetileg a Paramount-nál kitalált figura az ötvenes években aztán a Harvey Comics gondozásában a képregény médiumában is kiteljesedhetett, hogy meg se álljon addig, amíg tucatnyi rajzfilmes és képregényes feldolgozást, illetve egy 1995-ös mozifilmet nem tudhat a magáénak. A mostanában zajló, régi képregény-karaktereket visszahozó trend eddig csak elvétve szolgált jóval, ám az új kiadó, az Ardden minden eddiginél ügyesebben próbálkozott ezzel: a nemrég kiadott Flash Gordon képregény kapcsán lehet elsősorban ismerős. A kiadó honlapjáról viszont annak kezdetlegessége ellenére is kiderül, hogy a terveikben több cím is szerepel, ám mivel azokra kattintani egyenlőre nem lehet, így a kisméretű képekből kell kibogoznunk, mivel is jönnek legközelebb.
De addig is itt van nekünk Casper, no meg egy baromira eltalált sorozatkezdő füzet. A mozifilm kiskoromban nagyon tetszett, manapság már inkább megmosolyogtat az, amire emlékszem belőle, és mivel szeretek általánosítani, gondolom, ezzel sokan vannak így. Éppen ezért tűnhetett nehéz vállalkozásnak az alkotók részéről az, hogy egy efféle karakter köré tényleg igényes és szórakoztató füzetet kanyarintsanak ahelyett, hogy félvállról véve csak letudják a rájuk bízott feladatokat. Ha azonban megnézzük, hogy milyen nevek ügyelnek a szórakoztatásunkért, már érteni fogunk mindent: a sztori ötletét Brendan Deneen (filmrajongók ismerhetik, egyébként Flash Gordon) illetve J. M. DeMatteis (be kell őt egyáltalán mutatni?) szolgáltatta, az egészet forgatókönyv formába pedig Todd Dezago öntötte, akit a Sensational Spider-Man illetve a The Perhapanauts címekből ismerhetünk. Nem kis nevek, ugye? Hát megmondtam én!
Felfokozottan, elvárásokkal telve kezdtem aztán bele az olvasásba, hogy meg se álljak egészen a legutolsó oldalig: ez a képregény végre újra az a piacon, ami anno mondjuk a Bone volt, azaz a tökéletes, intelligens, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt színvonalas szórakozást nyújtó történet! Mindehhez pedig csak egy nagyon klafa kis eredettörténet, illetve a másvilág okos felosztása kellett: adva van a túlvilág, amit régen a gonosz Volbragg tartott uralma alatt, ám a fellázadt lakosság sikeresen legyűrte őt, és azóta is elzárva tartja. Ez a világ különböző lények között van feldarabolva, így az ördögök a számukra létrehozott Deviland-ben élnek, az ogrék Ogreville-ben leltek menedékre és így tovább. Mivel Volbragg mindenkit rettegésben tartott, a sikeres lázadás után mindenki békében élt tovább, és „tilos” azóta is egymás területére lépni – szintén a béke érdekében. Casper aztán ezt a szabályt megszegve indul el, miután testvérei emberijesztős trükkjeitől megcsömörlött (ez a nyitó jelenet szintúgy zseniális), és egy, a szomszédos területeken átívelő utazás veszi kezdetét. Mindezt színesítve aztán előkerül a többi régi Harvey Comics-karakter: elsőként a boszorkányok lakta városból Wendy-vel, a kis boszorkánnyal talákozunk, aki egy Casper füzetben, 1954-ben tűnt fel először, majd pedig a Hot Stuff nevezetű gonosz ördöggel hozza össze a sors őket, aki viszont már saját füzettel kezdett 1957-ben. A bájos fordulatok, illetve az olvasót végig intelligensen kezelő történetmesélés, narráció és remekül elejtett poénok (a hollandokról szólókon még most is röhögnöm kell) miatt tényleg bármelyik korosztálynak ajánlható, mindenképpen megéri követni a sorozatot. A rajzok sem vállalnak kisebb részt a sikerből: barátságos formák, jól felismerhető karakterek, illetve egy huszonegyedik századosított Wendy jellemzi őket, Pedro Delgado biztos kézben tartja az oldalakat.
Összességében a Casper and the Spectrals egy meglepően kidolgozott világgal bíró, remekül eltalált képregény, amibe annyi dolgot sikerült olyan érzékkel belepakolni, amire manapság nemigen van példa. Főleg nem egy elsősorban gyerekeknek szóló képregény esetében. Kihagyhatatlan!
Fdave

Oldalak: 1 2 3