KomiXérum #11

Wolverine #72

Történet: Mark Millar
Rajz: Steve McNiven
(Marvel Comics)

Végre az Old Man Logan következő részével folytatódik Rozsomák ongoing sorozata, a 73. után máris itt a 72. szám. Ja, hogy ez így nem teljesen stimmel? Csörögjetek rá Joe Quesadára, majd ő jól megindokolja az elbénázott számozást (nyilván varázslat, persze). Na de ez részletkérdés, a lényeg, hogy ismét itt van az 50 évvel idősebb Wolverine és a szupergonoszok által irányított posztapokaliptikus Amerika.
Az előző felvonásban befejeződött Logan és Sólyomszem vérontással és szimbióta-dinókkal kísért vidám autóútja, ami a nyugati parttól a keletiig, New Babylonig tartott. A célhoz érve kellemetlen meglepetés érte hőseinket: az áruló Shield-ügynökök kivégezték a vakon is tűpontos veterán Bosszúangyalt. Meg Rozsit is, de hát az nem megy olyan egyszerűen. A félig- és teljesen halott hősöket egy ostoba, de a cselekményt a lehető leggyorsabban előrelendítő húzással egyenesen a horogkeresztekkel díszített Fehér Házba viszik, az USA elnökeként megöregedő Vörös Koponya színe elé. Hátborzongató jelenet, ahogy a Koponya az általa megölt Amerika Kapitány véres maszkjában bámulja a legyőzött hősök trófeaként kiállított ruháit, fegyvereit, jelképeit. A sebeiből felépülő Logannek köszönhetően azonban ő sem nosztalgiázhat sokáig.
További részletekbe nem bocsátkoznék, de annyit még muszáj megemlítenem, hogy a jelenet, amit Olórin kollégám a harmadik rész végére tippelt, a hetedik cliffhangereként következett el, egy óriási, duplaoldalas, mega-giga SNIKT! formájában. Mark Millar ezúttal sem hazudtolja meg önmagát: poszterre kívánkozó hatásvadász pillanatképek és „Millar-cool” beállítások közepette pörög fel a cselekmény. Az író a történet dinamikáját már kevésbé tartja szem előtt: az elmúlt három részben összesen nem történt annyi minden, mint most egy szám alatt – gyűjteményes kötetben ez még rosszabbul fogja kivenni magát. Millar tipikus high-concept alkotó: jó ötletek és kevésbé okos megvalósítás jellemzi az Old Man Logant is, ahogy csaknem minden korábbi munkáját. Rajzolójára, Steve McNivenre viszont a legkisebb panaszunk sem lehet: egyszerűen gyönyörű, amit ez az ember csinál. Realisztikus rajzok tekintetében a jelenlegi comics-szcénában nem nagyon van nála jobb. Állandó partnereivel, Dexter Vines kihúzóval és Morry Hollowell színezővel közös munkáik egytől-egyig nagyszerűek – és ez a csapat csak egyre jobb lesz. Érdemes tehát figyelemmel követni a Wolverine-t, pláne, hogy ebből a sztoriból már csak egy rész van hátra – komoly összegbe fogadnék, hogy a fináléban kő kövön nem marad.
Czben

Wolverine: Revolver

Történet: Victor Gischler
Rajz: Das Pastoras
(Marvel Comics)

A Rozsomák film körüli “hisztéria” lassan lecseng, de a Marvel azért üti a vasat mindaddig, amíg az szobahőmérsékletűre nem csillapodik. A mostani nagy rohamban voltak egész értékelhető képregények, egyrészesek, melyek közül talán a legígéretesebb az újonnan idnult széria, de egyik sem volt annyira innovatív és figyelemreméltó, mint most a Revolver címre hallgató füzet. Elég csak az alkotók nevére tekinteni, valamint az első látásra a fősodorbeli szuperhőssorozatok kóverjeire szakosodott szem számára ocsmány borítóra, és máris látni lehet, hogy valami nem mindennapival állunk szemben. A borító egyébként tudatos munka, és bizton állíthatom, hogy a leggyönyörűbb kép, amit az elmúlt hetekben képregény elején látni lehetett. A Das Pastoras fedőnevű rajzoló, akinek tisztes polgári neve egyébként Julio Martínez Pérez néhány kivételtől eltekintve nemigen dolgozott ilyen füzeteken, a számomra eddig ismeretlen Victor Gischler pedig szintúgy nem az a mindennapos alkalmazott fajta a Marvelnél. Mindig érdekes számomra, hogy ilyen nevek mit kezdenek egy lerágott csontnak hitt karakterrel, mert ugyancsak néhány kivételt leszámítva a legtöbb író nem volt képes Rozsomákot olyan kalandokban szerepletetni, ami új irányokba terelte volna a karaktert, netán építette volna annak legendáriumát. A történelemből persze vannak példák az ellenkezőre is, egyből a helytelenül értékelt Snikt!, vagy az Adósság és becsület jut eszembe. A Revolver néhány panel után eloszlat minden kétséget: ez egy furcsa, de nagyszerű one-shot, ami ha meg sem “szólalna”, is eladná magát a küllemével, csodásan megmunkált paneljeivel. De megszólal, és rövid idő alatt égeti bele magát emlékezetünkbe. Úgy vélem, hogy a hosszú sorozatok írásánál is nehezebb egy igazán kerek, jó egyrészest összehozni, és nem egyszer lehet látni azt, hogy vagy a rossz dinamika, vagy a sánta történet miatt hat idegenül egy-egy képregény. Az ismertetőm tárgya viszont egy oroszrulettre építkezik, és látszólag pofonegyszerű, igazából semmilyen cselekmény mellett egy ujjal fest rendkívül erős atmoszférát. A lassan csordogáló panelek hada erősíti ezt, annak eszközei, és a Rozsomákhoz hasonló képességekkel rendelkező főellenség belépése sem mindennapi. A szövegezés nagyon hiteles és kemény, legalább annyira szuggesztív, mint Das Pastoras képkockái. Egyetlen rossz ütemben felvázolt kézlenyisszantás róható fel hibaként, e mellett viszont az akciójelenetek, melyekből feltűnően sok van a füzet oldalszámából adódó lehetőségekhez képest, nagyon megkapóak és jól kidolgozottak. A legutolsó, az ellen legyőzésére kieszelt stratégia is nagyon menő és ötletes, az olvasót mosolyra fakasztó, mégis a karakterhez hűen kemény, ahogy ezt az ott látható monológok, párbeszédek is alátámasztják. A humor sem áll távol tehát Victor Gischler és Das Pastoras Rozsomákjától, így elmondható, hogy egy vérbeli, minőségi Rozsomák képregénnyel van dolgunk, amit, főként az alkotók miatt, bárkinek szívvel ajánlhatunk.
Fdave

Oldalak: 1 2 3 4