KomiXérum #11

Exiles #3

Történet: Jeff Parker
Rajz: Salva Espin
(Marvel Comics)

Még csak a 3. résznél tartunk, de az első világot máris “megmentették” dimenzióugró hőseink. Azaz csak úgy tűnik, valójában slamasztikában hagyták és felsőbb utasításra léptek tovább, amin még az eddig beavatottnak tűnő Blink is meglepődött így most a legérdekesebb kérdés, hogy mi folyik a küldetések hátterében, mennyit tud Morph, mennyit Blink és aki még esetleg velük van?
A csapat mindenesetre jól működik együtt, dinamikus a cselekmény, a karakterek kihasználják adottságaikat. Egy-két szépséghibája azért van, Parker néha nagyvonalúan átlép egyes sztorielemeket. Például az addig aprólékosan végigkövetett akció után hirtelen váltunk helyszínt és csak úgy a semmiből kerül újra elő a csapat, valamint a megmentendő világ itt békésen együttélő X-Menjének és Brotherhoodjának megmutatkozó ellentétére se épített rá eléggé az író. Az előbbiek miatt éppen ezért végig az a sejtés lappangott bennem, hogy itt valamelyik csapattag beépített ügynök lesz vagy hasonló kettős játékot űz az egyik fél, de eddig ez nem derült ki, hanem két számmal a megérkezés után már tovább is léptek a következő világba, ahol a kedvcsináló cliffhanger tanúsága szerint robotokra számíthatunk. A grafikára továbbra is a rajzfilmes a legmegfelelőbb jelző.
Geomailer

Hotwire #1-2

Warren Ellis ötlete alapján
Írta és rajzolta: Steve Pugh
(Radical Comics)

Mit kapunk ha összegyúrjuk a Szellemírtókat, egy alternatív, társadalmi válságoktól sújtott jövőt, egy vagány főhősnőt és egy tehetséges grafikust? A válasz a Hotwire – Requiem for the dead c. mini, amelynek itt bemutatott első két száma már márciusban megjelent, de csak most írok róluk.
Warren Ellist nem kell bemutatni senkinek és a stílusjegyeit sem. Szereti a technokrata disztopikus jövőképeket itt is egy hasonlót kapunk. Mint a bevezetőből látszik, több lovat is megpróbál megülni a képregény, elemeiben egyenként egyik ötlet sem forradalmi, összegyúrva mégis egy kreatív koncepciót kapunk. Hogy ez mennyire az eredeti novellát jegyző Ellis és mennyire az adaptáció minden fázisát végző Pugh érdeme, nem tudni, csak sejthetjük, hogy nem változtatott sokat és a rajz jelent csak pluszt. De milyen pluszt, mert azt már most le kell szögezzem, hogy a képregény talán legnagyobb érdeme a grafika. Az Alex Ross-ra hajazó festett képeken sokáig legeltethetjük szemünket, rendkívül igényes, szép rajzokat kapunk, kifejező mimikával és mozdulatokkal. (Nem tudom, hogy hagyományos technikával dolgozik-e Steve Pugh vagy számítógépessel, mint Stjepan Sejic például, de az se vonna le semmit az érdemeiből, sőt.) A színek megválasztására sem lehet sok panasz, alapjában véve pasztell, néhol harsány árnyalatokkal él.
Lássuk a történetet. A közeljövőben járunk és az itt blue lightnak nevezett szellemek az emberek halála után elszabadulva komoly gondokat tudnak okozni, ezért kifejlesztettek egy elektromágnesességen alapuló eljárást a távoltartásukra. Akikkel még így sem boldogulnak, azzal a rendőrség különleges ügynökeként főhősnőnk, Alice Hotwire veszi fel a harcot, aki spéci fegyverével és szakértelmével könnyedén és lezseren bánik el velük. Egészen addig, amíg –ahogy azt már várhattuk- egy még neki is új kihívással találja szembe magát, mely sokkal nagyobb veszélyt jelent a városra. Van itt tehát akció, szellemírtás, nyomozás és ahogy azt ígértem, a társadalmi nyugtalanság jelei is sokszor felbukkannak. Szegénylázadások, az azt leverő rendőri brutalitás, gettók, bevándorlás, napjainkban is kényelmetlenül ismerős témák. Ahhoz egy ilyen rövid mini kevés, hogy ezt teljes terjedelmében kibontsa az író, de az első két szám alapján felületesnek sem lehet nevezni, az Alice-nak kényszerűségből társul szegődő nyomozónak köszönhetően –aki az említett kihágást elkövette- végig jelen van.
Amit talán fel lehet róni a képregénynek, az az, hogy a főszereplőn és talán az említett detektíven kívül mindenki mellékszereplő, alig tudunk meg róluk valamit, de ez végülis adott volt a képregény elkezdésekor, tudhatjuk, hogy egyszereplős címmel van dolgunk. Ennek megfelelően Alice kapja a legtöbb teret, akinek a névválasztása az Alice csodaországbant juttathatja eszünkbe, de azon kívül, hogy ez gyakori szokás női hősöknél, több párhuzam nem nagyon van köztük. Hacsak az nem, hogy Hotwire is lázadó, merész szereplő, igazi vagány zsaru, aki szellemekre vadászik és ezt hihetően is mutatja be Pugh. Constantine-hoz viszont nem hasonlítanám, hiszen a Hellblazer egy sokkal misztikusabb sorozat, itt pedig a sci-fi dominál.
A történet felénél azt mondom, van benne potenciál és ha másért nem, a rajzokért annak is érdemes belenéznie, akit esetleg a műfaja nem vonz.
Geomailer

New Mutants #2

Történet: Zeb Wells
Rajz: Diogenes Neves
(Marvel Comics)

Nahát, szóval tudnak még a Marvelnél olyan borítókat rajzolni, amik túlmutatnak a „dögös szuperhősök cool beállításban pózolnak” unalmas sablonján. Igaz, ritkán, de ez egy remek példa rá – a Legiont ábrázoló kép roppant kifejezően és kreatívan képezi le a karakter hasadt személyiségét, és az abban rejlő veszélyeket. Ha nagyon gonosz akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez a borító egy jobb történetet sugall, mint amit végül kapunk, de szerencsére ez sokkal inkább a borítónak dicséret, mint a történetnek szégyen. Zeb Wells ugyanis teszi a dolgát, ahogy azt kell, és a szép ígéretekkel indult New Mutants a második részben hiánytalanul beváltani látszik azokat az ígéreteket. A középpontban ugyebár Legion, vagyis Xavier professzor rég halottnak hitt fia, David Haller áll, akit az Age of Apocalypse című sztori végén láttunk utoljára (vagyis 1996-ban). Azt nem tudom, mivel magyarázzák majd ki a feltámadását, és hogy egyáltalán miért kellett megint visszahozni egy figurát, aki régebben halott, mint amióta a mai fiatalok olvassák ezeket a képregényeket, de ha mindezt félretesszük, akkor egy kifejezetten élvezetes, szórakoztató sztorit kapunk. Wells gyökereinek megfelelően írja a karaktert, vagyis visszatérünk ahhoz a koncepcióhoz, amely szerint David próbálja helyreállítani saját skizofrén elméjét, de annak töredékszemélyiségei ezt persze igyekeznek megakadályozni. Az újítás az, hogy tudata immár több tucatnyi személyiségre hasadt szét, amelyek mindegyike állandó harcban áll David testének uralmáért. Ezt Wells egy nagyszerű, szinte vérfagyasztó jelenetben ábrázolja a leghatásosabban, amelyben David személyisége másodpercek alatt újra és újra megváltozik, miközben rátámad az Új Mutánsok két tagjára, és egy ártatlan kislány szerencsétlen szüleire – utóbbiak halála egyébként szintén egy rendkívül erőteljes momentum, amelyben Wells ügyesen kombinálja a lendületes, horrorisztikus akciót a bigott fajgyűlölettel és a mutánsoktól való nagyon is jogos félelemmel. Diogenes Neves rajzaira sem lehet panaszunk, lendületes, szépen kidolgozott képeket kapunk, legfeljebb az olykor eltúlzott mimikáknál lóg ki kissé a lóláb – viszont a hangulatos, és a mai trendekhez képest kellemesen visszafogott színezés részben ezért is kárpótol. Egyelőre úgy tűnik, a sorozat kifejezetten jó úton jár…
Olórin

Oldalak: 1 2 3 4