KKK október

A Képregény Kedvelők Klubjának októberi rendezvénye 2012. október 25.-én, csütörtökön 18 órától az Örökmozgó Filmmúzeum (1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.) különtermében kerül megrendezésre.

Címe: Vasból fakarika

Témája azoknak a diafilmeknek és képregényeknek az összehasonlítása lesz, melyeket az alkotóik előbb vagy később, de képregényben is feldolgoztak.

A Winnetou című, 1962-ben készült dia teljes egészében levetítésre kerül Láng József interpretálásában.

A Winnetou dia forgatókönyvét Cs. Horváth Tibor írta és Zórád Ernő rajzolta, csakúgy, mint az 1957-es Pajtásbéli és az 1975-ös Magyar Ifjúság által közölt (és később kifestett) sorozatot.

Ugyancsak CSHT írta Sebők Imrének a Ben Hurt, aki az 1960-as Magyar Ifjúság által közölt képregényt 1962-ben diára is átdolgozta.

Az előadás apropóját az adja, hogy Bíró Feri, a diások atyaistene megkapta az Örökmozgó raktárát a gyűjteménye számára, amit az előadás után meg is fogunk tekinteni.

Minden érdeklődőt továbbra is soxeretettel!

Facebook Hozzászólások