Kittenberger: A pokol kapujában – Kalandfaktor csúcsrajáratva

Folytatást írni nehéz, jó folytatást meg különösképpen az. A Kittenberger alkotógárdájának ez egyszer már összejött, és elég magasra helyezték maguknak a lécet. Ilyenkor aztán könnyű lenne abba a hibába esni, hogy kényszeresen telezsúfolják a következő felvonást mindenfélével, hogy túlszárnyalják az előző részt. Szerencsére itt erről szó sincs, „A pokol kapujában” szinte észrevétlenül lépi át azt a bizonyos lécet, mindezt erőlködés nélkül.

Az előzőnél sokkal kötöttebb helyzetből is indul az új kötet, hiszen most már bőven akad szál, amit végig kell követni, és lassacskán ki kell futtatni a végjátékhoz, hiszen a harmadik negyedben járunk. A történetvezetés ennek ellenére roppant kényelmes tempóban halad, nincsenek elkapkodott jelenetek, elsietett mozzanatok. Pedig az első pár oldal után nagyon ritkán van alkalom szusszanni egyet, ugyanis most aztán tényleg sikerült elkapni a klasszikus kalandfilmek ízig-vérig dinamikus történetszövését. Sőt, a kötet közepetáján végül annyira rákapcsol, hogy hiába igyekszik az utolsó pár oldal kicsit visszavenni a tempót, a „befejező rész következik” mégis úgy hat, mintha egy téglafalnak rohannánk. Az egyetlen hiányérzetet egy elhalt szál okozza csak, ami erősen domináns volt az előző kötetben, ehhez képest most elsikkadt. Mondjuk ez is egy tipikus jellemvonása az ilyen kalandoknak, hiszen amennyiben hőseink kezdtek volna vele valamit, úgymond „idejekorán” léptek volna elő proaktív, a történéseket formáló karakterekké, a szokásos cselekmény által szituációból szituációba sodródó szereplők helyett. Márpedig ez ugye a végjátékok sajátja.

De nem csak a történetvezetésben, a változatos helyszínekben, a pörgős cselekményben sikerült visszaadni a klasszikus kalandfilmes élményt, hanem hangulatban is. Ahogy az első kötetről a másodikra Brazil rajzai „szintet léptek”, most ugyanez történt a dumákkal. Lazább, poénosabb, sokkal viccesebb, mint eddig bármelyik rész, olyan helyzetekkel, riposztokkal és beszólásokkal, amin igazán, szívből felnevettem. Kicsit úgy érzem, most sikerült a szövegnek igazán felzárkóznia a szinte állandóan jelen levő képi humorhoz.

A klasszikus forgatókönyv szerint most jönne az a rész, amikor arról beszélek, hogy mekkora fejlődés ment végbe a rajzolásban, és hogy Brazil hogyan haladta meg önmagát. Szerencsére nem kell ilyet írnom. Szerencsére, mert a képi világ sokkal koherensebb, mint az első két album között volt. Persze nem arról van szó, hogy ne lehetne felfigyelni kisebb, általános fejlődésre, csiszoltabb megjelenésre, csak most szép, egyöntetű képet alkot a második albummal. Külön öröm a szemnek, hogy a próbanyomatokon megmaradt az a rengeteg apró vonal, aminek a hiánya elsőre lehet nem tűnne fel, de valahol hátul az agyunkkal érzékeljük, mennyivel gazdagabbak ezekkel a rajzok. Az egész album azt érezteti, hogy Brazil stílusa kikristályosodott, elérte a végső formáját – legalábbis az, amiben a Kittenbergert rajzolja.

A Kittenberger a harmadik részével mindent megad, amit egy kalandképregénytől csak elvárhatunk. Innentől már nem kell hova fejlődni, nincsenek megugrásra váró lécek. Egy ugyanilyen profin és piszok hangulatosan előadott záró kötet kell már „csak”, hogy a legjobb hazai kalandképregény végre kerek egésszé váljon.

A Kittenberger III. – A pokol kapujában ma (02/09/21) délutántól kapható lesz a könyvhéten a Főnix könyvműhely standjánál. Pénteken délután ötkor pedig egy dedikálással egybekötött premieren találkozhattok az alkotókkal.

kóbor

Cím:	Kittenberger #3: A pokol kapujában
Szerző(k):	Somogyi György, Dobó István, Tebeli Szabolcs
Kiadó:	Oneway Media
Ár:	3990 Ft
Formátum:	puhafedeles kötet
Terjedelem:	60 oldal
Megjelenés:	2021.09.02
Megvásárolható:	Közvetlen a szerzőtől
Online vásárlás:	kepregenymarket.hu