Kínos képregények, szenvedő papírhősök

Ha körbenézünk a különböző műfajok között, akkor észrevehetjük, hogy a tévésorozatok leginkább a képregényekhez hasonlíthatóak, hiszen mindkét műfajban előfordulhat, hogy a néző egy fogyasztásra egy történetet kap, mint ahogy az is, hogy heti/havi rendszerességgel kapja meg egy hosszú történet egyes szegmenseit, a kirakós újabb és újabb darabkáit. Most a sorozatos képregényekbe lapozunk.

Kétségkívül rokonműfaj a képregény és a tévésorozat, így nem csoda, hogy képregényből is készül tévés feldolgozás, ahogy sikersorozat is hamar feltűnik papírra nyomva, rajzolt formában. Mikor heti vagy havi rendszerességgel folytatódik egy-egy hosszú történet, akárcsak a tévésorozatokban, a képregényekben is szinte kötelezően alkalmazzák a cliffhangert, vagyis azt a megoldást, amikor egy történetet a csúcsponton hagynak abba, lehetőleg nyitott kérdések sokaságával, hogy a nézők a következő részt is megnézzék/megvegyék.

A sorozatos képregények persze nem túl gyakoriak és nemegyszer már véget ért sorozatokhoz fűződnek, de a legritkább esetben hordoznak magukkal nagyobb jelentőséget, kapcsolódnak a tévében megismert történethez. Nem is csoda, hogy a legtöbb sorozatrajongó nem vértezi fel magát a főművet legfeljebb kipótló, épp hogy kiegészítő képregényekkel, hiszen általában azok nélkül is teljes a sorozat története.

Ritka kivételt jelent a nem képregényből készült, de erős képregényalappal, képregényes stílussal bíró Heroes, vagyis a Hősök, amihez hétről hétre készülnek, nemrég nyomtatásban is kiadott 4-5 oldalas képregény-történetek, melyek eleinte szó szerint a sorozat epizódjait folytatták az utolsó képkockától, majd idővel a képregény írói elkezdték magát a Hősök-univerzumot bemutatni, illetve a már megismert vagy egyelőre még nem ismert szuperképességekkel rendelkező emberek múltját, hátterét, kvázi evolúcióját felvillantani.

Persze, ha valaki mániákus, igen elszánt sorozatrajongó és kitör rajta a gyűjtőszenvedély, akkor nem tehet sokat és a sorozat főszereplőinek fröccsöntött másai mellé muszáj megszereznie a képregényalakban közölt kalandokat is, még akkor is, ha azok nem túlságosan színvonalas művek, és inkább csak a sorozatok népszerűségét kívánják meglovagolni.

Jó is, rossz is

Míg a közvélemény meglehetősen jó véleménnyel volt a Buffy, Angel, sőt még a CSI, vagyis a Helyszínelők képregényeiről, addig akadtak ellenpéldák is, olyan füzetek, melyek külalakja, valamint története nem feltétlenül vágott egybe a rajongók ízlésével. Hiába a 2-3 millió heti néző a Supernatural című sorozat (itthon: Odaát) esetében, ha a sorozat képregény verzióját meglehetősen kevesen, alig 10 ezren vették meg. Bár sokakat már a borító is taszított a beruházástól, de leginkább akkor érhette csalódás a rajongókat, amikor a 6 részes képregénybe lapozva kiderült, hogy a sztori nem is a sorozatban megismert Sam és Dean legújabb vagy esetleg régi, archív kalandjairól szól, hanem afféle előtörténetként funkcionál.

Persze a cím alapján (Supernatural: Origins) nem volt nagy ördöngösség kitalálni, hogy előtörténet szerepet fog betölteni, de a könyv csak érintőlegesen foglalkozik azzal, hogy Sam és Dean miképpen lett vadász, inkább az apjuk, John történetét nagyítja fel, visszatekintve azokra az időkre, amikor a két testvér nem nagyon bírt volna el egy winchestert a kezében. Minden kritika ellenére a Wildstorm-kiadó sikeresnek könyvelte el a próbálkozást, s éppen ezért idén, áprilisban követte az első minisorozatot a folytatás, mégpedig a Supernatural: Rising Son, amit ugyancsak 6 részesre terveztek, de továbbra is az előtörténettel foglalkozik, és pár évvel az Origins után helyezhető el időrendben (Dean ekkor 11 éves).

Annak idején a rajzfilmsorozatok rajongóinak felcsillanhatott a szemük, amikor a DC kiadó úgy döntött, hogy a Cartoon Network csatorna rajzfilmjeire alapozva megjelentet egy képregény-füzetet, azonban a csillogó szempárok zöme meglehetősen hamar fényét vesztette. A Cartoon Network Block Party havi rendszerességgel megjelenő füzetei ugyan még mindig viszonylagosan népszerűek (naná, hiszen 1997 óta olvashatók), azonban a történetek sosem voltak képesek az eredeti rajzfilmek szintjét elérni.

Hiába volt az egyik füzet teljes egészében Johnny Bravóra alapozva, a másik pedig Dexter laboratóriumá-ra, a színvonal hullámzása nem különösebben segítette elő a füzetek rendszeres vásárlását. Az egy kiadásban 2-3 rajzfilm egy-egy képregényre írt epizódját elmesélő Cartoon Network Block Party színvonala akkor javult először, amikor a Pindúr pandúrok, vagyis a Powerpuff Girls önálló füzetei érdeklődés hiányában megszűntek, így Sziporka, Puszedli és Csuporka kalandjai 2006 márciusától a képregény-válogatásban kerültek publikálásra. Jegyezzük meg, hogy a Cartoon Networkös rajzfilmek nyomtatott verziói még Cartoon Network Action Pack-ben voltak felnőtt fejjel is élvezhetőek, nem csoda, hogy a CNAP-sorozat keretein belül, az olyan akciódúsabb sorozatok karakterei kerültek szövegbuborékok közé, mint Samurai Jack, Juniper Lee vagy Ben 10.

Zárszóként talán megállapítható, ha egy sorozat meglehetősen magas nézői elvárásokkal bír, akkor természetesen a néző kiegészítő jellegű termékektől is hasonlóan magas színvonalat vár el, s talán ennek is volt köszönhető, hogy a már említett Hősök képregény (sőt, Hősök netes sorozat) fogadtatása meglehetősen közepes volt, akár a csak interneten megjelenő történeteket, akár a nyomtatásban kiadottakat vizsgáljuk.

[origo] Szekeres Viktor 2008.07.30.