Kínbörtön

Időnként felbukkannak az itthoni könyvkínálatban olyan kiadványok, amelyek élénk vigyorrá torzítják bizonyos emberek arcát, egyúttal meg is döbbentik őket: egyszerűen nem hiszik el, hogy itt van és magyarul és nem holmi vibráló képernyőn bámulja olyan nyelven, amit elvileg természetesen már csecsszopó korában tökéletesen el kellett volna sajátítania, valójában viszont nem tud belőle csak másfél mukkot. Két éve az Európa Kiadó Gris Grimly által illusztrált pazar Poe-kötete váltotta ki ezt az érzést, és most is valami hasonló történt: A Magvető az Xpress.hu-val karöltve kiadta napjaink egyik legegyedibb filmrendezőjének, Tim Burton-nek verses meséit.

A magyar változatban Rímbörtönnek elnevezett (avagy) Az Osztrigasrác mélabús halála és más történetek azoknak jelenthet komolyabban bármit is, akik ismerik és szeretik Burton filmjeit. A filmográfia nélkül a kutyát sem érdekelné egy efféle versikés-könyv és talán még a szerző rajzaiba is belekötnének.

A könyvben szereplő rímes mesék főszereplői egytől-egyig gyerekek, akik szinte kivétel nélkül valami torz születési rendellenességgel jöttek világra, netán egyenesen szörnyetegnek születtek. Egyikük feje sajtból van, a másik félig osztriga, egy kislány szemétből van, egy kisfiú meg múmia. Kép és szöveg szerves egységéből bontakozik ki szomorú és groteszk történetük, amelyek a magány és a kitaszítottság jegyében vagy rosszul (azaz halállal) vagy valami nagyon sötét poénnal zárulnak. Egy-két kivétel van csupán, amikor a szöveg még csak versre sem emlékeztet, hanem egyetlen mondat csupán, amiben minden benne van.

A témaválasztás és az illusztrációk mind-mind ismerősek a burtoni világból, viszont ebben a könyvben olyan hangok is megjelennek, amiket a filmjeiben legfeljebb csak nagyon zárójelesen említ (Willy Wonka és a bárányok…). Ilyen például a szex és a kegyetlenség. Mindezzel semmi baj nem lenne, hiszen ez a saját könyve, nem szól bele senki sem, azt versel meg, amit csak akar. Viszont a legfontosabb dolog hiányzik belőle: a lélek. Ez pedig nem Burton hibája.

Stern Gábor fordítása egyszerűen fittyet hány az eredeti szellemiségének. Eredeti és fordítás viszonyát jól tükrözi a rendező nevére rímelő ostoba szóvicc is, a Rimbörtön, amely címként használva egyértelműen rátelepszik az egész szövegre: ez egy kis hülyeség, nem kell komolyan venni. A versek hemzsegnek a szlengkifejezésektől, a boy-ból lett hányaveti hangzású srácon át a rácuppanig, ezek pedig itt tökéletesen stílusidegenek, ráadásul néhány helyen még a szöveget is megváltoztatja, holmi poén kedvéért. Tim Burton meséiben csúnya és szomorú kisfiúk és kislányok vannak, akik magányosan halnak meg, anélkül, hogy bárki is szerette volna őket, nem pedig ronda srácok és bigék, akik feldobják a talpukat.

És akinek kétségei lennének, nézze meg Burton legelső, animációs filmjét, a Vincentet – ugyanaz a közeg és hangulat jelenik/jelenne meg ennek a könyvnek a lapjain is:

A Pacasrácból (Stainboy) készült egy flashanimációs sorozat is, a könyv meséinek szereplőivel (rendezte: Burton, zene: Elfman), az első rész, ízelítőül:

FACEBOOK HOZZÁSZÓLÁSOK: