“A képregény is a kultúránk része…” – interjú Kertész Sándorral

Ahogy korábban már mi is hírt adtunk róla, munkásságának elismeréseként és a 2021-es naptári évben igen aktív kutatói és rendezvényszervezői aktivitásáért Kertész Sándor kapja idén a Korcsmáros Pál-díjat. Ennek apropóján Bayer Antal kérdezte többek között a kutatási módszereiről és a fiatalabb generációról.

Bayer Antal: Több mint harminc évvel ezelőtt kezdtél foglalkozni a képregények történetével, jóval az internet megjelenése előtt. Többször elmondtad, hogy alapvetően könyvtárba jártál, kikérted azoknak a lapoknak a bekötött példányait, amelyekről sejtetted, hogy képregényeket tartalmaznak, és jegyzeteltél. De voltak-e más segédanyagaid is? Esetleg külföldi szakkönyvek, szaklapok, általános sajtótörténeti kiadványok?
Kertész Sándor: Gyakorlatilag semmi. A Rubovszky Kálmánnal elkezdett képregénykutatások első lépése volt a hazai „szakirodalom” felkutatása. De ezek nagyrészt az amerikai képregényre való rácsodálkozás volt, aminek a jelentős része azzal zárult, hogy milyen kár hogy a magyar képregényekről még nem készült semmilyen ismertetés. A „jugoszláviai” magyar sajtóban találtam az első komolyabb értekezéseket. Ezen kívül lehetőségünk nyílt lefordíttatni külföldi szakirodalmat, amelyek még ma is értékes dokumentumaim közé tartoznak. Ezek leginkább német nyelvű szakkönyvek fontosnak ítélt részletei, másrészt olasz kiadványok voltak, ill. képregényenciklopédiák szócikkei. A magyar sajtótörténet nem említette a képregényt és azóta sem szentel neki figyelmet. A képregényre, mint érdekességre tekintenek még ma is. A képregények olvasása a hetvenes, nyolcvanas években inkább szégyelleni való szórakozási forma volt, amit inkább titkoltak. Zórád Ernő említette többször, hogy egy novellában az író úgy jellemezte az egyik szereplőt, hogy szabadidejében képregényt olvas. Tehát sejthető hogy az egy bunkó. Rám is furcsán néztek, hogy miért érdekel engem ez a terület.

BA: Kutatómunkád egyik legfontosabb része a magyar képregény ma már legendásnak számító alakjaival folytatott beszélgetéssorozat elkészítése volt. Emlékeid szerint volt nekik jelentős képregénygyűjteményük, voltak kedvenceik, foglalkoztatta őket a képregény története, mondtak neked neveket, akiknek aztán utánanéztél?
KS: Zórád Ernő biztatott, hogy kezdjem el feltérképezni a hazai képregény történetét, mivel addig ezzel a területtel senki nem foglalkozott. Tőle kaptam (még ma is meg vannak) kis cetliket, amiket írógéppel írt a számomra azokról az emberekről, akiket javasolt megkeresni és elő is készített telefonon több találkozót. Tőle több külföldi képregénylapot is kaptam, amiben cikkek voltak a témában. Cs. Horváth Tibortól nagyon sok külföldi kiadványt kaptam,- amiben magyar rajzolók munkái jelentek meg- a környező országok lapjain kívül például kubai képregényújságokat is. Az volt első rácsodálkozásom, hogy a magyar képregény hova el nem jutott. De az igazi csoda Kuczka Péter, a Galaktika magazin főszerkesztője volt. Komplett képregénytára volt, amiből fejvesztés terhe mellett folyamatosan kölcsönözhettem nyugat európai képregényeket és szakirodalmat. Nagyon sokat tanultam tőle. A tőle kapott francia Metal Hurlant magazinok teljesen új megvilágításba helyezték a képregényt. Zórád után tőle kaptam a legtöbb ötletet, hogy kiket keressek még meg, akik tudnak nekem segíteni. Így például Nemeskürty Istvánt, aki szintén nagyon képben volt a képregények kapcsán.

BA: Az internetnek köszönhetően teljesen átalakultak a kutatási lehetőségek, és az elmúlt néhány évben különösen szaporodnak és bővülnek az online archívumok. Mennyire élsz manapság ezekkel a lehetőségekkel? Érnek-e meglepetések, előkerülnek-e most olyan dolgok, amikről korábban nemigen lehetett tudni, illetve miket hiányolsz még mindig a magyarországi vagy magyar nyelvű sajtótermékek közül?
KS: Az Arcanum egy kincs. Nagyon élvezem, hogy megfelelő keresési technikával mennyi új információhoz juthat az ember. Korábban úgy kellett cikkeket keresnem az újságokban, hogy minden oldalt végi kellett lapoznom és forgatni a szemem, hol találok valami képregényes írást. Nagyon fárasztó és időigényes volt. Időnként bukkanok olyan új információra, ami alapján megkérdőjeleződnek a korábbi állításaim. A könyveimben igyekeztem átfogó képet adni a képregény magyarországi történetéről, de egy-egy korszak, alkotó, vagy sajtótermék elemző, ok-okozati összefüggéseinek a bemutatása még hátra van, amihez nagyon sok információra van még szükségem. A Magyarországon publikált név nélküli képregényfigurák beazonosításához elengedhetetlenek a hazai és külföldi adatbázisok. Rengeteg munka van még hátra.

BA: Kapcsolódó kérdésem, hogy tapasztalataid szerint kedvet kapnak-e fiatalabb kutatók a képregény történetének megismeréséhez most, hogy ez sokkal könnyebb, mint korábban, vagy ez inkább a mi korosztályunkra jellemző? Milyen irányokat vagy korszakokat javasolnál azoknak, akik most vágnának bele?
KS: A fiatalabb generáció számára nehéz megérteni, átlátni azokat a politikai, kulturális viszonyokat, amelyek meghatározták a hazai képregények publikálását. Az ő érdeklődésüket a jelen képregényes események, kiadói viszonyok határozzák meg. Ezért viszonylag sok elemzés, leírás jelenik meg a film és a képregény kapcsolatáról, a szuperhősökről, szuperhősmítoszokról, esetleg a mangákról, a képregény működéséről, hatásmechanizmusáról, esztétikájáról. Nekem, aki még részese lehettem egy sajátos magyar képregénysztorinak, pedig az a dolgom, hogy az utókor, a fiatalabb generáció számára megismerhetővé tegyem ezt a korszakot. Ha a mi generációnk ezt nem teszi meg, akkor vagy feledésbe merül a hazai képregény történetének egy meghatározó korszaka, vagy azok, akik majd később akarnak ezzel az időszakkal foglalkozni, már nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudnak hiteles információhoz jutni. A képregény is a kultúránk része, meg kell próbálni megtalálni a helyét és az értékeit közkincsé tenni. A könyveim ellenére a képregény magyarországi története egy feldolgozatlan terület, ami évtizedekre adhat kutatási lehetőséget a fiatal érdeklődőknek.

BA: Pókember-generáció című könyved végén írsz a kortárs képregényekről és trendekről. Azóta is eltelt már pár év, van, amit azóta másképp látsz, vagy megfigyeltél még újabb fejleményeket?
KS: Roppant nehéz feladat a jelen képregényes eseményeiről írni. Nekem sem biztos, hogy kellett volna. Nehéz megítélni, hogy a jelen korban felbukkanó alkotók vajon meghatározó szereplői lehetnek-e egy korszaknak, akik megérdemlik, hogy megénekeljük a teljesítményüket, vagy csak epizód szereplők, akik évek múlásával már említést sem érdemelnek, de a megjelenésükkor ígéretesnek tűntek. De az utókor, amíg nem írják felül mások, az én könyvemből kap információt és ismeri meg a korszakot. Ezért nagy a felelőssége az írónak. A gazdasági nehézségek, az internet szolgáltatásai, most pedig már a nyomdai árak is mintha új irányba terelnék a képregényfogyasztói szokásokat és megváltoztak a kiadók stratégiái is. Nehéz még megítélni, hogy ez csak átmeneti állapot, vagy új tendencia. Én középiskolásokat tanítok, kiállításokat, képregényes programokat szervezek, és azt látom, hogy a fiatalok körében nagy az érdeklődés a képregények iránt. Sokan rajzolnak saját szórakoztatásukra történeteket, amiket megosztanak a barátaikkal, ismerőseikkel. Pénzük nincs a képregények megvásárlására, ezért mintha egy új underground képregénykultúra kezdene létrejönni, amiben keveredik a szuperhős mítosz, a manga misztikuma és a saját élettörténetük. De hogy ebből lesz- e látható alternatív történetmesélés, az még a jövő zenéje.

BA: Mennyit tudsz a környező országok képregénytörténetéről, van kapcsolatod ottani kutatókkal? Azt tudjuk, hogy az „adaptációs” képregény dominanciája magyar sajátosság, még a szomszédos országokban sem volt ennyire gyakori. Ezzel együtt léteztek szerinted közös vonások a kelet-európai régió képregényei között?
KS: Vannak lengyel, román, olasz, képregényesekkel kapcsolataim, kérünk egymástól információkat, adatokat, figyelemmel kisérjük egymás munkáját. Szerintem vannak kelet-európai sajátosságok mind rajzstílusban, mind pedig a történetmesélésben, a képregények témáiban. A magam részéről sajnálom, hogy minimális a kiadói kapcsolat ezekkel az országokkal, de mivel nyugati képregények is csak esetlegesen kerülnek a piacra, ezért nem is számítok rá, hogy nagy cserekereskedelem alakulna ki. Figyelem a nyugat-európai képregényeket, néha kedvet érzek hozzá, hogy talán érdemes lenne elindítani egy magazint, de ennek sajnos semmilyen piaci realitását nem látom. Ezért marad a gyűjtés, de egyre fogy a hely a szobában, telítődnek a könyvespolcok és lassan új digitális adathordozóra is szükségem lesz a letöltött képregények tárolása miatt.

A Korcsmáros Pál-díj átadására a 17. Budapesti Nemzeközi Képregényfesztivál zárónapján, június 5-én Dürer Kertben megrendezett vásáron kerül sor.