Kalyber Joe #1-3

Talán nem túlzás azt állítani, hogy 2005-ben egy picit megváltozott a magyar képregény helyzete. Ekkor került ugyanis a boltokba Pilcz Roland akkor már 10 éve dédelgetett álma, az eredetileg még westernes kutyahősként indult, és később fiatalemberré „nemesedett” Kalyber Joe első története, és hirtelen lett egy rendszeresen (igaz, sajnos nem túl sűrűn) megjelenő sorozatunk, ami kedves bájával, kalandos sztorijával és finom humorával egyértelműen a nagyközönségnek szólt (mármint szólt volna, ha a kilencedik művészetnek lenne itthon nagyközönsége). A mindannyiunk szerencséjére önerőből piacra erőszakolt képregénynek idén jelent meg a harmadik része, így az olvasók mostanra akár régi kedves barátoknak is érezhetik hősünket és társait, és izgatottan várhatják a következő kötet megjelenését. Meg is van rá minden okuk.

Kalyber tanárnak tanul egy egyetemen, és más gondja sincs, mint megküzdeni a nála sokkal okosabb elsősök által okozott finom kis megaláztatásokkal. Legalábbis addig, amíg barátaival együtt bele nem keveredik egy furmányos ügybe, aminek egy titokzatos könyv, és (naná) egy szép hölgy áll a középpontjában. Akkor aztán megszaporodnak a bonyodalmak, és Kalyber hamarosan a nagyvárosban találja magát, hogy aztán megjárja Európát és Afrikát is, és mindenféle kalandok részese legyen, mindenféle emberek társaságában.

A Kalyber Joe egészen páratlan élmény, és nem csak az első látásra nyilvánvaló okok miatt (amikre majd visszatérünk), hanem azért is, mert bizonyos szempontból mindegyik rész teljesen kerek (ha nem történetileg, hát tematikailag, hangulatilag), és mindegyik rengeteget tesz hozzá a Pilcz Roland kreatív elméjében megszületett sajátos kis világhoz. Az első kötet (A kezdet) egyszerű átlagemberként prezentálja hősünket, akinek átlagos barátai, átlagos problémái vannak, s mint ilyen, elsősorban az átlagos (egyetemi) élet helyzetkomikumaira van kihegyezve. A karakterek kedvesek, szerethetők, a szituációk bárki számára könnyedén átélhetők, és lassan, fokozatosan haladnak egy kalandosabb irányba, ami már kívül esik az „átlagos” jelző által behatárolt tartományon. Ezt a részt a felhőtlen humor és báj jellemzi, Pilcznek pedig fantasztikusan jó érzéke van a poénok elhelyezéséhez és időzítéséhez – még akkor is, ha néhány képkocka itt egyelőre egy cselekménybe szúrt comic strip benyomását kelti.

A kezdet befejezése aztán kézen fogja az egyszerű, de roppant hatásos, mindennapi szituációknak köszönhetően lábáról levett olvasót, és átvezeti a második kötetbe (Eső), ami már kicsit komorabb hangulatú, és erősen kalandcentrikus. Ezzel hősünk életének egy része látványosan véget ért, kikerült az egyetem bezárt környezetéből, és keblére ölelte a nagyvilágot, ahol szép számmal várnak rá veszélyek és csalódások is. Ennek megfelelően új karakterek lépnek be a stílszerűen sötétebb színvilággal operáló sztoriba (legfontosabb közülük a félszemű kalandor, Kay), és itt döbben rá az olvasó először, hogy Pilcz Roland milyen gyönyörűen és átgondoltan fonja a történet fonalát: zökkenőmentes és profi az átmenet az „átlagjoe” és a kalandozó Kalyber között, és a képregény mindegyik része egy-egy jól megragadott hangulatot, életérzést önt betűkbe és képekbe. Az Esőben mintha csak egy trilógia középső részét látnánk (amolyan Star Wars-módra, ami persze nem is véletlen): a bonyodalmak a tetőfokukra hágnak, és egy sokkoló felfedezés is történetik az utolsó oldalakon.

Így jutunk el a harmadik részhez, az Álmodozókhoz, ami az előzőben felvetett dilemmák utóhatásaival, azok feletti elmélkedéssel, nem meglepő módon álmodozással, és (talán az író számára is) útkereséssel telik. Ha az első kötet a Kalyber Joe humorérzéke, és a második az adrenalinja, akkor ez egész biztosan a szíve. Egy szomorkásabb, afféle édeskeserű képregény, amiben hőseink a korábbi kalandok megrázó élményei után próbálják sínre rakni életüket, és valamiféle célt találni a jövőre nézve – és ha eddig valaki, valami érthetetlen oknál fogva nem zárta volna őket a szívébe, akkor ezekután egészen biztosan így tesz majd. Egyébként értékelhető ez a kötet egyféle hangulati-tematikai átmenetként is A kezdet és Az eső között, hiszen hősünket itt már nem zárja korlátok közé az egyetemi élet, de nem is vált belőle igazi kalandhős – szerencsére, mert bár a sztori valószínűleg ebbe ez irányba tart, itt ez még túl korai lett volna.

A sorozat fő ütőkártyája persze maga a címszereplő, Kalyber Joe. Pilcz Roland voltaképp egy totális pancsert teremtett, aki azonban egy roppant szeretnivaló pancser. Határozottsága és önbizalma megmosolyogtató esetlenséggel, valamint az életvidámság és a melankólia egy furcsa, ambivalens keveredésével párosul, na és – ami még fontosabb – mélységes emberséggel, ami pedig nem csak az ő karakterét, hanem az egész képregényt is belengi. A marcona, de csupaszív Kaytól a hű barát Palmig mindenki tökéletesen valóságos, „megfogható” karakter (az egyetlen kivétel a nyilván szándékosan eltúlzott, remek komikus mellékzöngeként működő, gyümölcsmániás hipochonder, Hugo), akik között gondosan ábrázolt kapcsolatrendszer bontakozik ki, elsősorban a barátság értékei mentén. De sokszor még sokadrangú mellékszereplőket is sikerül igazi élettel megtölteni, pusztán néhány jól megválasztott szó vagy szituáció segítségével. Az általános kép mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni az olyan egyszerű, de mélységesen emberi pillanatok mellett sem, mint amikor egy majdnem teljesen jelentéktelen karakter a megértés és vigasztalás jeleként finoman hősünk vállára teszi a kezét. Ezek az apró nüanszok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a Kalyber Joe egy abszolút jó értelemben vett „fell good” képregénnyé váljon: ha elolvasod, pár órára garantáltan a képedre szárad egy bágyadt vigyor.

Az egyes kötetek jól elhatárolható hangulati világa mellett azonban a kötetek önmagukban is meglehetősen vegyes stílust képviselnek. Sokszor egyszerre képviselteti magát a dráma, a vígjáték és a kaland, Pilcz Roland pedig bátran megkívánja tőlünk, hogy az egyik képkockán még kiröhögjük a belünket, a másikon pedig már szomorkásan lógassuk az orrunkat, vagy éppen mélyen meghatódjunk. És félreértés ne essék, így is fogunk tenni, mert bár ez a játék igencsak veszélyes még egy tapasztalt író számára is, Pilcz bámulatos magabiztossággal manőverezik az egyes érzelmi állapotok között, és ettől lesz a Kalyber Joe olyan igazán életszerű, még akkor is, ha épp egy krokodil harapja le a kezét valakinek. És ha ez még nem lenne elég, a geekek örömmel lubickolhatnak a rengeteg filmes (és a néhány képregényes) utalásban is – itt elsősorban a Star Warsra és az Indiana Jonesra kell gondolni (utóbbi hatása főleg igen erősen érezhető, lásd kalandokba keveredő tanárnövendék főhősünket), minthogy az író számára ezek jelentették gyerekkorának nagy mozis élményeit. Ergo lehet szidni George Lucast ezerrel az új filmjei miatt, de csak szőrmentén, mert íme, egy nagyszerű történet létrejöttében igenis szerepe volt (még ha nem is tud róla).

A Kalyber Joe teljes mértékig saját, szerzői képregény, vagyis a rajzokért és a színezésért is Pilcz Roland volt felelős, ezen a téren pedig egyértelműen az egyszerűség hódít. Az arcok pár alapvető vonásból állnak, némi sajátosságot a furcsán asszimmetrikus felépítés (oldalra helyezett száj) jelent, és a főhős, illetve barátja, Palm esetében az elsőre kissé furcsán ható egybenőtt szempár. Ez a letisztultság viszont kifejezetten előnyére válik a sztorinak, ami egyáltalán nem követel meg realisztikus ábrázolást (sem bravúros panelkezelést), csak azt, hogy karakterei bájosak és kedvesek legyenek, ez pedig adott. A hátterek ellenben néha meglepően kidolgozottak és részletgazdagok (főleg, amikor alkotó „utalásvadászatra” invitálja az olvasót), ami pedig valami sajátos mellékízt is ad az egésznek, az az, hogy az egyes kötetekkel nyomon követhetjük egy tehetséges rajzoló fejlődését. Az Eső ugyanis ilyen téren már jelentős előrelépés A kezdethez képest, főleg a gyönyörű színezést tekintve.

A Kalyber Joe a jelenlegi magyar képregény-művészet kevés ékköveinek egyike. Valami, amire büszkék lehetünk, amit bárkinek megmutathatunk, amin jókat nevethetünk, és ami nem számít, milyen hangulatban vagyunk éppen, bármikor képes jobb kedvre deríteni. Még több ilyet kérünk!


Megjelenés: 2005-2008
Történet és rajz: Pilcz Roland

Olórin, 2008. október 5.

Facebook Hozzászólások