Jessica Jones és a kamaszkor

Ha a szuperhősképregények és a kamaszkor címszavakkal jelölt halmazok metszéspontját keressük, akkor a Pókember és az X-men minden bizonnyal sokkal hamarabb jut eszünkbe, mint a Jessica Jones. Hiszen a Jessica Jones-képregények imidzse (megtámogatva a harmadik évadára érett sorozattal) arra épít, hogy itt (végre) nem a kamaszok kérdései kerülnek feszegetése, hanem a kamaszként csillogó szemmel megálmodott sex-drugs-rock’n’roll életideál mint életgyakorlat árnyoldalai. Jessica nem úgy higgadt le bohó fiatal korából, hogy maga mögött hagyta a sex-drugs-rock’n’roll életformát, hanem úgy, hogy levette a szuperhősruhát. Végre még egy nem kamaszos sztori (mert azért nyilván van még pár másik is)!
Szóval a harmincas (?) Jones más dolgokkal küzd, mint más szuperhősök, ott van miszter alkohol és miszter xy kromoszóma, de ott van igazából saját maga meg az a jó nagy csomag faszság, amit magával cipel – -és ez nagyon jó (hogy mennyire jó, arról írtam a Jessica Jones Alias-sorozat első kötete kapcsán, itt a link).

Az Alias második kötetének olvasása közben azonban feltűnt, mennyire sok kamasz van Jessica Jones ügyeiben. Sőt, ezek mind kamaszok körül forgó ügyek. Az igen vastag kötet első sztorija egy eltűnt középiskolás lány felkutatásának története, a második sztori egy jó kis geg, amiben nincsenek kamaszok, de a harmadikban megint vannak: egy drogos pókemberlányt kell megkeresni.
Most vagy a kamaszokkal van mindig baj, vagy Jessica Jones a kamaszok védőangyala. Az előbbiben nem hiszek, a második meg gondolatkísérletnek is rossz. De akkor miért van ennyi kamasz Jessica Jones ügyeiben?
Egyik kamaszügy sem szívderítő: Rebecca eltűnt, valamint a pókemberlány szintén eltűnt (visszavonom, lehet, hogy mégis van valami baj a kamaszokkal, hogy mindig eltűnnek). De a különösen kiábrándító nem simán az eltűnésük, hanem a kicsinyes világ, ami körülveszi őket. Rebecca megtalálásának céljából Jones több másik kamasszal is beszél, akik ugyanolyan kicsinyesek, mint a felnőttek. A pókemberlányról pedig kiderül, hogy ő az egyetlen fiatalkorú egy cinikus és önző felnőttek alkotta csoportban. A lány eleve, a kora és tapasztalatainak csekély mértéke alapján is kiszolgáltatott, ráadásul pedig az élete nagy részében öntudatától megfosztva tartják.

Nos, őket kell felkutatni. Jessica Jones pedig nem lett hatékonyabb nyomozó az első kötet óta, az első bekezdésben bemutatott életgyakorlatának (pia, pasik, másnap) ugyanakkora figyelmet szentelnek a sztorik, mint a nyomozásnak. Gyorsan megjegyezném, hogy a Jessica Jones-történetek káromkodása és szexhez való viszonya az első kötet előszava alapján a képregények első megjelenésekor kizökkentőbb erejű volt, és az olvasóközönséget jobban meglephette, mint ma. (Bár, ki tudja.) Jessica Jones világa tizensok évvel az eredeti megjelenés után is elég intenzíven robog a saját zsákutcájába, de emellett értékelem ezeknek a képregényeknek a keserűséggel szembenéző őszinteségét. És akkor most végre elérkeztünk oda, hogy szerintem mi az a három ok, ami miatt annyi kamasz van a Jessica Jonesban:

1) Véletlenül. Ezt se hanyagoljuk el. De azért tegyük fel, hogy a kamasz szereplőket alkotók használni akarták valamire.

2) Amennyiben eltekintünk a véletlentől, és azt vizsgáljuk, milyen szerepük lehet a kamaszoknak azon túl, hogy haza kell őket vinni, felmerül, hogy lehet, hogy a kamaszok kontrasztként szolgálnak az általános Jones-i világhoz.
Az ember úgy Istenigazából kamaszkorában akad fel azon, hogy mennyire kiábrándító, keserű, és korrupt ez a világ. Persze később is az marad, és később is néha fenn szoktunk akadni rajta, de alapvetően megtanulunk együtt élni vele, kialakítunk mindenféle stratégiákat. A kamaszkornak ez az első rádöbbenése arra, hogy mennyire kevéssé fénylik az az élet, az a felnőttkor, az az álom, amiről eddig azt hittük, igazán szép fényes lesz, talán az egyik legtisztább pillanatok egyike. Ebben az értelemben a kamasz szereplők azért annyira fontosak, mert jelenlétük által csúnyábbnak tűnik ami amúgy sem egy vonzó látvány. Persze tudom, hogy vannak sötétebb képregénytörténetek, mint a Jessica Jones, amit most mondok csak annyi, hogy ezekben a történetekben ezek a kamaszok csupán a jelenlétükkel a történetvilágra is kommentálnak. Ez pedig egy jó kis fricska az olvasó számára is, hiszen a “szókimondó tartalom” felirattal ellátott Alias-köteteket az olvasó (részben) pont az ábrázolt magánéleti problémák, a felhasznált nyelv, a satnya párbeszédek és káromkodások miatt értékelheti: felismerhet egy valóságot, ami sokféle módon megidézi a saját valóságát, amiben él, és ami kiábrándító ugyan, de azért ismerős. Na ezektől (tőlünk) kap hányingert egy kamasz, kedves olvasó.

3) De emellett azt gondolom, hogy a kamaszok, mint a gyerekség és a felnőttség határán álló emberek azért annyira fontosak a Jessica Jones-történetekben, mert Jones múltjára reflektálnak. Különösen a pókemberlány történetében nem nehéz az akaraterejétől megfosztott, manipulált Jonesra ismerni, akivel gyakorlatilag azt tett Purple Man, amit csak akart.
De az eltűnt Rebecca, sőt a naiv és pozőr osztálytársak is azt tesztelik, hogy mit jelent saját akaratból, döntésből, és saját következményekkel (vagy nélkülük) cselekedni. Van erre egy jó angol szó, az agency, amit jobb híján cselekvőképességnek fordítok: Jessica számára a Purple Man trauma után a cselekvőképesség visszanyerése és újbóli megtanulása, valamint a cselekvőképesség racionális mértékének megtalálása minden egyes alkoholba vagy szexbe fojtott este egyik tétje. A gyerekkort éppen hátrahagyó kamaszok nem csak szárnyaikat bontogatják, hanem, akárcsak Jessica, cselekvőképességüket is most térképezik fel.
(Perszeperszepersze, a gyerekeknek is van cselekvőképességük, hiszen a háromévesek tudnak ám hisztizni, de az más.)
Szép Eszter

Facebook Hozzászólások