Janó, Bíbice és a törpök – A csodálatos törpfurulya

Van abban némi – inkább szomorú – ellentmondás, hogy míg Magyarországon sokan tartják még mindig gyerekes dolognak a képregényeket, a boltokban vagy az újságárusoknál döntő többségében felnőtteknek szánt komolyabb, akciódús, vagy adott esetben erőszakos műveket kapni. A hazai képregénypiac prosperál, annyi kiadvány jelenik meg, mint soha korábban, de bajban lennénk, ha egy kisgyerek kérne tanácsot tőlünk. Milyen képregényt ajánlanánk neki? Segítek: van már például Helka kötetünk, Usagi Yojimbo mindig jó választás, ahogy Asterix, Lucky Luke, vagy a Hahota Pörgető is. Ez a sor most egy bivalyerős címmel, a jelenleg főleg a mozifilmek miatt népszerű Hupikék Törpikékkel gazdagodott, akik a Móra kiadónál leltek új otthonra.

A frissen megjelent, szép kiállítású és vaskos könyv második a sorban, Hókuszpók törpös kalandjai címmel már jött ki egy válogatás a Móránál, de A csodálatos törpfurulya ettől függetlenül is kiváló bekapcsolódási pont lehet. Ráadásul ünnepi kiadványról van szó: a törpök idén hatvan évesek, és a könyv is két, ennek megfelelően válogatott történetet tartalmaz. Az egyik modern, a másik klasszikus, az egyiket Peyo, a másikat pedig új írók és rajzoló jegyzi. Közös bennük, hogy baromi szórakoztatóak!

A törpök megalkotója, a belga Pierre Culliford, vagyis Peyo 1928-ban született angol apától és belga anyától. Először egy kis belga animációs műhelynél dolgozott, csak a második világháború után kezdett képregényeket rajzolni, előbb a Le Soir, majd az ötvenes évektől a Spirou magazinnak. Ekkoriban a leghíresebb karaktere Johan, azaz Janó volt, akihez nem sokkal később csatlakozott Pirlouit, magyar fordításban Bíbice is, közös, középkorba helyezett kalandjaikat imádták az olvasók. Nem utolsó sorban amiatt is fontosak ők, mert 1958-ban egy Janó és Bíbice fejezetben bukkantak fel először a törpök. A kis kék teremtmények gyorsan lekörözték népszerűségben Peyo többi sorozatát, így főként rájuk kellett koncentrálnia. A stúdiójában tehetséges rajzolókkal vette körül magát, akik ontották a törpös képregényeket, Peyo maga pedig további Janó sztorikat készített, illetve fokozatosan eltávolodott a rajzolástól, üzletemberként igazgatta cége ügyeit. Született saját produkcióban egy hosszabb Hupikék Törpikék rajzfilm, majd készült amerikai gyártású animációs sorozat is, ami végleg bebiztosította a törpök és alkotójuk népszerűségét. Peyo 1992-ben hunyt el, de törpös képregények azóta is születnek, más rajzolók és írók keze által élnek tovább.

A kötetet nyitó A hatlyukú törpfurulya egy 2008-as, tehát valamennyire friss sztori Luc Parthoens és Thierry Culliford, valamint Jeroen De Coninck tollából. A képregény különlegessége, hogy közvetlen előzményként szolgál az 1958-as törpös debütáláshoz, kifejezetten az akkori, ötven éves évfordulóra készült. Modern, a megszokott 40-50 oldalas sztenderd francia formátumnál kurtább képregény egy magabiztosan elmesélt, humoros szösszenet a szokásosnál több emberi szereplővel, és bár a rajzok kötött stílusa eleve nem jelentett túl nagy szabadságot a művésznek, kifejezetten elevenek lettek a figurák.

Nekünk, akik a képregénytörténet klasszikusaiért rajongunk, a második sztori lesz az, ami igazán érdekes, és amiért megéri kipengetni az elsőre soknak tűnő, majd háromezer forintos árat. A kötet fennmaradó, nagyjából hatvan oldalát ugyanis a már említett 1958-as sztori teszi ki, Janó és Bíbice kalandja, amiben először bukkant fel Törpapa és a többi, azóta szép karriert befutott törp. Elképzelt középkori környezet, valóságos sword and sorcery miliő, egy mese két fiatalról, akik a király segédjeiként igyekeznek rendet tartani. A képregényben a címadó, varázserővel felvértezett furulyától kell megóvniuk a királyi udvart, ami néhány rosszfiú miatt nem is lesz olyan egyszerű. Janó a dalia, Bíbice pedig a fiatal, alacsonyabb és hebrencsebb segédje, aki ló helyett Kecsege nevű kecskéjén utazik: kettejük ellentétéből számtalan geg kerekedett, érthető, miért is voltak annyira népszerű az ötvenes években, és hogy Peyo miért volt annyira büszke rájuk. Hiába hatvan éves képregény, A csodálatos törpfurulya meglepően jól öregedett, a remek rajzok mellett kiválóan olvastatja is magát.

Persze a fentebb említett képregény-történeti adatok és tények az elsődleges célközönséget, a gyerekeket kevésbé érdekli, és ez így is van rendjén. Ami nekik számít, hogy egy képregény érthető legyen, vicces és szórakoztató, a Móra új kötete pedig ebben sem okoz csalódást!

Farkas Dávid