Interjúk a 6MKF díszvendégeivel

Darko Macan

  • BA: Az egykori Jugoszláviában, ahol felnőttél, számos nyugati képregény megjelenhetett, nem úgy, mint Magyarországon. Mik voltak a kedvenceid, melyek hatására akartál te is képregényeket készíteni?
  • DM: A humorosakat szerettem: Jacovitti, Magnus & Bunker, Goscinny, Franquin, Dik Browne, ami csak a kezem közé került. Ezek adták az első lökést. No meg történész édesapám, akinek a példájából láttam, hogy a könyveket valóságos emberek írják és rajzolják. Én is olyanokat akartam rajzolni, amiket szerettem, de mivel a lista egyre csak bővült, egyre több és nagyon különböző sorozatot készítettem egyedül és más rajzolókkal.
  • BA: A Borovnica volt az első megjelent képregényed?
  • DM: Nem, hanem a Bochko (magyarul kb. „bogárszemű szörny”). 1988-ban indult ez a képsor, a Sirius című sci-fi témájú havilapban. Ezzel szinte egyszerre kaptam lehetőséget egy Tom & Jerry stripen dolgozni, amit a zágrábi Vjesnik adott ki. Aztán jöttek munkák napilapokban, és 1992-ben jelent meg először a Borovnica a Modra lasta című iskolai magazinban, ahol azóta is szerepel minden egyes hónapban.

  • BA: Aztán rá egy évre Edvin Biuković és te elküldtétek a portfoliótokat a Dark Horse Comics-nak, és kaptatok is munkát tőlük. Másnál is próbálkoztatok? Eleve amerikai kiadónak szerettetek volna dolgozni?
  • DM: Egyszerűen dolgozni akartunk, és csak angolul tudtunk kommunikálni, amiben segített a barátnőm, Tatjana Jambrisak költő és fordító. A Grendel Tales volt az első olyan sorozat, amelyhez be lehetett küldeni ötleteket, és amikor ezt megtudtuk, már ugrottunk is. Nagyon keveset terveztünk, és hát szerencsénk volt.
  • BA: Úgy látom, leginkább a honfitársaiddal dolgozz együtt – Biuković, Zezelj, Kordej. Van ennek valami különleges oka?
  • DM: Minden horvát képregényrajzolónak vérszerződésben kell elköteleznie magát, hogy minden adandó alkalommal segít a többieknek is munkát szerezni. Mint a maffia. Viccelek, persze… talán. Mindenesetre tény, hogy Edvinnel már korábban is dolgoztunk együtt, ezért nyújtottuk be közösen a Grendel Tales-hez a pályázatunkat. Mint ahogy az is, hogy én javasoltam Danijel Zezeljt, hogy ő rajzolja a Vertigo-minisorozatomat (Sandman Presents: The Corinthian), Igor pedig engem és Danijelt a Captain America-melóra (Dead Men Running). Másrészt szeretek is a honfitársaimmal dolgozni, mert ők egészen biztosan megértenek mindent, amit ki akarok hozni a sztoriból, még ha aztán az olvasókról teljesen le is pereg…
    Végül pedig a képregény világa egyébként is ilyen: a barátok segítenek egymásnak, mert rohadt magányos egy meló ez, és senki sem akar magára maradni… akkor már inkább magával ránt másokat is a mocsárba.

  • BA: Úgy látom, egyáltalán nem probléma számodra, hogy egymástól teljesen távol álló jellegű sorozatokat írj, legyen az Donald Kacsa vagy Star Wars, Tarzan vagy valamelyik X-Men mellékszál. Mennyi szabadságot kapsz az ilyen bérmunkáknál? Kihívás ezekkel dolgozni, vagy inkább jó mulatság?
  • DM: Mint már mondtam, olyan képregényeket akartam írni és rajzolni, amilyeneket én magam is szeretek, és a lista egyre csak hosszabb lett… Minden egyes munka egyszerre kihívás és jó alkalom arra, hogy kipipáljak egy tételt a listámon. Másfelől a szabadság relatív fogalom. Persze, hogy dühös voltam, ha valamelyik ötletemet elvetették, de ezeknek a licenc címeknek az írásánál tényleg nem volt más szándékom, mint a lehető legjobb munkát végezni a fizetségért. Már csak azért sem, mert még ha nem is lesz az életed főműve egy Star Wars-sztori, de sosem lehet tudni, hogy nem csak azért fognak egyáltalán emlékezni rád, mert te is írtál egy Star Warst…
  • BA: Az újabb munkáid elsősorban önéletrajzi ihletésűek, különösen azok, amiket a blogodon látni. Ez lenne az „igazi éned”, a többi pedig csak bérmeló?
  • DM: Mindenben ott van az „igazi énem”. A valós érzelmeimből táplálkoznak a bérmunkáim is – olvasd el egyszer a „Jedi vs Sith”-et vagy a „The Corinthian”-t abban a tudatban, hogy pont abban az időben halt meg Edvin barátom – míg az önéletrajzi munkáimban látható valós eseményeket a mesterségben megszerzett tudásom teszi emészthetővé. Ha ott áll a nevem egy köteten vagy egy képsoron, őszintén úgy gondolom, hogy az adott pillanatban a lehető legtöbbet hoztam ki magamból.
  • BA: Az életrajzodban láttam, hogy sok francia képregényt fordítasz. Te választod ki ezeket a címeket, illetve lehet következtetni ebből a listából a jelenlegi kedvenceidre?
  • DM: A múltbeli és a jelenlegi kedvenceim, igen. A Tintin a világ legtökéletesebb képregénye, Franquin egy földre szállt istenség volt, Trondheim Lapinot-ja remekül ragadja meg az évtized korszellemét. Jodorowsky és Vehlmann talán nem tökéletes írók, de nagyon élvezem a gondolataikat és a mondataikat.
  • BA: Mióta dolgoztok együtt Kopeczky Csabával, hogy néz ki ez az együttműködés?
  • DM: Azt hiszem, pénzes melónk még nem is volt közösen… Én segítettem neki találni pár rajzolót, ő meg próbálja eladni a munkáimat, de leginkább csak összejövünk időnként és arról beszélünk, hogy mit kéne csinálni. Ő elmondja, hogy mi megy jól, én meg azt mondom neki erre, hogy azok a képregények szarok. Én elmondom, hogy mi érdekel, mire ő azt mondja, hogy ezeket az ötleteket lehetetlen eladni. Aztán ő borozik, én borsmenta teát iszom, pletykálunk egy kicsit és remekül érezzük magunkat.
  • BA: Ismersz magyar képregényeseket?
  • DM: Nem akarok csalni, úgyhogy nem nézem meg a Google-t… De anélkül nagyon szegényesek az ismereteim a magyar képregényekről. Emlékszem pár magyar névre a hetvenes évek horvát magazinjaiból, köztük Horváth Tiboréra. Aztán ott van Milorad Krstic a Stripburgerből, bár nem értem, hogy egy szerb nevű embernek miért van budapesti lakcíme… Amikor legutóbb Budapesten jártam, vagy tizenkét éve, az egyetlen magyar képregény, amit láttam, egy gyerekeknek szóló füzet volt, a főszereplője egy kis fehér medve (a neve talán Pocak volt)? Valamint nemrég láttam az Image honlapján pár nagyon szép oldalt egy magyar rajzolótól, aki a Frank Cho által meghirdetett pályázatra küldött be anyagot. Úgy gondolom, elég jól ismerem a képregény világát, de úgy tűnik, Magyarországot illetően siralmas a tudásom. Éppen ezért örülök annyira ennek a mostani lehetőségnek!
  • BA: A figura neve valóban Pocak, Göndöcs Gergely figurája. A Cho-pályázaton pedig Korcsok Zoltán munkáját láthattad. Köszönöm szépen a beszélgetést!

Tartalom:

Facebook Hozzászólások